A fapad csak legenda

Megvolt: Mazda 2 1,3 TE – 2008

2008. február 19., kedd 06:43
Az 1,5-östől teljesen magam alatt voltam. Az már túl jó is volt nekem; egy kihaltnak hitt állatfaj, a 80-as évekbeli GTI feltámadása. Kicsit persze rázott, úgyhogy bejelentkeztem egy fapados 1,3-asra, hátha az majd jó lesz.

Megvolt rovatunkban azokról az autókról írunk, melyekről már írtunk, de más motorral, más kasztnival, más hűtőmaszkkal újra karmaink közé kerültek. Dízel helyett benzin, lépcsős helyett csapott far, agresszívabb ködlámpák, új fényszórók, amelyek követik a motorháztető vonalát, elegánsabb hűtőmaszk, 30 százalékkal merevebb karosszéria; szóval egy fészlift a modellciklus derekán: ha ezek is megvoltak nekünk, itt számolunk be róluk. Értelemszerűen főként arról, ami más bennük a korábban részletesen kitárgyalt modellekhez képest.

Olvastam már róla teszteket, mi is írtunk, mindenki dicsérte, de szinte mindig mindenki dicsér valamit, úgyhogy ha valami kiugróan jó, az általában fel se tűnik. A Mazda2 kiugróan jó; megint valami, amiért lelkesedni tudok. Oké, eleve szeretem a kicsi autókat, illetve ahhoz, hogy nagyon tudjam szeretni, egy autónak kicsinek vagy nagynak kell lennie. Régi rémálmom, hogy egyszer belehegesztenek a Passatba, és ott sorvadok el a jellegtelen középkategóriában.

A Mazda2 lehetne kisebb, de még pont belefér, leginkább mert érezhetően könnyebb, mint az átlag. Nem sokkal, a hasonló Fabiánál, ami a kategóriában átlagos tömegű autó, 110 kilóval. De a súlyon kívül van még egy, legalább olyan fontos tulajdonsága: jó. "Ha valaki új 500-as Fiatot vett, de utána kipróbál egy Mazda 2-est, soha nem bocsátja meg magának", írta nemrég a brit Autocar magazin. Nagyjából igaz lehet, úgyhogy én nem is az 500-as Fiattal hasonlítanám össze, inkább a Fiat platformazonos élményautójával, a Panda 100HP -vel.

Ami persze egyfajta sarlatánság, hiszen nagyjából az ár stimmel meg a vezetési élmény. Méretben a Mazda2 konkurensei a Fabia-Yaris osztály, a B szegmens, hiszen a Mazda2 a Pandánál 35 centivel hosszabb, ami inkább bő egy kategóriányi különbség. 12 centivel szélesebb és 6 centivel alacsonyabb, de ez most lényegtelen. Viszont 20 kilóval könnyebb. A húsz kiló nem a világ, na de hogy egy kategóriával nagyobb autó úgy általában nem nehezebb, mint egy kategóriával kisebb akármi, az már valami.

Az ördögbe! Ez a fapad?! de tényleg: a 86 lóerős TE felszereltségben 3,5 millióért tényleg a per 55-ös gumik vannak, most már rafináltabban kell specifikálnom a kérést: a legeslegfapadosabb 2-est is elkérem egyszer, ha létezik egyáltalán olyan. Vegyük le a peres gumikat, vonjuk le a közérzetjavító intézkedéseket, bőr váltógombot és kormányt, kormányról vezérelhető hifit, és nézzük meg, hogyan muzsikál sztenderd kontrollautónk, anyám 1,3-as Swiftje ellenében.

Az ülés kicsit fapados, legalábbis nem bőr, a kormány és a váltógomb viszont az. A csillapítva visszacsapódó kapaszkodót nem számítom az extrák közé, de képtelenség, hogy ez a könyöklő alapáras legyen. Persze az is tökéletes helyen van: vezetéstechnikailag nem a legjobb, ha a jobb kezünket a váltógombon tartjuk, de tökéletes alátámasztással tehetjük meg. A kézifék és a szivargyújtó mögött kis csapóajtóval takarva van még egy aux bemenet, ami dupla öröm az MP3-lejátszókhoz; töltéshez nem kell összemadzagolni a középkonzolt.

Kispolgári a kárpit, de ez azért sportülés: volt a hátamban valami idegbecsípődés-féleség a bordáim között, amit kanyarban újra elkezdtem érezni- ez az ülés tökéletesen tart minden olyan helyzetben, amibe a határtalanul élvezetes futómű és kormányzás miatt keveredtünk.

