Szegény Note a Jazz ellen
Teszt: Nissan Note 1,5 dCi - 2007
A gyári legenda a nissanos mérnökről, aki szeretett vezetni, de gyereke született, igaz lehet, és a végeredmény ismeretében tanulságos is. Tehát a Note egy élvezetes vezetésre tervezett, az alapterületéhez képest tágas szupermini, amivel jó érzés például kanyarodni. De a nissanos fiatal apuka keze csak a futóműgeometriáig ér, a konszernstratégiához ő már sajnos nagyon elöl ül (mint Püspöki Jóska a Kopaszkutyában).
Tehát vezetési élmény tönkretételéhez elég, ha túl nagy a gazdasági részleg hatalma, és azt mondják, okén, Note, nagyon jó, izé, akkor ugyebár Renault 1,5 dízel, motor kipipálva, és akkor már a váltó is. Talán a Renault-nál jobban pátyolgatják a váltóik kapcsolási érzetét, mert a Clio III-ban ha nem is jobb, de kevésbé rosszabb volt, itt viszont a nissanosok nyilván azt hitték, ez már kész, és a sok bába közt nyoma veszett a kapcsolási érzetnek. Nem nehéz vele váltani, csak rossz érzés, és közben visszataszító, kluttyanó-nyikorgó hangokat hallat a kar, mint valami régi tévéfoci puttyogása.
Egy szupermini legyen zseniális. Legalábbis a Honda Jazz óta nem nagyon van más választása. A Note azonban csak kiegészítő okosságokat kapott, maga a rendszer az semmi. A nagy kesztyűtartó, a térképzseb
A zseniális autókat általában az alapoktól zseniálisnak tervezik, ilyen volt például az autógyártás Einsteinje, a Citroen DS, ahol komplett rendszerekben gondolkodtak, minden egyes csavarral nagyot akartak gurítani, és szabadjára engedték a mérnökök kreativitását. Kész is lett a legokosabb luxusautó. Lehet aztán népautósan okosnak lenni, de azt is az alapoktól kell kezdeni. A Honda Jazzhez olyan padlólemezt terveztek, ami alatt sikerült új helyre rakni a tankot és a kipufogót és mindent alárendelni a helykihasználásnak. A nagy helyre aztán elfért a legjobban használható üléshajtogatási rendszer.
A Note viszont egyszerű raktári kirakós játék eredménye. Készlet-legó a Micra-Clio padlóra, plusz néhány ötlet. Gondolom, a nómenklatúrában B-nek nevezett platform nem kis egyterűhöz készül, a hozzá illeszkedő futómű és egyéb részek inkább afféle normális autókat adnak ki, mint a Micra meg a Clio 3. Átütő, speciális okosságot tehát ne várjunk, ezt az autót a pénzügyi osztály tervezte, akik nem az autókat szeretik, hanem a bevételt. Egyébként ez a legó-üzleti modell általában sokkal sikeresebb is, mint a Jazz-stílusú projektek.
Olyan szintűek a belső ötletek, mint a külsők, mint például a hátsó lámpák. Jó, értem én, formabontó. A hátsó ajtó is vicces felnyitva, hogy a sötét üveg miatt nem látszik a vas. De egyrészt ezt már elsütötték az Európában nem létező Cube-nál, másrészt ez nem annyira nagy zsenialitás, mint amikor például kitalálták a Citroen AX-et. A Note nagyrészt megegyezik a Renault Modus-szel, ami valamikor extrém külsejű volt, ma már nehéz észrevenni.
A nép bezzeg szereti
Szűk egy év alatt
19 Népítélet keletkezett a Note-okról . Ez azt jelenti, hogy
szépen fogy, de érdekesebb, milyen nagyon szeretik a
tulajdonosok. 6,55-ös átlagpontszámával az egyik legkedveltebb
Nissan. 6,66-ja van az Almerának, a többi, értékelhető
mennyiségű ítéletben részesült Nissan kevesebb pontot kapott.
Szeretet, rajongás vonatkozásában csak 25., de ez a szám
a sok imádott régi rom kihagyásával jobb is lehetne. Ugyanakkor
a Note Népítélet-adataiból az látszik, hogy nem szeretőnek
tartják, hanem használati tárgyként tekintenek rá, és ebben a
szerepben igen jól teljesít.
A Note dizájnban sem tud többet, mint a Jazz. Külsőre természetesen modernebb, belül már egál. És bár a Jazz kinézetre is fapadosabb, ez egy látványosan átgondolt, igényesen ikeás fapadosság. Fiatal tervezők, okosan, szeretettel és jóízléssel, nem drága, de strapabíró anyagokból - afféle megfontolt, szerény protestáns jólét.
