Megvolt: Ford Mondeo 2.2 TDCi Titanium S Turnier

Az izomagy az intellektus halála

2008. december 23., kedd 01:36
Kár lenne kerülgetni – a Ford Mondeo nagyjából az összes szempont szerint a legésszerűbben elköltött hat-nyolcmillió forint, akárhogy is nézzük. Ha valaki benyeli azt, ahogy a belseje kinéz, egy ilyen dízel kombival egyszerre fogja meg Isten, Jehova, Allah és Buddha lábát. De túlzásokba esni itt sem szabad.

Pedig a Ford Mondeo kombi Titanium S kivitelű, számtalan extrával felruházott, 2,2-es, 175 lóerős dízele abszolút túlzás. Aki egy ilyen autóra ki tudja csengetni nyolcmillió forint jobbik felét, vagy be mer ekkora összegre vállalni egy hitelt, annak a helyében azért sokféleképpen el tudnám költeni a pénzt. És nem csak harmincéves Ferrarikra, valamint szívinfarktusosan izgalmas Caterhamekre gondolok itt.

Ne értsenek félre, csípem a Mondeót, falra matricázott rendszámos, állandó parkolója van a szívemben. Azt leszámítva, hogy a belső tere – főként a műszerfala –vasvillával összehányt formatervezési sablongyűjtemény, és hogy a hátulja olyan, mintha a földönkívülieket túlságosan gyakran odaengedték volna tervezéskor a számítógéphez, a Mondeót a legértelmesebb választásnak tartom a mai nagyobbfajta családi limuzinok között. Talán egy jobbat tudok nála , az is cégcsoporton belüli termék, és kicsivel többe is kerül.

A Mondeo úttartása példás, még a jóval drágább, hátsókerék-hajtásos bajorokkal való összevetésben is. A Mondeót a kisautók többségénél is könnyebb vezetni. A Mondeo szuper partner arra, hogy gyertyafénybe ágyazott vörösbor mellett elfogyasszunk vele kettesben egy kiadós alpesi szerpentint. A Mondeo olyan tágas, hogy a bennrekedt legyek nem találnak ki belőle, ha nincs náluk navigációs rendszer. Mondeóval külföldre utazni felemelő, megnyugtató és biztonságba ringató élmény. Mellesleg takarékos, gyors, mutatós, káprázatos mennyiségű, megfizethető extrával felruházható, kitalált termék. Nem lehet nem szeretni. Ha megismerjük, rögtön megértjük, miért éppen a Ford nincs protézisig a kakiban a három nagy amerikai gyártó közül.

Most, hogy olyan levelet írtam ehhez a Fordhoz, amilyet tizenhat éves koromban, halálos (és természetesen abszolút plátói) szerelmemnek, R. Krisztinának sem mertem volna, mert még a szemeteskuka előtt is szégyelltem volna az érzelmek kontrollálatlanul hömpölygő formáját − nos, így talán már rátérhetek a 2.2 Titanium S kombira.

Ennél az autónál − úgy tűnik − a csehszlovák kettőt nézték a designerek, amikor megtervezték. De miniumum megpihentek kicsit a többi, óriási energiákat felemésztő változat kitalálása után. Nálam mondjuk csupa rossz gombot nyomott meg. Hogy képbe kerüljön mindenki: a Titanium S kivitel az új Mondeónál talán a legjobb felszereltségi szint. Ebben a magasságban már szó sem lehet műanyag, gombok nélküli kormányról, ügyetlen felnikről, dísztelen sivárságba fulladó lemezmunkáról, szimpla klímaberendezésről. A Titanium S a jó ízlésű, módos úriember autója. Egy Titanium S Mondeóhoz kiválóan passzol a rózsaszínű nyakkendő, a zürichi reptéren vásárolt Panerai karóra, a halszálkás öltöny. És bazi rosszul mutat benne a szélvédőre tapasztott GPS, hiszen kultúrember gyári cuccot rendel, az nem látszik kívülről. A tesztautóból mindenesetre hiányzott a navi, de mondjuk én sem vagyok az a Mondeo-vásárló úriember (vagy legalábbis anyagi véráldozatok bemutatásán innen nem). Aki tényleg veszi, remélem, megrendeli bele a GPS-t.

