Mazochista kéjmámor

Porsche 911 Turbo passzív teszt

2001.03.02. 11:04
Kölcsönadni ezt az autót olyan volna, mint átengedni egy éjszakára a barátnőmet. Ez lehetetlen, meg kell értened - mondja BB. Persze, persze - mondom én, lesütött tekintettel, a szám szélét rágva. Utasként eltölteni két órát a 911 Turbóban pedig olyan, mint összezárva lenni a meztelen Pamela Andersonnal egy doboz Viagra elfogyasztása után - kényszerzubbonyban. Példás önmérsékletet kíván, elviselhetetlen, de így is felejthetetlen élmény.
 
   
   

Fájdalom, fájdalom, fájdalom

A 911 fájdalmasan szép. Minden porcikája gyönyörű, csupa feszes domborulat, selymes bőr alá rejtett kidolgozott izomzat. Teljesen fölösleges hosszan szerencsétlenkedni körülötte fényképezőgéppel a kézben, nincs olyan szög, nincs olyan perspektíva, ahonnan rosszul mutatna. Legalábbis kívül. Belül van. Az anyósülés. Ott ugyanis nincs kormány. Nincsenek pedálok, nincs műszerfal. Két dolog van: heveny viszketés a végtagokban, és kínzó vágy az agyban. De ez az én bajom.

 
   
 

Szóval belülről a Porsche pont olyan, mint egy autó. Egy nagyon jó autó. Semmi felesleges sallang, Audi TT-féle design- és formakavalkád. Szép, egyszerű, bőrrel borított műszerfal, itt-ott némi elegáns polírozott alumínium, ízléses funkcionalitás. A műszerfal szerénysége felháborító, a domináns fordulatszámmérő mellett meghúzódó kilométeróra annyira összenyomódott, hogy alig fér ki rajta a 300-as után még néhány rovátka. Hmmm.

 
   
   

Miért kell 300-ig skálázni az órát egyáltalán? Mert ennél egy kicsivel magasabb a végsebesség. Hátul ugyanis van egy 3,6 literes, hathengeres boxermotor. Meg két turbófeltöltő. Meg 420 lóerő. Meg egy spoiler, ami automatikusan kiemelkedik 120 km/óra fölött. Ez tudniillik egy nagyon gyors autó. De haladjunk csak szépen sorjában.


 
   
 

Mindenekelőtt jussunk ki a városból. A Porsche a nyomorúságos araszolgatásban nem viselkedik kezelhetetlen szupersportkocsiként, barátságosan teszi a dolgát. Szépen elvisz minket Balázs Jánoshoz, a sokat látott terep- és maratoni rali pilótához, ahol némi eligazítás vár ránk. János veterán Porschés, a szó legszorosabb értelmében földrészeken keresztül versenyzett saját 911-esével. Ha valaki, ő tudja, hogy mitől más ez az autó, mint a többi. A maratoni ralis kalandok hamarosan külön cikk tárgyát képezik majd, egyelőre némi Porsche-mélylélektani betekintést kértünk csupán.

 
   
   

A modell, amivel érkeztünk, a 996-os gyári kódot viseli. A motor azonban nem a jelenlegi sima 996-osból származik, hanem annak 360 lóerős GT3-as verziójából, plusz ugye a két turbó. Az így keletkező 420 lóerő és 560 Nm nyomaték mind a négy kerékre érkezik, méghozzá nem is akárhogy. Alaphelyzetben a nyomaték 95%-a a hátsó kerekekre hat, ha azonban a szükség úgy hozza, akár 40% is átkerülhet az elsőkre. Így a tapadás elképesztő, a százra gyorsuláshoz nem is kell több 4,2 másodpercnél, ez nagyjából annyi idő, mint ezt a mondatot elolvasni. És hogy mitől más ez, mint egy másik hasonló kaliberű sportautó teljesítménye? (nem mintha ilyenből túl sok akadna) Hát azért, mert ,,gyorsulsz vele, mint állat, fékezel, mint állat, és ezt csinálhatod tíz évig". A Porschékat egy kicsit más vezetni, mint a többi kocsit. A farmotor és a hátsókerékhajtás miatt trükkösebbek a hagyományos elrendezésű autóknál, gyakorlott, kemény kéz kell hozzájuk. Ebből a szempontból a négykerékhajtású Turbo némileg kivétel. Kezesebb, jóindulatúbb, kiszámíthatóbb a testvéreknél. BB szerint mindenben jobb elődjénél, és ő csak tudja, hisz volt neki egy 993-as Targa.

