Szöges korbácsot a csigaszeműnek!

Használtteszt: Porsche 928 S4 - 1987

2007. április 24., kedd 09:09
Belengettünk a legendának: a tesztútról nem a saját vezérműszíjánál fogva vontattuk haza a 928-ast. Ha hiszünk a mendemondáknak, akkor ez igazán nagy dolog. A Mercedes-tulajdonosok szerint ugyanis a V8-as blokk közel két méter hosszú fogazottszíja csak arra jó, hogy ha elszakad, el lehessen vele húzni az autót.

Mindenesetre ez az 1987-es, közel százötvenezer kilométert futott 928 S4 dorombolt, akár egy reklámcica a stúdiófelvételen, és kicsattanó egészségben csinálta végig a fotózást, meg a tesztelést. Le sem merem írni, hogy a nap végén a tulajdonos milyen tempóban tette meg az utat haza, Kecskemétre.

1977-ben a Porsche az akkor már vagy százéves 911-es leváltására szánta a 928-ast, de azért senki nem gondolta komolyan, hogy ekkora filozófiaváltás simán megy. Egy cég, amely alapjában véve elcseszett konstrukciójú, ám irgalmatlan mérnöki leleménnyel mintaszerűvé tett, zajos sportkocsikra alapozta a hírnevét, nem kezdhet egyszeriben tökéletesen átgondolt, csendes és kellemes Gran Turismókat gyártani. Mintha 2008-tól Tőkés László vállalná fel a budapesti Love Parade védnökségét.

A sajtón nem múlt a dolog. Kigördítette a vörös szőnyeget a 928-as előtt, és ott dicsőítette, ahol érte. Időközben sajnos kiderült egy fura dolog. Míg a Porsche felirat napszemüvegnél, digitális fényképezőgépnél, de még a Seat Ibiza szelepfedélen is értéknövelő tényező, addig a 928-asnak jobbat tett volna egy Audi-logó, BMW-propeller, vagy akár még egy Lancia-pajzs is. Egy Porsche 1977-ben csak farmotoros lehetett.

Emez meg itt az orrában hordott valami vizes V8-ast, a váltója hátra került, és maradt benne hely csomagtartónak. Békalámpák helyett motorosan kibillenő csigaszemeket kapott, a farát pedig már csak akkor vágta a bozótba, ha valaki kanyarban barom módon kitolta a szemét. Biztonságos volt, meg kulturált és praktikus. Szörnyű.

Az értő közeg fanyalgása ellenére a 928-as 1978-ban elnyerte az Év Autója címet, a nagy német lapokban leverte a hasonló, drága német kupékat, a 633 CSi BMW-t, meg a Mercedes-Benz 450 SLC-t . A hátszél kevés volt, az eladások nem másztak évi 3000 példány fölé, pedig a Porsche optimista 8000-re szerszámozta fel az üzemet. A legjobb évben, 1987-ben elment vagy 5400.

Pedig azért a 928 tudott egyet s mást. Azzal, hogy a kocsi valamennyi acéllemezét mindkét oldalról galvanizálta, a Porsche know-how-ban zsebrevágta az egész autóipart. Csak az ajtókat, az első sárvédőket és a motorházfedelet nem kezelték, mert azok mind alumíniumból készültek. A V8-ast jól hátratolták a gépházban, és merev cső kötötte össze a farba küldött váltóval. Az egyforma tengelyterheléshez az akkut szintén hátraküldték, a futómű is extra figyelmet kapott.

Elöl egyfajta túlbiztosított MacPherson-rendszert kell elképzelni, aminél a kerekeket nemcsak alsó, hanem fölső háromszög-lengőkarok is vezetik. A rendszer lelke, a kombinált rugós-lengéscsillapítós láb megmaradt. Ezek a rugók itt ráadásul motorkerékpár-stílusban, tekerőkkel állíthatók. Hátul meg az úgynevezett Weissach-elrendezést dobták be: oldalanként két keresztlengőkar, egy-egy hosszanti vezetőkar és lengéscsillapítóval kombinált rugóstag. Persze ezek is állíthatók, akárcsak az elsők.

