Ezüstdoboz

Teszt: Volkswagen Passat Variant 1.9 PD TDI 130

2002.02.20. 10:13
Tesztautónk a szellemeskedni vágyó autósújságírók legádázabb ellensége. Méregeti az ember hosszan, vezeti sokat, aztán ülhet a számítógép előtt napestig, kifent, kihegyezett karmokkal, ihletre várva. A helyzet az, hogy könnyebb egy nyersolajban vergődő felbőszült angolnán fogást találni, mint a Passaton.
 
   
   

Az elődmodell elismerten kategóriája egyik legjobb autója volt. Az idő viszont makacsul múlik, és bár a Passat semmivel sem lett rosszabb, közben elkezdtek felzárkózni a szorgos konkurensek. A Passat egyik ütőkártyája a VW lélekelemzőinek zseniális találmánya volt, melyet az angol terminológia "perceived quality"-nek, azaz durván minőség érzetnek hív. Kegyetlen őszinteséggel arról van szó, hogy az autót nem a tényleges mechanikai tökéletesség adja el, hanem a laikus számára is beszédes, szemmel, füllel, tapintással érzékelhető, felületes minőségi benyomások. Ezekben pedig az előző Passat verhetetlen volt.

 
   
 

A recept fényesen bevált, az évek során azonban a többiek is rábukkantak a részletekben megbúvó ördögre, és hirtelen mindenki elkezdett hasonlóan pallérozott autókat gyártani, több-kevesebb sikerrel. Fejlődni kellett hát, ezért a Passat fejlődött. A számokat tekintve ráadásul óriásit: 2315 változtatást eszközöltek rajta, melyek közül átlagember alapos, lelkiismeretes inspekció után nagyjából négyet vesz észre.

Első és hátsó lámpák, orrkiképzés, kerekek. Az esztétikai felületkezelés eredményességéről megoszlanak a vélemények, a korábbi passatosok egy része szerint a régi szebb volt, mások szerint az új szebb, a legtöbben viszont csak tanácstalanul széttárják a karjaikat, hogy oly mindegy.

 
   
   

A Passat külseje egyetlen bámész járókelőt sem vert le a lábáról, de mérnökemberekre szabott geometrikus kifinomultsága kellemesen meggyőző. Rögtönzött panelvizsgálatunk eredménye szerint legjellegzetesebb külső jegye a töretlen tetőív, melyet azonban a Variant verzió sajnos nélkülözni kényszerült. A forma így annyira játékos, mint a másodfokú egyenlet megoldóképlete, cserébe ugyanannyira célszerű is.

A lemezek illesztési hézagaiba még egy papucsállatka csillói is beszorulnának, az összhatás nem szép, hanem makulátlan. Fotózni ettől még nem egyszerű; ilyenkor az ember óhatatlanul az érdekes részletekre vadászik, ilyet pedig misszionáriusi küldetéstudattal sem könnyű találni. Kivétel talán csak az első lámpatest és az a huncut kétharmad-piros TDI felirat a fenéken. De erről majd később.

 
   
 

Mivel kívül nem sok néznivaló akad, fáradjunk be. Belülről a helyzet változatlan, akinek odakünn nem kezdett vágtatni a pulzusa, az a szomorkás szürke-fekete beltértől sem fog adrenalinmérgezést kapni. Hanem a tisztesség jegyében két kitétel is idekívánkozik: a Passat belseje nem éppen vérbő, de nem is arra van.

Ez egy józan autó, kívül-belül. Ahhoz az értékrendhez, amelyhez a külsőt szabták, nem dukálna mókás műszerfal és plüssmackó a visszapillantóra. Másrészt pedig a komor belső nem típushiba, ez egyszerűen egy ilyen példány, emellett azonban akad számtalan sokkal szívderítőbb és érdekesebb színösszeállítás a palettán, választhat mindenki kedvére.

 
   
   

Az ingerszegény környezetért cserébe ismét minőséget kapunk, és sok-sok helyet. Elöl is, hátul is van belőle temérdek, plusz még egy derék csomagtartó. A Variant nem divatkombi, azért van nagy feneke, hogy lehessen bele pakolni. Szám szerint 475 liter, mely 1600-ra bővíthető, krómozott raktérperemmel és rögzítőfülekkel, 2 elektromos csatlakozóval. Pedáns.

Króm egyébként van még a műszerek keretén, a kilincseken, a küszöbön és kézifék gombján, ezzel nagyjából vége is az érdekességek sorának. Nézni és fogdosni nem nagyon érdemes tovább, marad hát a vezetés. Szerencsére a Passat legfőbb érdekessége a motorja. A régi ismerős 1,9-es turbódízel most 130 lóerős, ami egy ugyanekkora benzinestől se lenne szégyenletes érték, ráadásul 310 newtonméteres nyomaték társul hozzá, ami meg egyenesen nehéztraktor kategória (MTZ-800: 286Nm).