Végre egy találó név! A Polo Fun minden szemszögből mókás kisautó, akár árát, akár menetteljesítményeit vizsgáljuk. Na jó, úgy is mókás, sorban jöttek oda a mosolygó benzinkutasok, fiatal és kevésbé fiatal fiúk, lányok kopasztól hippiig, hogy kedvtelve nézegessék: "Hát ez meg mi?"
Nézzük, mitől Fun a Fun. Egyrészt a Star-Trek betűtípusú
feliratoktól, másrészt az emelt hasmagasságtól, harmadrészt az itt-ott
felbukkanó külső dizájnelemektől. Ilyen a tetőkorlát, a szürkére fújt
műanyagbetétek a lökhárítókon és körben az autó alján, no, meg a
szintén szürke visszapillantó tükrök. A leglényeg egyértelműen a négy
darab, tizenhetes, nyolcküllős könnyűfém felni. És most olyat mondok,
amit fizikai találkozásunkig nem gondoltam volna: nekem tetszik.
Igazából csak a gallytörő rács hiányzik, hogy végképp
hűdecool-hűderöhejes táborokra ossza a társadalmat. Mit tegyünk, ez a
trend, egyre több az igazából értelmetlen, de dögös kiskategóriás
pszeudo-terepjáró, a
Ford Fusion, a
Rover Streetwise, sőt, voltaképpen a
Suzuki Ignis is
ide sorolható, csak annak nincs polgári változata. Persze nem baj ez,
varietas delectat.
Belül semlegesen kellemes - kellemesen semleges Polo-környezetet
találunk a VW szokásos szép, nagyautós óráival, a divattá vált
kék-piros műszerfalfényekkel, kemény, de kényelmes ülésekkel. Kiváló
minőségű felhasználói felületek ahová csak nyúlok, kilincstől a
kesztyűtartóig, biztonsági övtől a kézifékkarig minden rendben van.
Aljas szándékú, cinikus kezem, szemem mindenről lecsúszik, nem
talál kapaszkodót, már-már elsüllyednék, de akkor megszólalnak a
fanfárok, csoda történik: erősen megmarkolom a SORJÁS INDEXKART, hogy
bele ne csússzak végleg a német nagyipari tökéletesség újautó-illatú
gyilkos mocsarába.
A Polóval ki lehet autózni a világból, csendes, kényelmes - és ez is
nagy. Akárcsak a többi VW-ben,
egy-két milliméterrel itt is fel kell emelnem az ülést a legalsó
pozícióból, hogy egyáltalán kilássak, pedig a kategóriában ez nem
igazán jellemző. Kicsit kopogósak a műanyagok itt-ott, de engem ez
sohasem zavart, a fürdőkád is kemény, mégis szívesen tartózkodom benne.
A textíliák a szokásos kissé sprőd, de elnyűhetetlen VW-érzést adják, a
kapcsolók, gombok határozottan és pontosan működnek, az
ablakemelő-kapcsolók - szintén a kategória átlagától eltérően -
tökéletesen kézreállnak, ráadásul az elsők automaták.
Egyetlen funkcionális hiba akad a kabinban, egész pontosan a klímában.
A VW egyszerűbb, Climatic névre keresztelt automata légkondicionálója
volt a kocsiban, ez ventilátorerőben és levegőkevergetésben az emberre
hagyja a munkát, csak a beállított hőfok tartásáról gondoskodik. Ezzel
nem is lenne baj,
viszont ha a klímát kikapcsoljuk - amire a később kivesézendő
gyengécske motor miatt gyakorta van szükség -, akkor pár perc
elteltével dögletes bűz kezd áradni a rostélyokból. Talán egy
halott hörcsög a rendszerben? 2-3000 kilométeres futásteljesítménnyel
azért ez egy kicsit érthetetlen.
Tesztautónk VW-mércével nézve dúskált extrafelszerelésekben,
mint a meglepő módon feláras ABS, a már-nem-is-mondok-semmit hátsó
fejtámlák, félautomata klíma, Gamma rádiómagnó (amelynek biztonsági
rendszere semmivel sem jobb az
Axa kolléga által már megmosolygott Betáénál ). A néhány apróság összértéke 310 000
forint, amivel a tesztautó ára csaknem négy és egynegyed millióra
kúszik fel. Huh. Ugyanakkor széria a négy légzsák, az
elektrohidraulikus kormánymű, a négy villanyablak, a centrálzár, a
fűthető elektromos tükrök és a ködlámpák.
