Ha nem rossz, akkor jó?

Teszt: Kia pro-cee'd 1.6 EX

2008. március 4., kedd 00:42
A Corollától a Focusig sokmindenre hasonlít. Három ajtóval ezerszer szebb, mint öttel, mégsem ez a legfőbb vonzereje, hanem hogy elég jó autó, és a tetejébe még hét év teljes körű garanciát is adnak hozzá.

Nehéz dolguk van mostanság szegény autógyártóknak. Mindegyik azon töri a fejét, hogyan édesgesse magához a vevőt, ami manapság – úgy látszik – majdnem annyira ritka, mint maga a fehér holló. Jobbra nézek, mit látok? Négy-öt-hatszázezer forint árelőnnyel (nem létezik ilyen szó, de az most mindegy), meg jobbnál jobb, szinte magukat törlesztő hitelekkel kecsegtetnek. Balra kétszeres áron számítják be a használt autómat. Vagy adnak hét év teljes körű garanciát.

Nehéz eladni az új autókat, na, ez a nagy helyzet. A nagy üzlet persze az alkatrészen meg a szervizen van, de előbb akkor is el kell adni egy-két új kocsit, különben egyikből sem lesz semmi. Lassan az autóértékesítésben is ott tartunk, ahol a mobiltelefon társaságok a telefonnal, minden mindegy, csak vigyük; vigyük olcsón, vigyünk kettőt, vigyük minél messzebbre, és használjuk, az ég szerelmére, hogy valami hasznuk is legyen belőlünk.

A Kia, amennyire le tudtam szűrni, eredményesen kampányol, ugyanis a hentestől a takarító néniig mindenki, aki meghallotta, hogy egy cee’d van nálam, azonnal rákérdezett: a hétévgaris? Tetszik a népnek az ajánlat, jól csengő kifejezés a teljes körű garancia, jó érzés arra gondolni, hogy az új kocsinak gyakorlatilag semmi baja sem lehet hét teljes éven át. Olyan, mintha azt mondanák: Higgyék el, ez az autó sosem romlik el. Mi már csak tudjuk, különben mi a fenéért kínálnánk hozzá hét év ingyenszervizt?

Az már nem mindenkinek jut eszébe, hogy új autóját nagy eséllyel lecseréli két, három vagy öt év múlva, és addig mindig márkaszervizbe kell járnia a kocsival. Oda lesz béklyózva, hiszen ha máshová viszi, elvész a gari. Márkaszervizbe járni, mindenki tudja, milyen, nem ecsetelném. Nem azt akarom mondani, hogy rossz a Kia ajánlata, csak azt, hogy csodák nincsenek, Koreában sincs kolbászból a kerítés. Mindegy, ugorjunk, nézzük inkább, mit tud a pro-cee’d.

Gyakorlatilag ugyanazt, mint az ötajtósok, csak nehezebb beszállni hátra. Viszont sokkal szebb. Valami baj lehet velem, mert engem nem igazán fogott meg a forma, pedig a kollégák mind az egekig dicsérték. Az oldalablakok meredeken felfelé húzódó alsó vonala, meg az ajtókon kialakított domborulatok tetszettek, de valahogy nem találtam az egységet; csúnyának semmiképpen sem nevezném, de a formatervben túl sok autó köszön vissza. Pedig a Kia tényleg mindent megtett, a pro-cee’d szinte már nem is hasonlít a cee'dre.

Elöl-hátul, alul-felül szép szpojlereket kapott, kisebb a hűtőmaszkja, egész más a hátsó lámpája, és kapott csillivilli kipufogót is; míg az ötajtós szürke egér, ez sportos és lendületes, úgy néz ki, mint egy igazi hot-hatch. Pedig nem az. Semmilyen szempontból. Ha benézünk az utastérbe, azonnal szembetűnik a két sima, nyugodt haladási viszonyokra optimalizált fotel, sportüléseknek se híre, se hamva; nem véletlenül.

A pro-cee’d nem sportváltozat, egyszerű háromajtós verzió. Pedig a nevéből – to proceed angolul azt jelenti: továbblépni – arra gondolna az ember. Név van, dizájn van, továbblépés nincs. Ez egy sima háromajtós alsó-középkategóriás autó, amely úgy általában nélkülözi az extremitásokat; sem kiemelkedően jó, sem kiemelkedően rossz tulajdonsága nincs.

Se nem rossz, se nem jó. Akkor most mi van? Mindjárt kiderül, lapozzon!

Az utastér kicsit retró, de nem rossz. Szép, és sportos hangulatot áraszt a műszerek fehér hátlapja, jó a középkonzolon a hatalmas, fémesen csillogó betét, jót tesz neki a három fémpedál meg a taposó, de egy kicsit még így is a múltat idézi. Azt hiszem, napjaink koreai autógyártásának legsebezhetőbb pontja a belső dizájn. A pro-cee’d a többi koreaihoz képest jól sikerült, de még így is van hová fejlődnie.

