A Mondeo maga volt a flottaautó: ilyen felszereltséget ebben a súlycsoportban, ilyen motorral, jól ismert márkanévvel nem adott senki. A flottabeszerzéseknél csak két dologra nem szokás figyelni: a vezetési élményre és a dögös külsőre.

A Ford turbódízele alapjáraton tökéletesen alkalmas arra, hogy az aszúsodó szemektől távol tartsa a seregélyeket. Fojtott, de kegyetlen kerregés, ez még a hétpróbás, kereplőn és riasztó lövedékeken edződött kerti kártevőket is megfutamodásra bírja. A mai dízelek közt jelentős hangerőért a mai dízelek közt ugyancsak jelentős teljesítmény kárpótol.

Alacsony fordulaton elhanyagolható a nyomaték. Egyesben gáz nélkül is indulhatunk, de kettesben már óvatosan kell bánni a kis fordulattal és a lanyha gázadással. A motor ijesztően mekeg-makog, és ha nem vigyázunk, úgy kezd rángatni, mint egy vendéglátós műbika. A nagyvonalú gázpedál kezelést a Mondeo sportos gyorsulásokkal hálálja meg. Szubjektíve határozottan jobban gyorsul, mint az azonos kategóriájú HDI, igaz, őbelőle látunk kormot kijönni. Országúton 5, városban 8 liter körüli a fogyasztás, ami ezt a dinamikát érezve takarékos.

Isten, haza, család! Szóljanak a fanfárok, kezdődjön a tánc: nem csak a belső ajtónyitó, de egy csomó más belügyi egység is alumíniumból van!!! A teljes középkonzol, a váltókulissza, a váltógomb teteje. Eddig az autóipar úgy csinált, mintha az alumínium hiperdrága marsi érc volna, melynek kizárólag az exkluzív hajóosztályban a helye, és ott is legalább akkora szenzáció, mint amikor egy gyümölcslé valódi gyümölcsöt is tartalmaz.

Az ünnepi hangulatban legszívesebben el is tussolnám a két jelentéktelen mű-alu szépséghibát. Az egyik a kézifék gombocskája (anyagszükséglet: 2 köbcenti), a másik a váltószoknyát záró gyűrű, amit a hátramenetkor kell felhúzni. De ezeket remélhetőleg ugyanolyan evolúciós zárványoknak kell tekinteni, mint a kezünk ujjai közti kis úszóhártya-maradványokat. Huh, be kell valljam, utoljára talán Verne Gyulát hozta így lázba az alumínium.

A kormány négy küllője is alumínium. Egy turbódízel autóban - mi lesz itt?! És a kilométeróra, meg a fordulatszámmérő kerete is alumínium. Az éjszakai kivilágítás hibátlan: zöld fényháttér előtt világítanak a piros mutatók.

Több - egyébként kiváló - gyártó vérzett már el a középkonzolba épített időmérő szerkezeten; ronda volt az óra. A Mondeo óráját gáncs nem érheti: ellipszis, azaz Ford embléma alakú, nem üti az alu keretet - apróság, de mostanában tényleg nem egy rettenetes formaterven hüledeztünk.

A felső napszemüvegtartó, khm, szervorásegítéses, de tényleg, valami késleltető fogaskerekes mechanizmussal nyílik le. A pohártartó meg, ahogy a Friderikusz mondaná, csudapofa. Egy gyufásdoboznyi méretű téglalapból oldalazva tör elő - az ember legszívesebben férjhez adná a napszemüvegtartóhoz.

A bal oldali A-oszlop belső borítása viszont mintha elengedte volna magát, ami egy 300 kilométeres autónál kissé talán korai. A másik jelentős beltéri bukta a középkonzol aljának borítása, meg a hamutartó fedele - nem hiszem, hogy ezen a két apróságon annyit lehetett spórolni, hogy behozzák a fékevesztett alumínium-tobzódás árát.

A klíma vezérlése könnyen áttekinthető. Három kör, a középső a kijelző, a baloldalival kapcsoljuk az automatát, vagy állítjuk manuálisan a ventilátor erősségét és a hőmérsékletet. A körök négy cikkre osztva - ennél áttekinthetőbben tényleg nehéz.

Az ülések megint csak nagyszerűek. Passzentosak, de lazán, már amennyiben lehet valami lazán passzentos: minden irányben kényelmes és jól tart, de érezni, hogy egy bomberdzsekiben is simán bele lehet ülni, nem kell majd úgy kucorogni, mint egy ürgelyukban. Az állíthatósággal sincs baj.

