Előzgessen, akinek Swiftje van

2009.02.11. 02:53
Egész héten spóroltam a gázzal, csak simogattam a pedált. Tudtam, a teszt utolsó napját egy versenypályán zárom, majd ott kipróbálom, mit tud. A kávézó kollégák a fejüket csóválták. Az egyik csoport a szopránba forgatható hátsókerekeseket dicsérte, a másik az aprópénzből megépíthető élményautókat. Kilók röpködtek, lóerők licitáltak kanyarsebességre. Csak azt nem értette senki, mit akarok egy családi dízellel a versenyaszfalton.

Az 1995-ös első generáció nem hozott semmi újat, arányai és sziluettje megegyezett az R19-es elődével. Hét év után, 2002-ben jött a váltás, és ez volt a bumm: az egyenes vonalakat és az íveket sajátosan ötvöző Mégane 2. Nem titkolt provokálása a férfiösztönnek; a magazinokban a darázsderekú tiniket nézzük, de a markolnivaló hátsó, az asszonyosan kerekedő csípő mindenkiből kihozza a fajfenntartás vágyát − a farnehéz Renault után mindenki megfordult. Amikor megérkezett a Mégane harmadik generációja, sokan felszisszentek – nem maradhatna inkább a régi? Az apró formai trükkök ellenére a karosszéria nem sikerült olyan jellegzetesre, mint az elődé. Csinos, csinos, de nem okozott tömeges gerjedelmet.

A motorháztető pajzsszerű domborítása belülről sokkal nagyobb autót sugall, kívül kanyar a márkajelzés körül. A lökhárítóban futó ívvel együtt nagy, kárörvendő mosolyt mutat, ebbe szemből sehogy sem passzolnak a lámpák – külön-külön minden szép, de valahogy nem áll össze. Az övvonal meredeken emelkedik, egy coupé sem szégyenkezhetne ezért a szögért; a tervező viszont igen, hisz a tolatás és a mögöttünk levő forgalom szemmel tartása a kis réseken át nem könnyű. Vagy manapság senki sem néz hátra? Lehet, de akkor az index is nyugodtan kimaradhatott volna az alaposan megformázott hátsó lámpából.

A belső semmi extra, hozza a kategória kötelező szintjét. A kormány tapintása lehetne kellemesebb, de a műszerfal félkemény rájabőre még épp elmegy. Ami leginkább hiányzik belülről, az egyetlen csepp bohémság. A vidám hangulatot csupán az utasülés előtti fémhatású, csíkozott díszléc próbálja meghozni – kevés sikerrel. A műszerpanel két részre oszlik. A hagyományt az analóg fordulatszámmérő, a friss designt a fehér háttérvilágítású sebességmérő-infópanel hozza. Az oldalsó kis ablak a fogyasztásról, hatótávolságról és egyéb részletekről tájékoztat, ezeknek váltása a bajuszkapcsolóról történik. A hifit is babrálhatjuk a kormány mellől, az Arkamys által hangolt Bluetooth-os lejátszó kifejezetten szépen szól – hallaniuk kellett volna, amint a szerkesztőségi kórus együtt énekelte vele a Pink Floydtól a Wish you were here-t.

Az ülés kényelmes, talán az oldaltartás lehetne jobb, ha ezzel az egyötös gázolajossal sportolni akarok, csúnyán nekicsapódom az ajtónak. Láttam magam előtt, ahogy a kocsi tömbként tolja majd az orrát a nedves kanyarokban, a hátsómon éreztem, ahogy a szürke, sima kárpitú ülésen lódulok utána. Az utasoknak bőven van kapaszkodójuk: amikor kettes és hármas fokozat között csusszanunk a fűsáv felé, lesz mit markolni a sivalkodó kollégáknak.

Totalcar értékelés - Renault Mégane Expression - 2009

Akinek az autó csak egy eszköz, jó társra találhat a takarékos Mégane-ban. Vezetési élményt nem ad, ne is keressék benne, ez csak egy autó.