Kétezer új alkatrész van a 2006-os E osztályos Merciben, írja a sajtóanyag, és ez igazán jó hír. Még akkor is, ha első ránézésre a monstre innováció írmagját sem fedezzük fel. Az E Merci pont olyan, mint volt, szolid, konzervatív öregúr, kis jóindulattal sportos ötvenes; az orrát változatlanul fenn hordja. Mivel a nagy felújítás közepette a dizájn maradt, amilyen volt, jó okunk van feltételezni, hogy az elektronikailag rengeteg kihívással küzdő modellcsaládot végre tényleg gatyába rázták a stuttgarti mérnökök.

Szegény Mercedesnek volt miért mosakodnia az elmúlt években, autóikban rengeteg elektromos ketyere adta meg magát , legfőképp az E osztálynak kelt rossz híre. Az új azonban más, és ezt nemcsak a gyártó szeretné elhitetni velünk, a szerviztapasztalatok is optimizmusra adnak okot. Igaz, nem telt el túl sok idő az új modell bevezetése óta.

Tesztautónk tehát - azon túl, hogy motorjának nőtt a nyomatéka - abban különbözik elődeitől, hogy minden valószínűség szerint megbízható, és a külső visszapillantó tükrei kecsesen elállnak a karosszériától. A további külső változtatásokat, hacsak valaki nem Mercedes-buzi, csak tüzetes vizsgálódás után, nagyítóval fogja megtalálni.

A technikai újdonságok közül a legfontosabb az új, intelligens kanyarfényszóró-berendezés, amit a tesztautóba sajnos nem szereltek be, de a Hungaroringen egy tesztvezetésen már volt hozzá szerencsénk. A rendszer jól működik, a demonstráción láthattuk, hogyan változtatja a fény erejét és a csóva irányát a sebesség függvényében, bár ahhoz, hogy azt írhassam, jobb, mint a régebbi, ki kellett volna próbálnom az éjszakai tesztvezetésen egy másik, butább kanyarfényszóróval szerelt modellt is.

És ott álltunk egymással szemben; a hipergazdag, konzervatív, sportos ötvenes világos, élére vasalt vászonnadrágban és rózsaszín tenisztrikóban, meg én, a hülyegyerek, zsebes nadrágban és kapucnis pulcsiban, és semmi esély sem volt rá, hogy valaha is összebarátkozzunk. A külsejétől azonnal ásítok, a belsejétől el is alszom; komoly pénzt mernék tenni rá, hogy ő sem ilyen barátról álmodott.

Az ülések elöl-hátul nagyon kényelmesek, a funkcionalitással nincs gond, természetesen rengeteg az extra, és hely is van bőven. Négyen kellemesen elférnek az E 320 CDI-ben, sőt ez az autó tulajdonképpen sofőrrel is használható. A galambszürke bőrkárpit a sötétszürke fabetéttel azonban észveszejtően csúnya, egyenesen lehangoló. A műszerfalon meg nincs semmi extra.

Újságírói objektivitásom okán ezen a ponton kénytelen vagyok felhívni a kedves olvasó figyelmét, hogy magánvéleményem tulajdonképpen a legmagasabb szintű dicséret, amit ez az autó csak kaphat, hiszen körülbelül annyi közöm van az E-Klasse célcsoportjához, mint 66 éves édesapámnak a leánykereskedelemhez, és még az is lehet, hogy ha nem ez a szürke förmedvény, hanem valami ízléses fekete vagy bézsszínű bőr fogad, akkor... Ebben mondjuk nem vagyok biztos.

Szóval az ember csak tesped a puha bőrülésben, hallgatja a Bartók rádiót, ringatózik lágyan, és élvezi az életet. Nem harsányan, épp ellenkezőleg, de azért élvezi, és néha tövig nyomja a gázpedált, hogy akkor se történjen semmi különös. Vagyis ez így, ebben a formában nem igaz, legalábbis nem teljesen. Az 540 Nm-t érezni. A nyomaték azonban csalóka: kellemes, bizsergető érzést okoz a gerincvelőben, de nem mindig párosul gyorsasággal. Az E 320 CDI annyira nagy és kulturált, hogy a gyorsulásból, sebességből gyakorlatilag semmit nem érezni, csak a borzalmas nyomaték ereje jut el a tudatunkig.