Az ablakmosó pont fordítva működik, mint a civilizált világban bevett vonatkozó vezérlőrendszerek. Ha magunk felé húzzuk a kart, a hátsó ablakot kezdi öntözni és csutakolni. Ha a szélvédővel szeretnénk ugyanezt, a kar végét kell befelé nyomni. A ködlámpa kapcsolójában is van valami a Holló Színház gondolatiságából. Ködlámpakapcsolók nincsenek. A fényszóró tekerős kapcsolóját kell kifelé húzni, egy kattanásig az első, két kattanásig a hátsó ködlámpa üzembe helyezéséhez.

A tervezőknek arra is volt gondjuk, hogy megalázzanak, amiért a munkájukon élcelődtem. A motorházfedél nyitása nem jött össze, pedig egy tuti fülest kapott vámos nem nézi át olyan tüzetesen az első traktust, ahogy én a fogantyút kerestem. Még szerencse, hogy a Fügének eszébe jutott a Focus, és félrehajtotta a hűtőmaszkon az emblémát: oda kell dugni a slusszkulcsot.

Az IQ-teszt persze itt még nem ér véget. Hogy ráverjünk néhány százalékpontot egy átlagos sörényes hangyászra, értelmezni is kell a piktogramokat - én kifutottam a három perces időkeretből. A kulcsot balra fordítjuk. Fedél felpattan. Jó, de hol kell kiakasztani? Hosszú, sikertelen motoszkálás; a rés nagyon szűk, alig fér be az ember ujja. Ott, középen az az eloxált retesz-féle, azt elérem, de nem tudom megmozdítani. Mit ír a piktogram a 3. pontban? Kulcs jobbra. Hö! Fedél fel, nyitva a ketrec, indulhatok a délutáni betevő hangyaboly keresésére.

Évekkel ezelőtt a "Ford" és a "vezetési élmény" kifejezések egymás mellett szerepeltetése jóval zajosabb siker volt az autórajongók részére rendezett vidám esteken, mint a zsákban futás vagy a vicces alkatrész-felismerő verseny. Aki agresszív gyorsulásra, gonosz fékezésekre és feszes rugózásra vágyott, inkább felszállt a 75-ös trolira, és várta a Városliget kanyarjait.

Aztán jött a Focus, és úgy látszik, a vezetési élményért felelős tervezőket azóta sem eresztették szélnek. Referenciakanyaromban, az Árpád-hídról lefelé a Szentendrei útra százas tempónál meg se nyikkant a gumi, legfeljebb pattogott egy kicsit az autó. A lengéscsillapítás példás, a kormányt nyugodtan ráncigálhatjuk veszekedés közben, a Mondeót nehéz elbizonytalanítani. Jó a váltó is, bár mire az ember eljut addig, hogy elkezdje figyelni a váltót, annyira meg van elégedve a többi részlettel, hogy már nem tud kitörően lelkesedni.

A külső sokat javult. A farkaszemnézést feladták - a Mondeo inkább mint cégautó volt sikeres, civil vásárlóknak kevésbé tetszett. A szögletesítés jót tett neki, eltűntek az első, jellegzetesen szűkülő fényszórók, A hátsó lámpa is teljesen más lett - a korábbi Mondeókon akárhová varrták is a ráncokat, nem bírt jól kinézni.

A beltér minősége és dizájnja németes, a korábbi modellekkel összehasonlítva lényegesen ízlésesebb. A mechanikus elemek megbízhatóságában kételkedni nincs okunk, a Mondeóknak nem rossz a hírük, még halálra hajszolt vállalati flottaautóként sem.

A Mondeo nemcsak flotta, de családi autóként is népszerű. Ezt mintha kihagyták volna a számításból: hátul nagyon kevés a rakodóhely. Ülni azt kényelmesen lehet, de a főnök nem egy új Mondeo hátsó ülésén fogja egy laptoppal megváltani a versenyszférát. Hiába, ezt középvezetői cégautónak pozicionálták, ehhez sofőr nem jár.

A Mondeo szerencsésen megőrizte a Ford egyik leghaladóbb hagyományát, a méltányos árat - ennyiért egy határozottan élvezetesen vezethető, nagyra nőtt középkategóriás batár jó vétel. És nem csak az árcédulája szerethető.

Tesztautónkat a Volvo Ivanicstól kaptuk, ahol pillanatnyilag nyitási akció keretében kapható: részletfizetés esetén egy évig ingyenes a Casco.
Volvo Ivanics, Budapest XI. Méhész u.2-4, 226 22 32

A Mondeo és a konkurens modellek összehasonlító táblázata

Küldje el  |   Nyomtatható  |