A váltó folyamatos örömforrás. Egy kis félszigeten van, hasonlóan a Pandához, de ebben nem kell féloldalasan ülni. A Mazda helyében viszont elbeszélgetnék már egy kicsit az ablakemelő beszállítójával: úgy vágja be, mint huzat az ajtót, ez tényleg nem egészséges. Az egészségkárosodást már tapasztaltam is, amikor elkezdtem nyomkodni a gombot, mert nem emlékeztem, csak lefelé automata-e, azt tapasztaltam, hogy arra se.

Ilyen arányban veszik nálunk

Mazda2 1.3i TE 37,3%
Mazda2 1.3i CE Plus 22,7%
Mazda2 1.3i TE Pro 14,7%
Mazda2 1.3i CE Pro 10,7%
Mazda2 1.3i TE Plus 9,3%
Mazda2 1.5i GT 4,0%

Az alap-alap kivitelből állítólag van az országban egy-kettő, de én ezt nem hiszem el. Az viszont furcsa, hogy ilyen kevesen veszik az erősebbik GT kivitelt. Ha valaki szereti a 80-as évek GTI-it, és közben megtollasodott, nagyon-nagyon azt ajánlom.

A gáz elég villanyos, de ezt csak akkor érezzük, ha álló helyzetben túráztatjuk a motort. Az elektronika nem hiszi el elsőre, hogy tényleg kell nekünk az a gázfröccs. Menet közben már nem kell győzködni, és olyan szépen lehet gázfröccsel visszaváltani, hogy a vezetőbe könnyen beleáll a bugi, de jó is volna meghajtai ezt az autót egy lezárt, poros ralipályán. 130-nál 4-esben még el is indul, jó ez a motor, egyébként 5-ösben valahol 110 táján forog háromezret. 3-4 ezres fordulat körül a legerősebb, és amin végképp felháborodtam, jól is szól.

Ahogy még elpattogás közben is kanyarodik, mindenféle sport csomag, gomb, kipufogó, ültetés és hasonlók nélkül, az példaértékű. Az ABS viszont tetszett; ha nincs hó, érdemesebb lenne kikötni, mert a nyakamat tenném rá, hogy aránytalanul korán avatkozik be, nélküle hamarabb meg tudnánk állni. Kényelmi szempontból egyébként nem hiányzik a /65-ös gumival szerelt 14 collos kerék, mert a macskakövön kényelmesen siklik az autó, de a nagyobb úthibák se fájnak. Rosszul eldolgozott villamossín-csökevények, kátyúk, nyomvályúk, járdaszegélyre mászás – nem nyiszog semi, csak kegyetlenül zörög bármi, amit a kesztyűtartóba raktunk, mert az klasszik kopogós műanyag, akusztikailag meg jó resonator, egy kis bélelést megérdemelne.

Nem olyan kicsi autó. Négyen ültünk benne, négy nehézsúlyú, és elfértünk. Még csomagtartó is marad, könnyen is pakolható, jól kihasználható, de a Mazda2 tágassága valószínűleg inkább pszichés. Ez a kategória mára ilyen nagy lett, inkább ahhoz képest lepődünk meg a helyen, amilyen kicsinek érezzük az autót vezetéskor. Gyorsulásban természetesen esélytelen, a Váci úton simán lenyomott egy kenyeres furgon meg egy 270 CDI E osztály. A Panda 100HP-Mazda2 1,3 versenyben nem hirdetek győztest. Nekem bármelyik megfelel; kicsivel hárommillió felett ez a két tökéletes, mindennnapokban is jól használható élményautó létezik.

Ön szerint létezik fapados Mazda2?

Mazda 2007 Te Mazda 2007 Te

A Totalcar értékelése:

Talán csak a zörgő kesztyűtartó miatt lehet levonni fél csillagot, mert az ára se vészes, például kicsit olcsóbb, mint a hasonló Fabia.

Népítélet:

  • Kényelem
  • Teljesítmény
  • Megbízhatóság
  • Szerviztapasztalat
  • Fenntartási költség
  • Ennyire szerette

A Totalcar címlapjáról ajánljuk

Kesjár Csaba idén lenne 50 éves

Kesjár Csaba idén lenne 50 éves
Legtöbben máig meg vagyunk győződve arról, hogy ő lehetett volna az első magyar Forma-1-es pilóta, mások szerint nem.

Belsőség Ausztrál öregfiúk extravaganza

Itt a jólét és a Kánaán, tudjuk, tudjuk, de azért hadd irigyeljük egy kicsit az ausztrálokat.

Szétrobbant blokk, szétrobbant remények?

Hyundai i40cw Sok szerencsét! Külföldön

Talán nincs is jobb példa arra, mennyire marginális, kicsi piac a miénk, mint a Hyundai i40cw. Már az árát is úgy lőtték be, hogy biztosan ne veszítsenek rajta. Ezzel meg is ásták a sírját idehaza.

Végre egy Kia, ami kéne

A Track'ster megdöbbentően erős karakter, és a műszaki tartalma is ehhez méltó.

Miért hal ki a Maybach?