Magas hangok
A Note a Clio padlólemezére épül, a Jazzhez meg terveztek a céloknak megfelelő, lehetőségekkel teli újat. A Jazz tankja az első ülés alá, egy senkit nem zavaró helyre került, súlypont és praktikum kivételes összhangjában. Ezzel adott a hely a hátsó ülések alatt és felhajtott ülőlapokkal 1,2 méter magas helyet kapunk a lábtértől a tetőig. Ide minden olyat jó betenni, ami magas vagy nem akarjuk, hogy lejjebb essen. A kutya is szívesebben ugrik alacsonyabbra és ütközben sem hánykolódik annyit, mint fent az ülésen. Cserébe persze nem lát ki az ablakon, de ez a mi családunk soft coated wheaten terrierjét, Marcit soha nem zavarta.
A "puha szőrű búzaszín terrier" kimondottan különleges megjelenésű. A kontinensen csak néhány évvel ezelőtt kezdett elterjedni, és a legjobb úton halad afelé, hogy meghódítsa mindazok szívét, akik közelebbről megismerkednek vele. Írország eldugott tanyáin fejlődött ki, ahol az emberek nehéz munkával keresték a kenyerüket. A kutyának is meg kellett szolgálnia az élelmét és hasznossá tennie magát. Luxuskutyákat nem engedhettek meg maguknak, éppilyen kevéssé külön kutyát a vadászatra, egyet a nyájhoz, egy őrkutyát stb. A soft coated wheaten terrier mindent tudott: egerekkel és patkányokkal táplálkozott, behajtotta az állatokat, őrizte a házat és segített a vadászatnál. A kemény természetes kiválasztódás robusztus, egészséges, ráadásul bájos kutyát eredményezett. A wheaten vidám, temperamentumos, játékos lakótárs, szereti a gyerekeket, türelmes, barátságos, éber, de soha nem harapós. Ragaszkodó és okos, következetességgel és szeretettel nem nehéz nevelni. Sok mozgást és elfoglaltságot igényel. A hosszú szőr piszkot visz a lakásba, és alapos ápolást igényel. A kiállítási állatokat többnyire gondosan formára nyírják. Ilyenkor könnyebb is ápolni őket, amint eredeti állapotukban. A fajta világszerte szilárd baráti körre tett szert. Forrás: Webkutya
Ha a Jazzben lehajtjuk a hátsó üléseket, a csomagtartó síkjában meghosszabbított rakteret kapunk. A Note tankja a hátsó ülés alatt van és a teljes hátsó pad csúsztatható is előre-hátra. Az ülés lehajtásakor a csúsztathatóság és a tank elhelyezkedése miatt a lehajtott ülés jó 20 centivel magasodik a csomagtartó alja fölé. Van áthidaló megoldás - két kárpitozott deszkával fedhetjük be a csomagteret -, de mennyivel jobb lenne egy deszka nélküli, kendácsmentes változat. Az aha-élményt már nem is merem említeni, pedig egy ügyes autónál erősen keresném az ilyet.
A Note ülései elég nagyok, jól tartanak, igazán kényelmesek, semmiképpen nem kisautósak. A tesztautó bordósbarna bőr-szövet borítású kárpitja sajnos rendkívüli módon elütött a kék fényezéstől, ezt a párost nem rendelném soha. A Jazz ülései vékonyak, kisautósak, a hátsó ülőlap túl rövid. Elöl még elmegy, kényelmes és még majdnem öt év után sincsenek szétülve, de egyértelműen játékülések.
A 86 lovas dCi dízel lényegesen rugalmasabb, jobbanmegy-érzésű, mint a Jazz 84 lóerős benzinese, tudnék is a Ducato-hangú dízellel együttélni, azonban a Honda lelkesebb, fickósabb hangú. Kanyarodni a Note-tal maga a pH 5,5, semmit sem csinál rosszul, de semmi mást sem csinál. A Jazz mérsékelt, de élvezetes élményt nyújt kanyarban, bár nyilván senki sem ezért veszi.
Naponta mentem ugyanarra a Note-tal, ahol a Jazz-zel szoktam. Néha bután rámsípolt, ha erősebbet fékeztem. Ettől jobban megijedtem, mintha a nagymamám mondaná hirtelen: vigyázz! A hétköznapi bosszúságok közé jegyeztem fel a Noteszomba a rádió kormányba integrált szerencsétlen csatornaválasztó gombját, aminek kiálló alkalmatlansága miatt minden kanyarodás néhány csatornányi ugrást jelentett. Minden egyes váltás nyomot hagyott az agyamban a béna nehézkes váltó miatt. Bezzeg a Jazz váltója mennyei.
A dízel Note 6-6,5 között fogyasztott az üzemszerű városozás
során , a Jazz ugyanitt 7-7,5-et kér. A kulcsnélküli indítás az
egyetlen igazán csodálatos a Note-ban, ilyet minden autóba
tennék.
Nem találtam a hangot a Note-tal, számomra se lelke, se
szépsége. A kérdést végleg a nemkéne-oldalra billenti, hogy
a legfelszereltebb Note a 86 lovas dízellel a legfelszereltebb
Jazz Sportnál is jó 300 ezerrel drágább.
A Totalcar címlapjáról ajánljuk
Mindenki a Hummeren röhög
A Volkswagen új csodafegyvere
drága volt, de jobb termékek készülhetnek.