A Polo Fun mindennapi körülmények között,
városban ráérős stílusban nagyon jól vezethető - hisz erre
tervezték. A kormány könnyű és pontos, a fékhatás precízen
adagolható, a fék mégis működik már kis pedálerőre is. Kuplungolni
nagyon könnyű, a Polo tengelykapcsolójának fogáspontja azonban
határozottabb, mint az ötös Golfé. Kitűnő a váltó - egyszerre hátrány
és előny, hogy gyakran kell hozzányúlni.
Mert a motor az igen harmatos. El sem merem képzelni, mit
csinálna a Polo egy 1,2-es háromhengeressel, amikor még ezzel a 75
lóerőt és 126 Nm-t leadni képes, 1390 köbcentis tizenhat szelepessel is
megáll a tudomány, ha egy kis dinamika kéne. Városban autózva is
gyakran kell négy-ötezres percenkénti fordulatig űzni a motort egy-két
sávváltáshoz vagy előzéshez, ha kiérünk az országútra, akkor pedig már
angyali türelemre van szükségünk, ha a nagy nehezen megszerzett,
100-120-as haladáshoz szükséges lendületünket elrabolja egy kiforduló
teherautó vagy egy tétova nyugdíjas. Hogy nulláról százra mennyi kell
az autónak, annak sajnos elmulasztottam utánamérni, de hogy kettesben
már nyolcvannál vége van a világnak, az igen érdekes. Egyszer
autópályán nagy békességben csaknem sikerült elérnem a 160-at.
Katalógusadatokat nem tudok mondani, a Fun annyira új, hogy még a
németországi VW-honlapon sincs róla semmi. Az állandó padlógázhoz
képest a 7,9 literes tesztfogyasztás már nem is rossz érték.
A Polo Fun legnagyobb baja mégsem ez a sokat szidott motor. Komikusan
impozáns látvány a Polón a négy irdatlan, tizenhét hüvelykes felni, a
rajtuk feszülő 215/40-es gumik és a messze magasan ezeken trónoló
kasztni - attitűdtől függően röhöghetünk rajtuk, vagy gondolhatjuk, de
menő ez a VW! (Azért ha kiderül, milyen kevés és milyen szégyenlős ló
búvik szerényen a motorházban, már inkább csak az előbbi marad.)
A négy malomkerék a Polo Funnál sajnos inkább hátrány, mint
előny; akárcsak az emelt hasmagasság, ami valószínűleg egyszerűen
nagyobb rugók alkalmazásában, valamint az ezekhez állított
kerékdőlésben és -összetartásban merül ki. Egy kerékkel járdaszegélyre
állva kiderül, hogy lefelé nemigen nőtt a rugóút, ugyanakkor keményebb
sem lett a futómű: a járdán lévő kerék besimul a dobba, a mögötte lévő
pedig nem éri többé a talajt.
Mindig kíváncsi voltam, milyen érzés foghatta el '97 novemberében svéd
kollégánkat, amikor elkövette azt az emlékezetes borulást a Mercedes A
osztályával, 60 kilométeres óránkénti sebességnél, bizonyos
rénszarvasok kapcsán.
Azt javaslom a Volkswagennek, fontolja meg az ESP beszerelését már
az alapkivitelű Funba is, mert 70-80-as tempónál közepes vagy erős
fékezésnél a kormányt elrántva a kisautó igencsak úgy viselkedik, mint
aki borulást fontolgat. Nem egyszerű ilyenkor újra egyensúlyba hozni a
stabilitását vesztett Polo Funt. Ebben a sajátságos tréfában szerepet
játszhatnak az igen széles gumik is, az autó nem csúszik, inkább
billen.
A legolcsóbb, 1,4-es Polo Fun, tehát extramentes tesztautónk ára
picivel négymillió forint alatt maradt: 3 940 000. 5 292 000 forint
a száz lóerős PDTDI, leírom betűvel is: öt egész háromtized millió. Egy
Polo. Igaz ebben széria az ABS. A konkurenciáról csak annyit, hogy a
legolcsóbb Fusion hárommillió alatt lapul, a legdrágább, 1,4-es TDCI 3
974 000 forint. Mit mondhatunk erre: aki mindenáron emelt hasmagasságú,
városi ál-terepjárócskát szeretne, döntsön tehát belátása szerint. Az
biztos, hogy a VW Polo Fun kimondottan szép kis autó, valamint két
darab, egymáshoz és jó pár tekintélyelvű autós lelkéhez igen közel álló
krómbetű ragyog az orrán. Biztos megéri. Az én ízlésemnek kicsit sok a
lifestyle és kicsit kevés a tudás.
|
További cikkeink
