Don't call me Baby!

Bemutató: Fiat Panda

2003. szeptember 5., péntek 11:13
Örömmel jelenthetem, hogy az ez év elején, a Genfi Autószalonon megismert, akkor még más névre hallgató, de azóta a "Panda Spirit" által megérintett és így nevet változtatott új Fiat kisautót hivatalosan is bemutatták Liszabonban. És ami a legfontosabb: egy nagyszabású reklámkampány keretében szeptember 19. és 21. között Magyarországra is megérkezik a Baby-nek nem nevezhető, kedvező árú csöppség.
csik.jpg

A Fiat vezetői látványos show keretében mutatták be az új jövevényt, melyről mostanában annyit hallhattunk. Beszéltek múltról és szellemiségéről, ezzel új dimenzióját tárva fel az új Panda és a kinevezett elődök közötti kapcsolatoknak. Igaz, nem pontosan a korábbi modell helyére pozícionálják az új mini egyterűt, de a kényszerű névadás megköveteli, hogy megemlékezzenek a fiatalok körében egykor oly népszerűvé vált nyugati Trabantról.

A gyár mérnökei szakítottak a régi Panda puritánságával, mivel égető vágy ébredt bennük egy városi közlekedéshez ideális, egyterű, szép, modern és nem utolsó sorban szellemes kisautó megalkotására. Így az árképzés másodlagossá vált, miközben a tartalmat helyezték előtérbe. Szerencsére a közzétett árlista alapján még így is szegmensének legjobb választása lehet, amiért cserébe egyet kérnek csak az olaszok: Baby-nek azért már mégse nevezzék.

Bevallásuk szerint a belső teret - a hossz városi parkolásoknál praktikus visszaszorítása mellett -, minden irányba megpróbálták a lehető legnagyobb mértékben növelni, így számszerűen 2490 literes fülkét sikerült alkotni, aminek hossza az autó 68%-át teszi ki. Az olaszok megtették, de a Pandák méretbeni összehasonlítása mégsem lehet mértékadó, mivel az új nem nevezhető a régi egyenes ági leszármazottjának. Ezért inkább személyesen győződtünk meg a méretek és a forma együttállásáról.

Első pillanatban látható, helyes kis kocsi lett a Pandából, alakját - a sajtófotók tanúsága szerint is - főleg a női szívek megdobogtatására rajzolták. Az autó felépítéséből adódóan nagyobbnak mutatja magát. Csomagtartója 206 literesre sikerült, de mivel egyöntetű határok keretezik, az alacsonyra nyúló csomagtérajtó felnyitása után igen könnyen és praktikusan pakolható az 1022 mm széles alapon nyugvó tér.

Szükség esetén további segítséget nyújthat az ülőlap felhajtása nélkül dönthető háttámla előre billemtése. Az ehhez szükséges műveletsor végrehajtása után ugyan nem nyerünk sík padlót, viszont - gondos rögzítés mellett(!) - 1185 mm-nél nem hosszabb munkalapok szállítására is alkalmassá válik az ilyenkor a szó szoros értelmében egyterűvé lett kis autó. Ha három dimenzióban gondolkodunk, ez akár 860 litert is jelenthet, ami már nagybevásárlások lebonyolításához is elegendő, persze ilyenkor csemetéinkre vigyázzon inkább a nagyi.

A hátsó üléssor egyébként a Panda egyik sarkalatos pontja. Létezik ugyanis kettő és három férőhelyes változatban is, ami rögtön felveti a különböző funkcionális megoldások - a hasznosságot figyelembe vevő - súlyozásának problémáját. De ne törje sokáig senki a fejét a feladaton, mivel hazánkba a forgalmazás beindításától csak ötszemélyes változatok érkeznek. Amivel elesünk ugyan az osztott döntés lehetőségétől, valamint egy, a gyári extra felszereltség részét több irányú mozgatástól, cserébe közúti ellenőrzés alkalmával, négy velünk utazó barátunk egyikének sem kell megválnia társaságunktól.

 
  Méretek
 
   
Hosszúság 3538 mm
Szélesség 1589 mm
Magasság 1540 mm
Fordulókör 910 cm
 

A Panda-jellegű tágasság remek bizonyítéka, hogy nem csak lehetőség van öt személy szállítására, ennek kivitelezése sem ütközik komoly akadályokba. Az átlagnál magasabb üléspozíció miatt az utasok lábának vízszintes irányú helyigénye jóval kisebb, így ha nem is bőven, de akár az átlagnál magasabb emberek is beülhetnek egymás mögé, miközben fejüknek is elegendő tér marad. A fejtérnél tetten érhető ugyan egy kis csúsztatás, mivel az első ülésnél nem szereltek az ajtó fölé kapaszkodót, de ez semmiképp sem jelent hátrányt, mivel a jó oldaltartású első ülésekben utazva ritkán válik szükségessé a kapaszkodás.

A stresszmentes közlekedésben az elöl-hátul torziós rudakkal szerelt futómű is igen jó társnak bizonyult. A több mint másfél méteres magasság ellenére a karosszéria éles, nagy sebességgel bevett kanyarokban sem mutatott borulási hajlamot. A jól eltalált, magabiztos szerkezet teljesítőképességét a gyári mérések alapján 63 km/h-val is sikeresen végrehajtott rénszarvastesztnél mi sem bizonyítja jobban. Persze azért néha nem árt lassítani, amihez az extraként kapható, szép formájú könnyűfém kerekekben is elhelyezhető, határozott fogáspontú, jól adagolható fékek segítik a rászorultakat, nem is akármilyen hatásfokkal.

