Mennyit spórolunk a gázzal?

Megvolt: Skoda Octavia 1.6i Dual

2009. június 17., szerda 01:46
Állítólag több mint ezer kilométert meg lehet tenni ezzel az Octaviával tankolás nélkül, ha az ember óvatosan vezet. De én képtelen vagyok óvatosan vezetni, nálam a nyolcliteres átlagfogyasztás minimum tizenkettő, meg egyébként is megállok pisilni kétszáz kilométerenként.

Ez a történet egy lapindító értekezlettel kezdődött. Minden olyan volt, mint szokott, legfeljebb a nap sütött egy kicsit intenzívebben. Miután letudtuk a napirenden kívüli felszólalásokat, rátértünk a tesztautókra. Én mindig is sejtettem, hogy a Winkler egy kicsit perverz, de nem gondoltam, hogy ennyire. Mikor az Octavia Dualra került a sor, egyszerűen képtelen voltam eldönteni, a határozottság, vagy a sátáni vigyor ül ki markánsabban rövidgatyás főszerkesztőnk Motörhead-bajuszos arcára.

Gyulavitéz vigye! – hasított keresztül szamurájkardként e rövid kis mondat a tárgyalón, és ezredmásodperc alatt szelte ketté agyamnak azon részét, ami a napirenden kívüli felszólalások után még ép volt. Hogy én? Egy spórolós autót? Mármint hogy nekem kéne bebizonyítani, hogy ennek a kocsinak milyen nagy a hatótávolsága, nekem, akinek a Volkswagen kétliteres dízelmotorja – városi átlagfogyasztás a gyártó szerint 7,4 liter – több mint 12 litert fogyasztott ?

Sok értelme nem lesz, gondoltam, de nem vitatkoztam – Winklerrel már csak a bajusza miatt sem érdemes vitatkozni –, meg aztán biztosan jó móka lesz, megnézzük, meddig lehet leszorítani a Skoda Octavia 1.6i Dual hatótávolságát. Az is egyfajta teszt, nem igaz?

Mikor átvettem a tesztautót, meg is mondtam a srácoknak, mire számítsanak. Mind mosolyogtunk egy sort, de valahogy úgy éreztem, csak az én mosolyom volt igazán őszinte. Ők azért leplombálták a benzintankot – valójában leragasztották egy matricával –, ha már kitalálták ezt a projektet, és utamra engedtek a bendőjében 55 liter benzint és 50 liter folyékony gázt raktározó autóval.

De hová tették azt a sok gázt – kérdezheti az olvasó, teljesen jogosan. Elárulom: a pótkerék helyére. Ekkor az olvasó egy pillanatra megörül, de alig egy tizedmásodperccel később megint nyugtalanná válik, miközben újabb kérdés fogalmazódik meg a koponyájában: és akkor hová tették a pótkereket? Ez sem titok, a csomagtartóba. És mi lesz a csomagokkal? A csomagok, köszönik szépen, így is bőven elférnek az Octavia hatalmas, 560 literes csomagtartójában, hanem a pótkereket azért csak lerögzíthették volna valamivel, mert, ha normális vezetési stílus mellett nem is, extrém fékezéskor, kanyarodáskor avagy balesetnél összevissza fog csapódni és zúzni maga körül.

Egy nagyon hasonló Octaviát már kipróbáltunk. Papp Tibi mindent leírt a kocsiról, de azért a lényeget összefoglalnám dióhéjban, ha valakinek nincs kedve még egyszer végigolvasni a cikkét. Az új Octavia műszaki tartalmát tekintve szinte egyenlő a régi Octaviával. Az első fényszórók sokkal csinosabbak lettek, de lényegében nem sokat változott a karosszéria sem.

Az 1,6-os motor is a régi, azt gondolom, ez mentette meg a mundér becsületét. A tesztautónak több mint 12 másodpercre van szüksége, hogy felgyorsuljon százra. Háromezres fordulatszám alatt nagyon lomha, innen már nem olyan rossz, viszont az alul nagyon csöndes motor zaja felerősödik, és észveszejtő dinamikára azért magas fordulaton sem számíthatunk. Nem arról van szó, hogy a motor küszködik a nagy tömeggel, de egyszerűen nem is érdemes, és nem is jó érzés hajszolni. Saját nyugodt tempóját tartja, amitől egy visszaváltással eltérhetünk ugyan, ha előzni akarunk, de csakis ilyenkor; a városi csibészkedés inkább kellemetlen, nyűgös és fárasztó egy ilyen autóval, nem pedig öröm.

Hogy is van ez a folyékony gázzal?

A tankban a gáz nem gáz, hanem lötyi. Szobahőmérsékleten kb. 10 bar nyomáson töltik a tartályba, ahol az anyag a nyomás hatására cseppfolyós állapotban van. Ha színültig töltenék a tartályt, a hőmérséklet emelkedése (pl. napsütés) hatására a nyomás nagyon gyorsan emelkedne, és bumm. Ezért egy szintjelző kb. 80%-os töltöttségnél lekapcsol. (lásd még: központi fűtés tágulási tartálya) Egy 50 literes tartályba tehát eleve csak kb. 40 liter gáz tölthető, és nyerhető ki.