Nehéz megérteni, hogyan tudott bárki vágyakozó sóhajok nélkül elmenni egy 928-as mellett, amikor a 4,5 literes, 240 lóerős, 225 km/órát megfutó első széria megjelent. A kézzel varrott bőrbelső, a csigaszem-fényszórók, a csodálatos, domború üvegek, a hatalmasat terpesztő kerekek, a lökhárítók nélküli, gömbölyített orr- és farrész maga a tökéletes kortalanság. Meg az a sziluett... Szappanforma a javából, de nem az a puhány Lux-fajta, inkább erős munkáskezek által formára masszírozott mosószappan. Profi marketinges szeánszokon ma organikusnak mondják az ilyet. Holott csak arányos és szép. A konstruktőrök az életben egyszer kibírták, hogy a genfi szalonra kifaragott prototípuson semmit ne változtassanak.

Ilyen Porschét ma bárki vehet, aki egyébként megengedhetne magának valami jobban felszerelt Suzuki Swiftet, szerényebb Opel Astrát. András hárommillióért vette 2003-ban (hitelre), és akkor éppen tizenkétezer forint volt a bankszámláján. Látta, hogy felszalad a szemöldököm, ezért rávágta - mikor vegyen az ember Porschét, ha nem ilyenkor? És az ő makulátlan 928-asának az értéke meg ma sem haladja meg a 3,5 millát. Bár már lassan kúszik felfelé.

Benzinfogyasztást firtatni ugyanúgy nem illik egy ilyen autónál, mint amerikai menedzsertől a fizetése felől érdeklődni. Ezért jól meg is kérdeztem. Egy jobb napon, az országúton araszolva beáll 11 literre, de egy városi intermezzo rémisztő 15-18 litert jelent. A kicsit idegesebb fajta jobb láb a szerpentinen rögtön 20 l/100 km fölé tapossa a gazdaságosság-o-métert.

928-ast ma már úgyis mindenki csak hobbiból tart. Ez a luxus benne: nem autó, játék. A harminckét szelep, a nyolc dugattyú, az általában véve ijesztően túlkomplikált gépészet miatt mindenkiben sokszázezres karbantartási, milliós javítási számlák sejlenek fel, amikor egy ilyen überbrutál masztodont lát. De ezúttal csal a paraszti ész.

Ezt a 928-ast speciel tíz esztendeje ugyanaz a csapat tartja karban. Olaj-, fékfolyadék-, fékbetétcserékkel, beállításokkal, alkalmi alkatrészpótlásokkal tűzdelt, tételes listák igazolják, hogy az éves büdzsé nem haladja még meg a százezer forintot. Jön most a vezérműszíj-csere, az összes gumicső is megy a kukába (ugyan egyik sem repedt, de mind húszéves, jobb a békesség), lesz az egész egy hatvanas talán. Az értékvesztés pedig egyenesen negatív. Pénztemető, ez? Egy frászt.

Aztán Andrástól alaposabb betekintőt kaptam, miért is ideális youngtimer a 928-as. Például a motorja jó. Ha hidegen nem küldik meg, legalább háromszázezret bír, de barátságos gazdival négy-ötszázezres futást is megér felújításig. A vezérműszíjas probléma igaz, de csak ha valaki elhanyagolja a szervizelést. Mész százhúszezret a '81-ben belepakolt Gates-gurtnival, megküldöd hétezerig a fordulatot, aztán elveszed a gázt, és szétrobban a motor. Ilyenkor az történik, hogy a fogazottszíj átugrik a vezérműtengely kerekén, az eltolódott vezérlés miatt a szelepek beleütnek a dugattyúkba, azok kilyukadnak, a szelepek eltörnek, a hajtókarok elgörbülnek, rossz esetben még a blokk oldalát is kiverik. Örüljön, aki megússza motorgenerállal, mert rosszabb esetben az egész blokk hulladék lesz. Talán csak a generátor és a befecskendező menthető meg belőle. Ebben az újabb fajta, sokszelepes, négyvezértengelyes motorban van már fogazottszíj is, lánc is - szerelő urak, lehet legózni.