 
   
 264 km/ó

Jó, jó, de hol lehet egy ilyen autót kiélvezni igazán? - kérdem az irigységtől fluoreszcens okkersárga arccal. Mindenhol - jön a kézenfekvő megfejtés. Mondjuk lemész Győrbe vacsorázni, úgyis ott az ország egyik legjobb étterme - magyarázza BB - leérsz húsz perc alatt, felérsz húsz perc alatt, és még spóroltál is, mert olcsóbb, mint a felkapott pesti helyek. Az érvelés kicsit talán sántít, figyelembe véve a 911-es 30 millió feletti vételárát, de mégis érteni vélem.


 
   
   

A múltkor a barátnőm megkérdezte, hogy miért vigyorogtam egész úton, miközben nem szóltam egy szót sem - meséli BB, ezzel elég nyilvánvalóan érzékeltetve a vezetés örömét -Mert végre jó volt veled kettesben - javaslom a rosszmájú választ, és nagyon is el tudom képzelni, hogy mennyire jó lehetett. Egy ilyen autóban még egy nő jelenléte is csak alig tudja csorbítani a sofőr jókedvét.



 
   
 

A vidám beszélgetés után végre visszaülünk a Porschéba, és kihajtunk a Budaörsi útra, megcélozzuk az M1-est. BB demonstratíve bekapcsolja a navigációs komputert, a középkonzolban kivirul a képernyő. Én éppen valami szellemes élcet fogalmazgatok magamban az angol nyelvű hibaüzenet láttán (itt a zordon Kárpátok közt leszorultunk a térképről), amikor a hasfalam egyszer csak rásimul a gerincoszlopomra. Ilyen egy gyorsítás kettesben. És ilyen hármasban, négyesben, ötösben és hatosban is. A sebességváltó jószerivel felesleges, ha csak kettes és hatos volna, az is bőven elegendő lenne. A 2700-4600 fordulat között folyamatosan 560 Nm nyomaték olyan végeérhetetlen erőáradatként jelentkezik, amivel igazi fizikai munka dacolni. Ha a BMW X5 tesztjénél űrsiklót emlegettünk, itt most elbúcsúzhatunk Einstein relativitáselméletétől. Ez bizony hiperűrugrás a javából.

 
   
   

Leküzdöm magamban a gyerekes vágyat, hogy kiabálni kezdjek, hogy ,,még, még, még", és megpróbálok kritikus szakújságíróként gondolkodni. Meg is van az eredménye: rátalálok a 911-es egyetlen hibájára. Miszerint halk. Vagy inkább nem elég hangos. Nekem. Mert a hangja, az gyönyörű. Hamisítatlan nyers boxermorgás (itt most ne a bohókás, nyomottorrú, nyáladzó kutyára tessék gondolni) a farokcsont irányából. Jó, tudom, igazából ez sem hiba. És ez a felismerés vezet el a Porsche legundokabb tulajdonságának felismeréséhez, jelesül, hogy itt egy kvázi tökéletes autó keletkezett. És megint a németek. Ugyanezt a kocsit tavaly a legendás brit EVO magazin az év abszolút legjobb autójának választotta, mégpedig ezzel a két keserű mondattal: God I hate the Germans. This is the best car.

 
   
 

Még két fontos felfedezést teszek az úton: a biztonsági öv nem pusztán a karambolok esetére került beépítésre. A szerény fékpróba alkalmával úgy indultam el a szélvédő felé, mint az Országos Balesetmegelőzési Intézet reklámfilmjében a dinnye a talaj felé. Be voltam kötve, de esküdni mernék rá, hogy a mértéktartó családi autók ilyen lassulásnál komolyan eljátszanak a légzsákok arcba puffantásának gondolatával. A másik érdekesség egy kanyarban várt rám, ahol szembesültem azzal az antropológiailag értelmezhetetlen érzéssel, amikor az ember egyszerre ül a fenekén, és fekszik az oldalán. Ilyen az, amikor közel 1 G-s oldalgyorsulás éri a baloldali bordasort.

 
   
   

A Porsche 911 Turbo annyira jó autó, hogy nem lehet nem adózni elismeréssel tervezőinek. E főhajtás azonban sehol sem mérhető ahhoz az alázatos meghajláshoz, ami nekem dukál, amiért még visszafelé tartva sem kezdtem el megveszekedetten üvölteni, vagy szipogva könyörögni, hogy hadd üljek már át legalább egy egész kicsit a túloldalra. Pamela Anderson elmehet a fenébe. Tizenöt év múlva elhasznált, törődött családanya lesz csupán, aki a térdére ültetett csemetéinek fogja mutogatni Tommy Leevel folytatott intim románca sikamlós képeit. De ez az autó még autó lesz. Talán meg is veszem. Már gyűjtök.