Ehhez jön még, hogy a rendszer a tartály aljáról egy búvárcsövön szívja a folyékony anyagot. Ha a folyadékszint a cső vége alá esik, és gáz halmazállapotú gáz kerül a rendszerbe, (esik a nyomás), akkor a rendszer szintén lekapcsol. Attól függően, hogy milyen mélyre merül a cső, és milyen a tartály (esetleg az autó) dőlésszöge, pár liter folyékony gáz marad a tank alján.

Mindezek tudatában tulajdonképpen már egyáltalán nem csoda, hogy nem igazán hajszoltam a tesztautót. Azt hiszem, még így is dinamikusabban közlekedtem, mint a potenciális vevők, illetve tulajdonosok többsége, de a fordulatszám-mutató ritkán kúszott négyezer fölé, sőt, az esetek többségében valahol kettő- és háromezer között mozgott.

Mivel a maradék benzin mennyiségét a fedélzeti számítógép segítségével pontosan meg lehet határozni, a gázzal érdemes indítani. A váltókar alatt van egy kis gomb, mellyel választhatunk, gázzal, avagy benzinnel szeretnénk közlekedni. A gomb mellett apró LED-ek mutatják, mennyi gáz van még a tankban, a teljes mennyiséget öt egységre osztva szét. Irányadónak jó, de azért inkább bízza magát az ember a fedélzeti komputerre, mint néhány világító lámpácskára.

Ha gázzal megyünk, indításkor egy ideig még benzint fogyaszt a motor, amíg be nem melegszik. Ezután már a gáztankból szippantja ki az üzemanyagot, az átállás tökéletesen észrevétlen. Az autózás első ciklusában mentem városban, autóúton és autópályán is óra szerint 140-nel, öt személlyel – a három hátsó utas remekül elfért, többször rákérdeztem a relatíve hosszú út alatt, kényelmesen ülnek-e, van-e elég helyük, senki sem panaszkodott.

40,5 liter gázzal 405 kilométert sikerült így megtenni – a gáztank 50 literes, de ebből csak 40-et tudunk felhasználni –, vagyis pontosan tíz litert fogyasztott az Octavia. Az LPG (Liquefied Petroleum Gas) ára 140 forint körül mozog, vagyis 1400 forintba került gáz üzemmódban 100 kilométer autózás.

Mikor a gáz elfogy, a motor kábé egy másodpercre leáll, de mire elkezdenénk gondolkozni azon, ami történt, újra működésbe lép. A váltó alatti kis gomb villogni kezd, sőt, hangot is ad. Meg kell ugyan nyomni, hogy elhallgasson, de igazából mindegy, a kocsi már úgyis magától átállt benzinre, hiszen különben nem húzna.

A benzines szakaszban volt megint autópálya – óra szerint 140-nel, de már csak négy személlyel –, autóút ezúttal nem, város viszont annál több. További 370 kilométert tettem meg 32 liter benzin elégetésével, 8,65 litert evett tehát az egyhatos motor benzinből száz kilométerenként. A 95-ös benzin ára 275 forint, ez azt jelenti, hogy ezúttal majdnem 2400 forintba került, amiért az előző ciklusban 1400-at fizettünk csak.

Azt hiszem, ekkora különbség azért nincsen a két üzemanyag között, az első ciklusban sokat mentem autóúton 80-nal, a másodikban pedig többet autóztam városban, ezért a nagy differencia. A Skoda szerint 30 százalékkal jön ki olcsóbban, aki gázzal autózik, és ez teljesen hihető is, esetünkben a különbség valószínűleg a különböző használat miatt lett ilyen markáns.

A sima Octavia 1.6i Ambiente ára 4 962 400 forint, a Dual 250 000 forinttal kerül többe, és a Skoda számításai szerint nagyjából 36 000 kilométer alatt hozza vissza az árát. Ezután már könnyen kiszámolható, ki az, akinek megéri, kinek nem. Egy biztos, az Octavia, bár nem a legszebb és nem is a legjobb autó ma a piacon, árához képest nagyon nagy, praktikus, csöndes és kényelmes.

Skoda Octavia 2009 1.6 Dual Ambiente Skoda Octavia 2009 1.6 Dual Ambiente

A Totalcar értékelése:

Ezt az autót a Totalcar még nem értékelte.

Népítélet:

  • Kényelem
  • Teljesítmény
  • Megbízhatóság
  • Szerviztapasztalat
  • Fenntartási költség
  • Ennyire szerette

A Totalcar címlapjáról ajánljuk

Kesjár Csaba idén lenne 50 éves

Kesjár Csaba idén lenne 50 éves
Legtöbben máig meg vagyunk győződve arról, hogy ő lehetett volna az első magyar Forma-1-es pilóta, mások szerint nem.

Vigyázat, robogós bűnözés  

A robogós világnak nem csak napsütötte oldalai vannak. A bűnözők is szeretik a kismotorokat.

Belsőség Ausztrál öregfiúk extravaganza

Fotón a hiányzó Chevy Cruze

Négyajtós szedán és ötajtós ferdehátú már van, de a Kombi még hiányzott. Eddig.

Hyundai i40cw Sok szerencsét! Külföldön

Talán nincs is jobb példa arra, mennyire marginális, kicsi piac a miénk, mint a Hyundai i40cw. Már az árát is úgy lőtték be, hogy biztosan ne veszítsenek rajta. Ezzel meg is ásták a sírját idehaza.

Szétrobbant blokk, szétrobbant remények?