Igazi porschések szerint szíjszakadás csak török vendégmunkásoknál, meg a nemtörődöm st. paulis pornókőnigeknél fordult elő, a szabályokat betartó 928-tulaj mosolyog a vádaskodások hallatán. A futómű is inkább teherautóba való, minden egyéb mechanikai elem túlméretezett. Rozsdásodás sem jellemző, a tanyavilágot megjárt autókon maximum a törött, majd rosszul kijavított műanyag elemek rontják a látványt. Ezen a közel makulátlan Porschén azonban legfeljebb apró karcok látszanak. És dicséretére legyen mondva: húsz éve ellenére a két ülés egyenként tizenkét villanymotorja tökéletesen működik. A klíma is hűt, egyetlenegy lámpa sem világít feleslegesen a műszerfalon, csak az utólagos Blaupunkt hangszóró rácsa repül le minden ajtóbecsapásnál a jobb oldali kárpitról.

Az egyébként alapos mintavételt adó Népítélet rovatunk nem ad támpontot a 928-as megítéléséhez, mert összesen két bejegyzés szerepel benne az autóról. Azok közül pedig az egyik maga a tesztelt példány tulajdonosa. Ezzel most kivételesen nem sokra megyük.

Andrást a formán túl az fogta meg a 928-asban, hogy a lényeges dolgok kézzel is mozgathatók. Például a fényszórókat egy gumikupak nyomkodásával függőlegesbe pumpálhatjuk a motortérben, a központi zárakat az ajtón elhelyezett, látványos méretű tekerőkkel simán fel lehet ugrasztani, a csomagtér nemcsak gombbal, hanem kulccsal is nyitható. A motorban viszonylag egyszerű LE-Jetronic befecskendezés teszi a dolgát, szelepet állítani meg nem kell, mert mind a harminckettő hidrotőkés.

Harminccal araszolunk a gyártelepen, aztán kihajtunk a tököli reptér felé, András lájtosan adagolja a hatvanas tempót, békés Transitok, Fiat Pandák húznak el mellettünk. Ha ez a módi, hát ez a módi, gondoltam, amikor átvettem a kormányt. Azért megkockáztattam egy duhaj hetvenötöt. Kemény birkózás volt ez is, minden vályú, púp, nem teljesen matricává lapított állati tetem herkulesi erővel csavarta ki a kezemből a kormányt. A motor alig hallható hangon sustorgott, az általában véve masszív építményből csak a bőr nyöszörgése riasztott fel a bukkanóknál. Na ja, ennyi tehén azért csak panaszkodik, ha lökdösik, még ha húsz éve halott is.

Egyébként abszolút azonosulni tudtam a tempóval. Húszéves az autó, nekem is öreg kocsijaim vannak, azok sem szeretik, ha küldöm őket. Mindig előjön valami dadogás, elmegy az alapjárat, leszakad a váltóbak, itt meg ráadásul 320 lóerő dühöng. Megszületett a B-terv: a cikkben majd halandzsázok valamit a túlkormányzott lóerőgyárról, mert mégsem adhatom be az olvasóknak, hogy csak simogattam egy ilyet.

Meg minek is toljam, hiszen egy nyomorult, négygangos Mercedes-automata viszi át a motor nyomatékát, ugyanolyan, mint Bobby Ewing piros háziasszony-kabriójában. Kihajtottunk az M0-ra, a szokásos egybefüggő kamionsor volt az egész. Mi lesz már, nyomjad! - kaptam az agresszív unszolást jobb egyről. Nem értettem. 100-at toltunk éppen a belső sávban, méghozzá az M0-áson, ami köztudottan jobban be van lézerezve, mint egy konténernyi Samsung cédéjátszó.

Hogy akarsz kipróbálni egy Porschét, ha nem taposod rendesen a gázt? - folytatódott az unszolás, már-már kellemetlen hangnemben. Nicsak. Itt ez az egyébként teljesen kedves ember, aki a legkisebb kavicsot is kikerülte, amikor ő ült a helyemen, egyébként meg még mindig van tartozása az autóra. Azt is tudom, hogy télen egy barátja garázsában, kifejezetten a fűtőtest mellett alszik a kocsi, jó időben pedig az otthoni, egyszerűbb garázsban, rendszeresen porszívózott szőnyegen ácsorog. És én meg tiporjam?! Ez biztosan valami rossz vicc.