Az 1,6-os motor papíron nagyon erősnek tűnik, jól hangzik a 126 lóerő. A 10,8-as gyorsulás már kevésbé szívet melengető, sajnos a valóságban inkább ez utóbbi érezhető. A motornak nincs egyénisége, nagyon hiányzik a karakter. Háromezerig még politikailag korrekt jelzővel élve is visszafogott, de négyezertől - amikor már tényleg elemében van - sem túl nagy szám. Félre ne értsék, a tesztautó nem ment rosszul, még vagánykodni is bőven lehetett vele, de a 126 ló erejét nem érezni. Annál többször alacsony fordulaton az erő hiányát.

A motorhang nyers. 130-nál már négyezret forog az egyhatos, ami azt jelenti, hogy autópályán nem éppen csöndes a pro-cee’d, ráadásul a motorhang mellé futómű- és szélzaj is társul. Ne éktelen, fülsiketítő zúgást képzeljenek el, a pro-cee’d utastere egészen kellemes hely, de nem kifejezetten csöndes, még alsó-középkategóriás riválisaihoz képest sem.

Az ötsebességes váltó karja viszonylag pontosan jár, nem túl rövid utakon. Fura, de számomra a váltó tökéletesen megszemélyesítette az egész autót, egymaga kifejezett mindent, amit a pro-cee’d adhat. Tökéletesen használható, semmiképpen sem nevezhető rossznak, viszont egy kicsit idejétmúlt – ötsebességes váltót egyre kevesebbet látunk. Ilyen autó a pro-cee’d. Öt éve lelkendeztem volna érte, most arra gondolok, öt év múlva biztosan lelkendezni fogok, mert ha így folytatják, a következő változat kétségkívül nagyon jó lesz.

A kormány lehetne közvetlenebb, az irányíthatósággal – hála a futóműnek - ennek ellenére nem volt gondom. A futóművel voltam messze a legelégedettebb. Az útegyenetlenségeken gond nélkül megy át a cee’d, és a kanyarstabilitással sincs gond; sőt az autó súlyelosztása is elég jó. A kasztni is merev, ennek ellenére nem tudom ajánlani azoknak, akik sportos autót szeretnének. A futómű, bár jó, nem kifejezetten sportos, a motor pedig még csutkára húzatva sem termel adrenalint.

A pro-cee’d kellemesen közepes autó. Legjobb tulajdonsága, hogy nincs rossz tulajdonsága. Bátran tudom ajánlani mindenkinek, akit a dizájn megfogott, ha azonban a formaterv nem tetszik, semmiképpen ne vegyék meg: tartalmilag semmi olyat nem kínál, amitől igazán bele lehetne szeretni.

A pro-cee’d-et háromféle benzines és kétféle dízelmotorral kínálja a Kia. Mivel a dízeleket nem ismerem, azokról nem nyilatkoznék, a benzinesekkel kapcsolatban azonban még egy gondolat a végére. Mivel ugyanazzal az EX felszereltséggel az egyhatos 4,39, az egynégyes meg 4,24 millióba kerül, gondolkodás nélkül a nagyobbat választanám. Nem sokkal erősebb az egyhatos motor, de ennyi pénzt mindenképpen megér az a néhány plusz lóerő. A kétliterest semmiképpen sem ajánlom. Inkább várjuk meg, míg lesz a pro-cee’d-ből igazi sportváltozat, majd akkor érdemes lesz lóerőre gyúrni.

Kia Ceed 2008 1.6 Ex Kia Ceed 2008 1.6 Ex

A Totalcar értékelése:

Jó forma, helyenként jó, de inkább közepes belső kialakítás. Nagyon rossz tulajdonsága egy sincs, igaz, kiemelkedően jó sem. Nyers és kicsit hangos motor, jó futómű.

Népítélet:

  • Kényelem
  • Teljesítmény
  • Megbízhatóság
  • Szerviztapasztalat
  • Fenntartási költség
  • Ennyire szerette

Címkék:

A Totalcar címlapjáról ajánljuk

Fillérekért osztják a családi Daciát

Fillérekért osztják a családi Daciát
A Lodgy, amelyben elég hely van hét embernek, ugyanannyiba kerül majd, mint egy Suzuki Swift.

Törésben verhetetlen

Úttalan utakon kószáltunk vele, és az összkerék­hajtást csak kíváncsiságból kapcsoltuk be. Volt még benne tartalék, csak a raklap hiányzott a platóról.

Gonoszabb lett a 7-es BMW

Csaknem a teljes motorválasztékot lecserélték, most már van háromturbós kivitel is.

Négyes BMW jön, már jövőre?

Nem pont olyan, ahogy korábban gondoltuk, de sportos lesz, és nem is nagy.

Meghalt a vétlen motoros

Előzött, pedig jött a motoros: a miskolci
férfi belehalt sérüléseibe.