Azért én mégis lebeszélném a Mondeo 2.2 TDCi krómrúzsosan tátogó száj-Titanium S kombiról. Vegyen inkább másfajta Mondeót. Az 1.8 TDCi például kiváló kocsi, alig eszik, és ha valaki megtanulja, mikor kell váltani, megy is. De ha mégsem elég az egynyolc, vagy riasztóak a róla szóló Népítéletek , vegyen 2.0 TDCi-t, az már tényleg mindenhol jól húz. Ám ez a kettőkettes nemhogy a tízes kört nem találja el, de a céltáblára irányzással is gondjai vannak.

Vajon takerékos-e a nagy dízel? Mértem innen, mértem onnan – lapozzanak és megtudják, mire jutottam.

Tudják, a modern 1,8-assal és a 2,0-sal szemben ez egy régi blokk, rajta egy csomó új csingilingivel. Közös nyomócsöves befecskendező-rendszer, tizenhat szelep, részecskeszűrő, ilyen finomságok. Papíron szép ívet rajzol ki a paletta 1,8-tól 2,2-ig. A Mondeo dízelek felépítésükben azonosak, teljesítményük és nyomatékuk lökettérfogatukkal arányosan nő. Még szebb, hogy a tesztelt Mondeo csúcskerregő csak városban fogyaszt számottevően többet a többinél, különben szinte ugyanazokat a (szerény) számokat hozza.

Sajnos a pudingpróbán megbukik. Bár a motor 400 newtonméteres nyomatéka valóban akkora, hogy egész M7-es autópálya-szakaszokat tud felszaggatni a gázpedál egyetlen legyintésére, városban pedig Porschékat alázó zöldhullámelérő képességekkel ruházza fel a kisebb butikok teljes készletét elnyelő kombit, vezetni mégsem jó. Hű, ilyet asszem rég írt autós újságíró Fordról, ebből még baj lesz.

A motor ugyanis egy légkalapács. Nincs benne semmi finomság, s ez a Titanium kivitel úrias enteriőrjében még jobban feltűnik. Nem okvetlenül a hangjáról és a vibrációiról beszélek, bár azok is olyanok, mintha valami régi, reptéri Transitot szivacsba tekertek volna, majd elrejtették volna az utastérben. De a zajcsillapítás nem rossz, a hangélmény egyáltalán nem intenzív, csak nem felemelő. Inkább a karakterisztika zavaró. Húzatni például nemhogy nem érdemes, de nem is lehet, mert valahol háromezres fordulat táján fogyni kezd a motor lelkesedése, 3500-nál érezhetően letérdel, négyezerbe forgatni pedig olyan, mint Stahl Juditot beállítani egy hollókői csikótűzhely mellé, hogy ott főzzön a tévének. Nem kéne.

Ilyenkor az ember elkezdi böngészni a műszaki táblázatot, és megdöbbentő adatra lel. A 175 lóerős maximális teljesítmény 3500-as percenkénti főtengelyfordulaton jelentkezik. Mivel az alapjárat csak kicsivel van 1000 alatt, ez 2500-nyi használható fordulatszám-tartományt ad ki, ami fele egy átlagos benzinesének, de minimum 500-zal kevesebb más dízelekénél is. Kapcsol, nyakkitör, kapcsol, nyakkitör, kapcsol, nyakkitör… ez a vezetési program a 2,2-es Mondeóban. És fokozatból összesen hatot tettek bele, hogy legyen min gépészkedni.

Elhiszem, hogy egy tíz liter alatt fogyasztó, 1600 kilós kombitól fantasztikus eredmény a kettő híján 220-as végsebesség, és a nyolcfeles sprint álló helyzetből százra, de köszönöm, így inkább nem kérek belőle. Legyen akkor valamivel kevesebb, alázzon a porba évente kétszer valami Porsche vagy Nissan 350Z, de a Mondeo 2.2 TDCi után finom nirvánának tűnik a 2.0 TDCi adta kellem.