Nem jött belülről, mindenesetre megküldtem. És csoda történt. A városban ormótlan behemótként, nehézkesen, elefántlábakon bukdácsoló, nagy tohonya plecsni százharminc fölött nyújtózott egyet, megdörzsölte a szemét, és nekiindult. Barátom!

A kormányzás egyszeriben könnyű lett és informatív, a váltó szépen pakolgatott, a motornak megjött a hangja, és hirtelen olyannak tűnt az addigi szenvedésünk, mintha kerék nélkül tologattuk volna a sóderral teli talicskát. És valahol négyezerötszáz körül kaszált a fordulatszámmérő, amikor megtörtént, amit Karotta annyira várt a Civic Type R-től , de nem kapta meg. Felüvöltött a V8, a Porsche felvette a "rendőrmotorcsónak a Dunán" pozitúrát, és begyújtott néhány petárdát. Bőven százhetvenet mentünk, amikor elvettem a lábam. Mindez Németországban, natürlich.

Zajok ekkor is alig jöttek, csak a gumik mormogása vált egyre kellemetlenebbé, pedig már nyolcvannál is elég rendesen morogtak. Ezek a gyárinál szélesebb és eléggé peres Falkenek nem illettek a 928-hoz, ráadásul nem is voltak túl újak, nem véletlen a zaj. Pedig a 928-ról két korabeli infót érdemes tudni: 1) ez volt az első autó, amelyikben beszélgetni lehetett 250-nél; 2) ez volt az első, amellyel pillanatok alatt meg is lehetett állni 250-ről. Ehhez viszont ma is illő gumik kellenének. Hogyne, azokat is cseréli András, még az idén - tudtam meg. Ha még néhány dologba belekötök, mindjárt jön a nagygenerál is - inkább befogtam a számat.

Porsche 928 S4 - 1987

Egyébként családi autónak is elmegy. Hátra befér a gyerekülés, a csomagtartója bő kétszáz literes, ráadásul variálható. Kellemesen rugózik, az első ülései pedig egészen kiválóak. És az a burgundi bőr - csodás. Aranyos a kormányállítással együtt mozgó műszerkonzol, a kinyitott békalámpák belülről nézve teljesen ufószerűek, az olyan részletekért pedig egyenesen imádni lehet, mint a hátsó utasok tarkóját árnyékoló, természetesen burgundivörös bőrrel bevont napellenzők.

Aztán az utolsó kilométerre visszaadtam az autót (nem tudom hogy történhetett, de meg kellett állnunk tankolni), és András, akiből ki nem néztem volna efféle autógyilkolászást, nyomott egy olyan padlót, amilyenre végig gondolt. Na attól tényleg bennem rekedt a reggeli. Szóval tud ez menni. Csak szögeskorbács kell hozzá.

A szabvány németautó-sztori

Az első, ötlyukú felnis, süllyesztett hátsó lámpás, egy mai forró ferdehátúnál alig erősebb első széria 1979-ben bővült ki a 928 S-sel, amely 4,7 literesre növelt motorjával már 300 lóerőt nyomott és megfutotta a 250-et. Aztán 1983-tól már 310 lóerős lett és 255-öt bírt. Na ja, a németek akkor még a civilizált túraautóikat sem fojtották bele a 250-es korlátozásba, mint ma.

1986-ban jött a 928 S4 - éppen az itt bemutatott autó - amely 4,6-os, hengerenként négyszelepes motorjával megütötte a 320 lóerőt és a 270 (automatával a 265) km/órát. Utána még két erősebb változatot bemutattak: 1989-ben a GT-t 330 lóerővel, 275-ös végsebességgel, majd 1991-ben a GTS-t 350 pacival, de az a GT-nél szemernyivel sem ment többet.

Porsche 928 1987 S4 Porsche 928 1987 S4

A Totalcar értékelése:

Komfortos családi autónak nehézkes, szűk és zabál. Sportkocsinak túlságosan automataváltós, és klimatizált. Ha nem tiprod, andalog, ha gyilkolod, feltépi az aszfaltot.

Népítélet:

  • Kényelem
  • Teljesítmény
  • Megbízhatóság
  • Szerviztapasztalat
  • Fenntartási költség
  • Ennyire szerette