Mi feszül a Polo alatt?

2005.05.27. 08:56
Az új Passat hátulján láttam először élőben ezt a formát, amiről most kiderült, hogy tulajdonképpen egy irányjelző nélküli Golf-elsőlámpa. Erre magamtól sohasem jöttem volna rá, ám az új Polo megpillantásakor rögtön szemet szúrt a hasonlóság.

Mikor 2002 elején megismerkedtünk az új Polóval, a fényszóróiról még mindenkinek az E Mercedes jutott eszébe. Azóta eltelt több mint három év, a Merci eleje megváltozott, és a Volkswagen is töretlenül azon volt, hogy autóinak többé-kevésbé sajátos, egyedi arculatot alakítson ki. A single frame dizájn szépen lassan átköltözött az Audik hűtőmaszkjáról a nép autóira, közben valakinek végre sikerült egy érdekes lámpaformát rajzolnia, aminek annyira megörültek a Volkswagen tervezői, hogy gyorsan az összes lehetséges helyen megpróbálták felhasználni ezt a rég áhított egyedi elemet.


Polo elöl, Passat hátul

Lehet, hogy mégsem szándékos tervezés eredménye az új forma, csak valaki rajzolgatott ott Wolfsburgban? Eljátszott a Golf vonalaival, és mit ad isten, pont egy Passat-hátsólámpa jött ki belőle. Nem rossz, nem rossz. Ezek után valószínűleg nem kellett sok ahhoz, hogy az egész szerkezet visszakerüljön előre, arra az autóra, amelynek a legnagyobb szüksége volt az új fényszórókra. Ez a kreativitás büszkeséggel töltötte el a tervezőket. Annyira, hogy ha bárki kicsit közelebb hajol a Polo lámpaburáihoz, rögtön észreveheti az apró préselt VW jelet a foncsor közepén, a márkaszellem megnyilvánulásának legfőbb momentumát. Így lett egy Passat-hátsólámpából, egy Golf-lökhárítóból és egy Audi-hűtőmaszkból fitos kis orrocska, ami már nagyon hiányzott ahhoz, hogy tökéletes kisautónak érezzük a Polót.

Sokáig azt hittem, hogy az orr átalakulása csak a kezdet, de hamar kiderült, hogy a vég is egyben. Mert amivel nincs gond, azt kár piszkálni, és ez az elv fokozottan érvényesnek tűnik a Polóra is. Oldalt a márka arculatának megfelelően csupán egy kis irányjelzőt kapott a tükre alá, így szabadítva meg a formás doblemezeket a régi villogóktól. Ezenkívül színre fújt díszcsíkok növelik a harmónia érzését. Már szinte látom, mikor egy kósza légáram végigsuhan az apróság letisztult oldalán, majd ahogy illik, kis örvény formájában visszafordul hátul, és egy pillanatra megtorpan. Hát itt meg mi történt? - kérdi. De aztán észreveszi, hogy semmi különös, csupán a régi hátsó lámpák befoglaló formájába terveztek új műanyagokat, és a hátsó ablak alja kapott egy kis optikai tuningot egy enyhe V alak képében. Ezt látva megnyugszik, és csendben tovaörvénylik.


Van azonban hat új szín, ami kihangsúlyozhatja a megújult dizájnelemeket. Két kék, két bordó, egy zöld és egy sárga. Bár ez utóbbi valamilyen rejtélyes okból kifolyólag a legerősebb motorhoz nem rendelhető, de a 130 lovas, 1,9-es TDI-t választóknak így is marad tizenkét árnyalat, amiből kedvünkre választhatnak. Ez a tizenkettes szám belül, a kárpitokon is visszaköszön. Tíz szövet és kétféle bőr kerülhet a jól ismert ülésekre. Mert az ülések is változatlanok, ugyanúgy, mint a jól megszokott műszerfal. Csupán a korábban panaszolt, hiányos alapfelszereltségen bővítettek idebent, a vásárlók és a szőrösszívű újságírók legnagyobb örömére. Így végre mind a három hátsó üléshez hárompontos biztonsági öv jár. Nem kell, hogy a középső, a belső méretekből adódóan egyébként is hátrányos helyzetű utasnak egy dereka köré csavart madzagon függjön az élete. Mostantól ő is egyenrangú biztonságban, saját fejtámlával élvezheti a Polóban mellette ülő sok jó ember társaságát, akikkel ezen a kis helyen is könnyedén elfér.

100 000 000

A Volkswagen gyár tájékoztatása alapján a napokban értékesítették a világon a 100 milliomodik Volkswagent. Ebbe a számba a személyautók és a haszonjárművek tartoznak bele, ellenben a korábban épített harckocsik nem. Ebből a 100 millió autóból 23 millió Golf, 21,5 millió Bogár, 13 millió Passat és közel 9 millió Polo volt. Ezzel szemben Magyarországon az elmúlt 15 évben hivatalosan 150 000 Volkswagen talált gazdára, köztük 34 000 volt Polo.


A modellfrissítés és a megnövekedett elvárások kapcsán talán a biztonság terén fejlődött a legnagyobbat a Polo. Van ugyanis széria oldallégzsák és ABS is, aminek működését vállalkozó kedvűek a bemutató helyszínén ki is próbálhatták. Mármint az ABS működését. És elmondhatom, remekül működött. Mármint az ABS. Az oldallégzsákról nem tudok. De bent voltak az ülésekben, és szerencsére bent is maradtak. Mégis inkább a nyugalom és kényelem szigeteként látok szívesen egy ilyen kis autót, ezért sokkal jobban örülök, ha a szériában járó négyhangszórós cd-lejátszóról beszélhetek.


Belül semmi sem változott

Meg arról, hogy milyen jó, hogy minden Polóban van ilyen, nem úgy, mint az elektrohidraulikus, sebességfüggő szervókormány, amely csupán álom marad, ha csak az 55 lóerős, háromhengeres, hatszelepes egykettesre telik. Bár panaszra nem lehet ok. A 2 299 000 forintos belépő szint változatlan, sőt a szériatartozékok bővítése és a klasszisokkal javuló dizájn mellett a Polók ára egyáltalán nem emelkedett, bizonyos összeállításokban talán még csökkent is.


Egy lépéssel a régi mögött

A Porsche Hungária számításai szerint az alap-Polo 55 First korábbi modellhez viszonyított reális ára 2 488 000 forint lenne. Ehhez képest bizonyos felszereltség mellett akár 250 000 forinttal is kevesebbet kérnek Polóért. Persze ezt a kis maradványt hamar elkölthetjük egy új háromküllős kormányra, függönylégzsákra, tolatóradarra, keréknyomás-ellenőrzőre vagy a három új dízelmotor valamelyikére. Mert van ugye a már említett nagy 1,9-es tádé, miközben a 75 lovas 1,4-es furcsa átalakuláson ment át.

Volkswagen Polo - 2005

  • 3438
    Kéne
  • 1087
    Nem kéne

Egy kis elektronika, némi szoftverfrissítés, és máris kész egy 70 és egy 80 lóerős változat. Ha két Polót veszünk, a számtani átlag akár változatlan is maradhat, de aki csak egyet akar, annak döntenie kell, az erősebb és az olcsóbb közt. Tehát az, hogy mit rejt a Polo, nemcsak a Polón múlik, hanem azon is, hogy mit rakunk a legújabb formás Volkswagenbe.