A kipróbált 1,2-es, 8 szelepes benzinmotor nagyon lendületes haladást tett lehetővé, igazi pörgős kis jószág, így alacsonyabb fokozatokban pillanatok alatt felveszi a fordulatot. Sajnos ez a tulajdonsága nem ösztönöz éppen visszafogott haladásra, ezért figyelmetlenségünk ára a valamivel magasabb fogyasztás lesz. De figyelembe véve a városi közlekedést, az opcionális légkondicionáló működtetését, valamint a tesztpilóták könyörtelen lábát, az így kialakult, valamivel 7 liter fölötti érték nem nevezhető rossznak.

A jól eltalált áttételekkel rendelkező váltóval öröm a kapcsolás, mivel mind elhelyezkedése, mind kapcsolási komfortja kitűnő. Csak szegény váltószoknya anyaga sikerült túlzottan szintetikusra. A műszerfalon egyébként is van műanyag bőven, igaz, kellemes fogású, igényes kidolgozásúak, ezért ha figyelembe vesszük a kategóriának megfelelő elvárásokat, nem lehet panaszunk a beltér kialakítására.

Az egyetlen, csökkent használati értékkel bíró alkatrész a jobb oldali ajtó külsején található visszapillantó tükör. Háza a Stilóéra emlékeztető formájú, helyes darab, de dizájnja megalkotása közben szem elől veszthették a funkcionalitást, mivel még az egészen hátra tolt vezetőülésből nézve is jelentős részt kitakar a tükörlapból az üveg előtt lévő kis műanyag háromszög. Talán az egyetlen hiba, kár érte.

Három felszereltségi szinttel indítják a forgalmazást. Az Active alapáron tartalmazza a vezetőoldali légzsákot, az elektromos ablakemelőket és a központizárat is. A Dynamic változat színre fújt lökhárítókkal, magasságban állítható kormánnyal, vezetőoldali légzsákkal és ABS-szel egészül ki, valamint ettől a szinttől rendelhető többek között légkondicionáló is a Pandához. A Dynamicban áll rendelkezésre a Fiat által előre összeállított háromféle csomag is, amelyek a HI-FI, a SKY és a CLASS nevet kapták. Mindháromhoz jár ködlámpa, ami mellett az első cd-s rádiót és tetősínt, a második dupla tetőablakot és tetőrudat tartalmaz, a Class csomagban pedig a tetőablak helyett légkondicionálóval keresik a vásárlók kegyeit.

A legfelső, Emotion felszereltség már teljes arzenálját tartalmazza az extráknak, így a korábbi elemek kiegészülnek könnyűfém kerekekkel, CD-s rádióval, távirányítós központizárral, elektromos állítású visszapillantótükrökkel, magasságban állítható vezetőüléssel, digitális klímával, hátsó fejtámlákkal, ködlámpával, tetősínnel és utasoldali légzsákokkal is, hogy csak a fontosabbakat említsem. Emellett főleg a két magasabb szinthez szinte minden ma elvárható kiegészítő megrendelhető, így akár tolatóradart, vagy függönylégzsákokat is építtethetünk Pandánkba.

Az így összeállított autó Magyarországon egyelőre kétféle motorral rendelhető. Információink szerint fél éven belül megérkezik hozzánk az 1,3-as, 16 szelepes Multijet, második generációs közös-nyomócsöves dízel változat is, amely 70 lóerejével és 145 Nm forgatónyomatékkal talán a legharmónikusabb, a nyugodt, családi autózáshoz legjobban illő Panda motor lesz a kínálatból.

2004-re tervezik az 1,4 literes, 100 lóerős motorral szerelt Abarth -sportváltozat gyártásának megindítását is. Ez lesz az első háromajtós Panda, amely elhagyja a Tychyben működő gyár kapuit. Később elképzelhető, hogy a sportosabb karosszéria változattal az Abarthnál gyengébben felszerelt modellek is a piacra kerülnek, de nem valószínű, hogy ez veszélyeztetné a kisebb és olcsóbb Seicento forgalmazását, mivel mindkét autó más-más emberek kegyeit keresi. Az viszont egész bizonyos, hogy a vetélytársaknak egy kiváló, olcsó és szükség esetén mégis sok extrával felszerelhető autóval kell versenyre kelniük, ami nem lesz könnyű feladat. De azért lássuk!

 
  Árak
 
   
  1,1 8V Active   1,2 8V Dynamic   1,2 8V Emotion
1 890 000 Ft 2 180 000 Ft 2 550 000 Ft

Címkék:

A Totalcar címlapjáról ajánljuk

Megszületett a legszebb BMW?

Megszületett a legszebb BMW?
Nem akármilyen világpremier ez. Ilyen az, ha
a németek visszafogottsága találkozik az olasz formatervezők temperamentumával.

Itt az új holland sportautó

Az új csúcs sportautó-márka megérkezett. Hosszú fejlesztés után megmutatták végre a Sarthét.

Teszt MZ-vel csak király lehetsz

A banántankos tárcsafékes, Istenem, hány motoros álma volt! Használható az MZ a mai forgalomban?

Technika Mitől döglik a turbó?

Jéggolyók is okozhatnak turbóhalált, de általában
a kenés hiánya öli meg az érzékeny szerkezetet.
Mit tegyünk, hogy ez velünk ne történjen meg?

Robogóval is lehet tetű napod

Ez nagyon szarul kezdődik: Kőbajker elindult
a Mopedrallyra a Fossal.

Formula–1-es kiadás a Twingóhoz