Két test, egy lélek

Próba: Mazda MX-5 - 2005

2005. november 14., hétfő 07:27

Az MX-5 '89-ben született. Ekkor még kevesen bíztak benne a Mazdánál, de hamar kiderült, hogy a kis kétüléses úgy vonzza a vásárlókat, mint vattacukor a kisgyermeket, és idővel a világ legkelendőbb roadsterévé vált.

Az alapkoncepció annyira jónak bizonyult, hogy az első generáció kilenc évet vészelt át gyakorlatilag változatlan formában. '98-ban jelent meg a II. változat. Ezt 2000-ben egy kicsit átszabták, majd idén, a III. generáció megjelenésével nyugdíjba küldték. A 2005-ös MX-5 európai bemutatóját Portugáliában rendezték.

A sajtótájékoztatóval egy napon nyerte el az MX-5 Japánban a 2005-2006-os év autója címet. A bejelentés időpontjában mi már tudtuk, miért, hiszen mögöttünk volt már egy tesztút, de erről később. Előbb olvassák el, hogyan kell megtervezni a roadsterek gyöngyének utódját! Fontos, hogy az autó mindenkinek tessen. Nem úgy alakították ki a külsejét, hogy a 35-60 éves tehetős férfiak, vagy a 20-40 éves középosztálybéli nők szívét hódítsa meg, nem: a célcsoportba minden ember beletartozik.

Egy ideális kétüléses a Mazda szerint sportos, de a mindennapokban is használható: könnyedén ki-be lehet vele parkolni, dugóban, autópályán, szerpentinen egyaránt megállja a helyét. A fent említett szempontokhoz hozzáadunk még egy kevés dzsinbaittai-t, és kész is van az új MX-5.

Képzeljen el egy amolyan szamurájforma japánt, aki bő ingben, gatyában vágtat éjfekete paripáján, hosszú haja lobog a szélben, tekintete szigorú, fegyelmezett, kezében feszül a felajzott íj. A lovas minden idegszálával a célzásra összpontosít. A lövés csak akkor lesz pontos, ha a ló ismeri az ember lelkének minden rezdülését, és lélegzetének ritmusából, szívének dobbanásából tudja, mit kell tennie. Ha az összhang tökéletes, a két lélek eggyé válik, és a lövés célba talál. Ez a dzsinbaittai.

Persze ahhoz, hogy a filozófia valósággá váljon, nem árt, ha a ló nagyobb fékeket kap, nő a tengelytávja, és új, erősebb motor kerül az orrába, még mindig hosszában illesztve, de egy picivel hátrébb. A Bilstein lengéscsillapítókról és a hét hangszórós Bose audiorendszerről már nem is beszélve.

A 2005-ös MX-5 tengelytávja és ezzel egyetemben a lábtér is nőtt. Most már egy 186 centis ember is belefér, aki magasabb, annak most is úgy kell. Az utastér széltében is nagyobb lett, most így kicsi. Ne várjunk csodát, aki válltérre gyúr, vásároljon limuzint! Egy roadsterben meg annyi a hely, amennyi. Pont elég.

Először fordult elő a történelemben, hogy egy sajtóanyag negatív hazugságot tartalmazott. A gyárak - érthető, ennek ellenére elítélhető módon - fényezik termékeiket, amik mindig szebbek, jobbak, modernebbek, gyorsabbak, gazdaságosabbak, mint a valóságban. Az MX-5 sajtóanyaga szerint 6 másodperc alatt nyithatjuk le a vászontetőt, de nekem első próbálkozásra is körülbelül 3 alatt sikerült. Becsukni valamivel tovább tart, de ez sem okozott különösebb gondot.

Még egy utolsó gondolat a tények jegyében. A Mazda nagyon nagy hangsúlyt fektetett a súlycsökkentésre. Az új MX-5 kasztnija sokkal merevebb, így sportosabb és biztonságosabb is az előzőnél, az autó ennek ellenére mindössze kb. 10 kilóval lett nehezebb, ami gyakorlatilag a nullával egyenlő. Ja, és van benne négy légzsák.

Az MX-5 beltere barátságos. A dizájn jóval visszafogottabb, mint az RX-8-ban, de a sportos fíling éppoly egyértelműen jelen van. A váltókar rövid, a pedálok alumíniumból készültek, az üléseket és a kormányt bőr borítja. A műszerfal kerek egységei között a megszokott műszereken túl egy olajnyomásmérőt is találunk. Az ülés jó mélyen van, ahogy kell.

