Tényleg ilyen egyszerű volna?

Teszt: Mazda 6 Sport 2,3 GT

Nínó Karotta

2002. november 5., kedd 20:36

Tavaly ilyenkor a Mazda annyira unalmas márkának számított, hogy a bemutatótermekben dolgozó értékesítési alkalmazottak az íróasztaluk rejtekében folyamatosan koffein-infúziót kaptak intravénásan, hogy ne essenek kómába.

A gyár sivár túlélési stratégiát követett az elmúlt évtizedben. A magunkfajta autóbuzikat egy életre lekötelezték a legendás RX-7-tel meg persze az istenadta MX-5-tel, a normális embereknek meg olyan autókat gyártottak, hogy mire a szerencsétlen újságíró a tesztút után leült a számítógépe elé, már a színére sem emlékezett.

Ezzel a rejtőzködő óvatoskodással vegetálni, krízist áttelelni lehet, de kitörni nem. Végre aztán jól fizetett marketingguruk egy népes csoportjának sikerült alapos piackutatás alapján feltárnia a fogyasztói igényt: kedves kollégák, kolleginák, felmérésünk alapján az emberek egy szép és jó autóra vágynak igazán, amit jó vezetni.

Hmmm? Valóban? Nocsak - tűnődtek meglepve a konstruktőrök. - Miért nem mondta ezt nekünk senki eddig? - értetlenkedtek. Aztán így, hogy a feladatot megkapták, leültek a kockás füzet elé, logarléceztek, esténként meg karaoke klubokban énekeltek rizspálinkától részegen, ihletre várva. Végül előálltak a Mazda6-tal. Ilyen egyszerű az egész.

Mi most a Sport nevűt vezettük, ez mindössze annyit jelent, hogy ötajtós a kasztni. Van rendes külön fenekű 4 ajtós, ami furcsamód talán még kecsesebb, és van sportkombi, ami szintén szép. A GT a 166 lovas 2,3-as négyhengeres motorral az, amit a neve jelent: túraautó.

Az arcpirító gyöngyház-metál-kanárisárga szín önmagában is forradalom: fennállása során először a Mazda azt akarja, hogy egy rendes családi autóját megbámulják az utcán. A sminkes rákészült a feladatra, a Hatos külseje annyira készre csiszolt a gyári spoilerekkel, kerekekkel és a dupla kipufogóvéggel, hogy az optikai tuningcégek nyugodtan kezdhetik az M betűs márkákat a Mercedestől a katalógusukban.

Elöl-hátul-oldalt kötényt visel, ami olyan alacsony, hogy egy tisztességes surranó orra talán már be se fér alá. Ettől olyan, mintha le lenne ültetve, pedig nincs, csak csal a látszat. Mint tudjuk.

Annyiban viszont nem csal a látszat, hogy a Mazda6 sportos autónak látszik, és az is. Merész lépés volt a gyár részéről megújhodási kommunikációjuk legfőbb üzenetévé egy olyan hangutánzó szót választani, amit gügyögő angolszász kiskölkök motyognak maguk elé mecsbokszozás közben, de megdolgoztak érte.

A Zoom-zoom a kárörvendő élcelődés kiváló gúnyszava lehetne, hogyha nem lennének történetesen valóban az átlagosnál sokkal élvezetesebben vezethető autók a ZZ-féle Mazdák. Márpedig a 6 úgy jó, ahogy van.

A beltér csupa normális műanyag és textil, ráadásul szép formákkal. A légbeömlők egyértelműen alfásak, de dizájnötletet én is onnan oroznék először. A középkonzol ezüstszín hifitoronynak látszik, kivilágítva különösen trendi és hájtek, ha szabad az autós- és cosmopolitan-újságírást egy kicsikét egybemosni.

< >

A légkondi természetesen alapáron automatikus, van négy elektromos ablak, de ZZ ide vagy oda, ablakemelőből a Mazda sem tudta kigazdálkodni a négy egy gombnyomásra működőt. A DVD alapú navigációs rendszer képernyője motorral nyílik a műszerfal közepén, és - hűazannya - van hozzá kivehető, madzagtalan távirányító.

A műholdak szépen látnak is minket, csak a rendszer nem tudja, hogy ezt a részét a Földnek hogy hívhatják, és vajon miféle népek laknak itt. Nincs más hátra, aki büszkélkedni akar vele nőismerősei előtt, az vigye őket a Mariahilferre bevásárolni, arrafele már remekül eltájékozódgat.