És ebben a kivitelben, ehhez a motorhoz sportfutómű is jár, ami mániákusan gyűjtögeti a barna macikat az ellenőrzőbe. Való igaz, hogy a 2.2 TDCi kombi úttartása fenomenális, a kormányzása olyan precíz, megáll a szívverés, nehogy az erekben pumpáló vér rezdülése a szomszéd sávba térítse a nagy Ford orrát. De az biztos, hogy tervezésekor a rugózás nevű tételről megfeledkeztek. Azt hiszem, a budapesti önkormányzatok nem tudtak még kitalálni olyan apró úthibát, dilatációs betétet, Kamaz-platóról elszóródott pici kavicsdarabot, amin az ilyen autó ne dobálna. Tudják, amikor az ember úgy ül a kocsiban, hogy valamennyi belső izma folyamatosan megfeszül, mert sejti, hogy mindjárt jön egy újabb, kellemetlen lökés. Nem valami pihentető. És valahogy a vezetőülés háttámlája is nyomott, pedig sokat kerestem a megfelelő szöget, a deréktámasszal kitekerhető, éppen kellemes púpot. Nem jött össze.

Mindennek tetejébe voltam olyan szemét, és a fedélzeti számítógépet is elkezdtem piszkálni – ami egyénként mindig talált ürügyet arra, hogy feladja az átlagfogyasztás-kijelzést, és a rádióállomást vagy a tank kiürüléséig megtehető kilométereket mutassa helyette. Amikor átvettem, még 9,5 liter/100 kilométert mutatott, ami abszurd, hiszen a legmagasabb gyári katalógusadat 8,5. Nagyon finoman autóztam, országúton is törvénytisztelő állampolgárrá váltam, és fáradozásaim gyümölcseként tényleg megkaptam a 7,5-ös étvágyat. Aztán visszamentem Budapestre, és még mindig tojással a talpam alatt visszamászattam a komputert 8,1 literre, és még emelkedett, amikor továbbadtam. Takerékosabb egy hasonló benzinesnél, de nem fogunk röhögni a szomszéd Priusán.

Pár dolgon – főleg a kombis tételeken – azért tetten érhető a tömegautóság. Például egy felragasztott matricacsík formájában van ugyan fényvisszaverő, ha kinyitjuk a csomagtérajtót, de azt buborékosan, csak nagyjából nyalta fel a mester. A csomagrögzítő hálót, térelválasztó rendszert, kicsúsztatható tálcát felárért méri a Ford, az alapárba az oldalsó, fröccsöntött kampók, néhány kihajtható, de legalább krómozott fémfül, a térvilágítás és a 12 voltos stekker fért bele. A csomagtértakarónál sincs trükk, egyszerű rolós, de legalább könnyű berakni, kivenni. Nincs karakuri-trükk (hogy honnan vettem vajon a nevet?) a hátsó ülések ledöntésénél sem. Ujjainkkal begilisztázunk az ülőlap hátsó éle alá, felhajtjuk, majd egy gomb megnyomása után a támlákat osztottan leborítjuk. A Mondeo igényessége abban merül ki, hogy az övcsatok külön kivágást kaptak az ülés habjában, és hogy az első üléseket nem kell előrecsúsztatgatni, a fejtámaszokat kivenni, hogy leborulhasson a támla.

A Mondeo 2.2 Titanium S kombi tágassága szédületes. Kanyarképessége sportkocsikat megszégyenítő, pláne ezzel a sportfelfüggesztéssel. Nem zajos, városon kívül alig eszik (városban viszont nem túl takarékos). Viszont éppen az ültetett futómű miatt rettenetes a rugózása, szuperideges a kormány legkisebb mozdítására is, a motorja pedig a nemcsináloksemmit és az agyonütlek-kitörömanyakad üzemmódok között nem ismer átmenetet.

Tetszik önnek a Mondeo? Vegye bátran! Nem jár rosszul. De könyörgök, ha már mindenképpen dízelt akar, lépjen eggyel lejjebb, az a 2.0 TDCi csodás darab. Ha pedig nem bírja levetkőzni lóerő- és nyomatékmániáját, és eltántoríthatatlan a 2.2 TDCi-től, legalább olyan kivitelt válasszon, amelyben nincs sportfutómű, és úgy rugózik, mint egy rendes Mondeo. Ennyit szerettem volna, köszönöm a türelmüket.

Címkék:


h i r d e t é s

Totalcar Magazine

Spy video of the BMW X5
One of our co-authors, István spotted the masked car on the M0 motorway.