Tartozom az Olvasónak egy vallomással. Autós újságíró lévén, tudom, hogy a két tesztúton mindkét modellt ki kellett volna próbálnom, de én az első napon rögtön az erősebbikkel kezdtem, és annyira tetszett, hogy egyszerűen képtelen voltam átülni a gyengébbe. Az 1,8 literes, 126 lovas változattal majd tavasszal ismerkedhetnek meg, de így sem maradnak le semmiről, hiszen az új MX-5 forgalmazása is csak márciusban kezdődik. Addig be kell érjék ennyivel:

A 160 lóerős, kétliteres motor viszonylag nyomatékszegény, maximálisan 188 Nm-t ad le ötezres fordulaton, érdemes forgatni. 7,9 másodperc alatt gyorsítja fel az autót százra, első és második fokozatban fickós, harmadiktól viszont már kevésbé vehemens, de az MX-5 nem sportautó: élményautó. Remélhetőleg lesz belőle MPS változat is, bár a sajtótájékoztatón az ellenkezője hangzott el, de sosem lehet tudni.

A motorerő azonban jóval kisebb örömet okoz, mint egy jó futómű és egy merev kasztni együttese. A kétliteres MX-5 ereje - saját szubjektív rendszeremben - éppen elegendő egy könnyed, sportos élményautózáshoz, de élvezeti értéke a zseniális futóműbeállításnak köszönhetően megsokszorozódik. Már az autópályán megrángattam a kormányt egy kicsit, és szomorúan tapasztaltam, hogy az autó bizony billeg, puhácska. Egy kicsit el is kámpicsorodtam.

Szomorúságom a hegyi szakasz első kanyarjáig tartott, ahol kiderült, hogy közepesen erős motorral, közepesen kemény futóművel is lehet olyan élményautót építeni, ami mosolyra fakaszt. A futómű és a futóműbeállítás tökéletessége, a részlegesen önzáró differenciálmű, a hátsókerék-hajtás és a remek súlyelosztás azt eredményezi, hogy amerre forgatom a kormányt, arra megy az autó. Az MX-5 nem ismeri az alulkormányzottságot, szépen rakosgatja a fenekét, de közben biztonságos és irányítható marad.

A kipufogó hangja sem brutális, nem szakítja szét a dobhártyát, de azért termel egy kis plusz adrenalint a sofőrnek. A váltó rövid utakon jár, a fékek hatékonyak, mi kell még? Az MX-5 nagyon jó autó. Sajnálom, le kellett írnom. Nem egészséges, sőt, már-már gyanús, ha a magunkfajta így arcba dicsér, de meg kellett tennem.

Nyitott tetővel - ha nincs erős oldalszél - a 100-120 km/h-s sebesség még bőven élvezhető, 160-nál viszont már ordibálva sem biztos, hogy megértjük, amit a mellettünk ülő mond. Az MX-5 felhúzott tetővel sem lesz olyan, mint egy hétköznapi autó: a menetszél be-beszisszen az apró nyílásokon, és nagy sebességnél a motor és a kipufogó sem kifejezetten csöndes. Hosszú utakra semmiképpen sem ajánlom, de a Balatonig minden további nélkül leugranék vele. Az új modell csomagtartója hat literrel nagyobb, 150 literes, ami még mindig nudli. Azt hiszem, ez az MX-5 legrosszabb tulajdonsága.

Mazda MX-5 - 2005

A Mazda legyártott 3500 darab különleges, nem túl fantáziadús módon MX-5 Limited Edition névre keresztelt autót, amiből négy itt szaladgál valahol Magyarországon. Az egyedi külsővel és belsővel ellátott autókhoz közönséges halandó sajnos nemigen juthat hozzá, de a többi modell sem fog csalódást okozni. A forgalmazás tavasszal kezdődik; az 1,8-as alapára 5 249 900, a kétliteresé 7 649 000 forint lesz.

Sajtógaléria

Aki további részletekre kíváncsi, ne hagyja ki sajtófotó-galériánkat.
Kattintson ide!

Mazda Mx-5 2005 Sport Revolution Mazda Mx-5 2005 Sport Revolution

A Totalcar értékelése:

Ezt az autót a Totalcar még nem értékelte.

Népítélet:

  • Kényelem
  • Teljesítmény
  • Megbízhatóság
  • Szerviztapasztalat
  • Fenntartási költség
  • Ennyire szerette

A Totalcar címlapjáról ajánljuk

Kesjár Csaba idén lenne 50 éves

Kesjár Csaba idén lenne 50 éves
Legtöbben máig meg vagyunk győződve arról, hogy ő lehetett volna az első magyar Forma-1-es pilóta, mások szerint nem.

Belsőség Ausztrál öregfiúk extravaganza

Itt a jólét és a Kánaán, tudjuk, tudjuk, de azért hadd irigyeljük egy kicsit az ausztrálokat.

Szétrobbant blokk, szétrobbant remények?

Hyundai i40cw Sok szerencsét! Külföldön

Talán nincs is jobb példa arra, mennyire marginális, kicsi piac a miénk, mint a Hyundai i40cw. Már az árát is úgy lőtték be, hogy biztosan ne veszítsenek rajta. Ezzel meg is ásták a sírját idehaza.

Végre egy Kia, ami kéne

A Track'ster megdöbbentően erős karakter, és a műszaki tartalma is ehhez méltó.

Miért hal ki a Maybach?