A belső még ilyen feketében is tágasnak érződik, akkora. A székek mindenhol kényelmesek, a vezetői pozíció akár sportautósan mély is lehet, ha akarjuk. Ilyenkor remekül rááll a láb a fém pedálsorra, a kéz pedig a háromküllős sportkormányra. Ez utóbbi bőrrel varrott, ami nagyszerű. Kár, hogy a varrás kanárisárga, ahogy a díszbetét is a kormányon, a váltón és a kéziféken. Szerintem annyira iszonyú, hogy egy műszőrme, bocimintás kormányvédő is hathatós esztétikai előrelépést hozna, de rajtam kívül mindenkinek tetszett. Tehát ez így szép.

Minden más szerintem is szép, az egyszerű esztétikumnak az a verziója, amit mostanában gyakorta fantáziátlansággal próbálnak meg helyettesíteni a gyártók. Mindemellett van hely elöl-hátul tisztességgel, meg egy fél köbméteres csomagtartó. A hátsó ülések osztottan dönthetők, amihez simán csak meg kell húzni két könnyen elérhető kart, és bőszen ráhasal a háttámla az ülőlapra, sík felületet adva. Ez olyan jól néz ki, hogy külön japán nevet kapott. Karakuri.

ZZ-kutatómissziónk nem érheti be a használhatósági és esztétikai benyomásokkal, állítólag valahol a sárga ékforma alatt ott lapul egy MX-5 vezetési élménye. Ez persze zöldség. Ha egy ilyen jellegű autó tudná az MX-5 fílinget, akkor nem akadna meg sóváran a tekintetünk minden rút, kopott fényű, békaarcú, tizenéves Miatán, és nem fogadkoznánk sóhajtozva, hogy egyszer azért veszünk egyet, ha máshogy nem, közösen, szerkesztőségi roadsternek.

Hanem a maga ár- és méretkategóriájában a Mazda6 alaposan bemázol a konkurenciának. Az elöl kettős keresztlengőkaros, hátul multilink felfüggesztést azok is szeretni fogják, akiknek a lengőkarról a felemáskorlát jut eszükbe. Ádáz cikázás, bő ívű gyors kanyarok, padlógázas-padlófékes pánikrohanás egy vidéki esküvőre, jöhet bármilyen megpróbáltatás, a Hatos vidáman szolgál.

Igyekszik kezesen együtt élni a sofőrrel, a kormánymozdulatokra gyorsan irányt vált, nem maflán tétovázik, a huplikat lenyeli, hogy ne kelljen elpattanni az ívről, kemény, de közben kényelmes. Fékre harap: ABS, EBD, 4 masszív tárcsa plusz DSC, minden amellett szól, hogy a hat légzsáknak sose kell majd kidurranni.

A 2,3-as, változó vezérlésű 16 szelepes négyhengeres legordasabb tulajdonsága a két nagy krómvég a kipufogón, egyébként inkább szelíden erős. Normálisan megindul minden fordulatról és jókedvűen pörög, de - ahogy a 9 másodperces gyorsulás is jelzi - nem a levegő bennakasztására tervezték. 166 lóerő inkább elég, mint sok, pláne zumzumolni, de normális túraautónak a 6 igazán kiváló.

A normális túrázás egy teszten tempós haladást jelent, gazdag gáz-, fék- és kormányhasználat mellett, a remek váltóval gyakran játszadozva; a Sport GT név mindenképpen kötelez. Ilyenkor - magas vezetés közbeni mosolyszint esetén - 12,5 liter körüli a fogyasztás, ami tökéletesen elfogadható.

Ami viszont a legszebb az egészben, az az ára. 7,1 millió forintért nagyon jó kis ajánlat ez, akárhogy nézegetjük a konkurenciát. Külön öröm, hogy a Mazda6 lélektanilag 5 millió alól indul a 120 lovas, 1,8-as, légkondis, ABS-es, hat légzsákos alapmodellel. Nem csoda, hogy már a jövő évi készlet is tisztesen megcsappant, az idei évre tervezett kontingensen már réges-régen túladtak. Ha valakiben most ébred akut birtokolhatnék, az nagy bajban van, tavasz előtt aligha kerül autó a feneke alá.

A Mazda életében talán először kéjeleghet abban a nyomorúságos érzésben, hogy nem tud annyi autót gyártani, amennyit a piac felszippantana. Ez nagyjából el is mond mindent. Látom magam előtt a mámoros japán marketingeseket, az év végi prémiumuk pénzkötegeivel fűtenek a cserépkályhájukban, és közben csendesen zumzumolnak maguk elé, néha fel-felkacagva.

< >