A kétség törpeharcsája

2006.01.13. 10:24
Monsieur Robert Peugeot áll egy ipari csarnokból kialakított, drámai megvilágítású terem közepén, a színpadon, mögötte lassan úszó galaxisfotók, és azt mondja: intense pleasure at all levels, azaz átütő élvezet minden szinten. M. Peugeot franciául beszél. Ezt egy francia tolmácslány duruzsolta a fülembe, drót nélkül. De ne szaladjunk ennyire előre.

Néhány órával korábban egy lépcsőn szaladok lefelé, és eszembe jut, hogy a tükör mellett hagytam az útlevelem. Egy pillanatra felrémlik, hogy európai polgár vagyok, aztán eszembe jut, hogy 1778-ban valószínűleg egy bostoni polgár is felszerelkezett, ha átugrott New Yorkba. Rettenetes dugókat képzelek a reptéri útra, hogy aztán szomorúan integessek a gépnek a kilátóteraszról. Ezt nem szeretném. Sose voltam még Párizsban.

Néhány órával még korábban sajtófotókat nézegettem, és a kötelező állatos hasonlaton törtem a fejem. Nézzük csak. Hatalmas, hosszú szemek, köztük Mick Jagger és Goldie Hawn képzelt gyerekének fülig érő vigyora. Haladunk tovább a tömzsi testen. A kerekek fölötti domborulatok oldalról simává vannak lapítva, mintha rágót fújnánk az ablaknak. Ez csak bonszaicica lehet. Nem. Törpeharcsa. Egy vidám törpeharcsa. Ami kitekergőzte magát a szákból, és most endorfinoktól túladagolva úszik, teljes sebességgel.

Igazából mégis bonszaicica. Ráadásul a törpeharcsa catfish angolul, macskahal. Nyomon vagyunk.

Bonszaicica

A bonszaicica hírhedt internetes lény, 2001 óta létezik. Leginkább hoaxokban (hihetőnek tűnő, de hamis információ) járatlan állatvédő ismerőseink által továbbított lánclevelekben találkozhatunk vele. A felháborodott hangvételű üzenet egy weboldalról szól, ahol üvegben felnevelt újszülött macskákat lehet vásárolni. Az állat kizárólag kivezetett testnyílásain keresztül érintkezik a külvilággal, és macskává cseperedése folyamán csontváza az üveghez idomul. Idővel teljesen kitölti a rendelkezésére álló teret, felvéve annak vadon élő emlősállatoknál jóval geometrikusabb formáját.

A valóságban mindez nehezen képzelhető el. A legnagyobb problémát valószínűleg az akadályoztatott vénás visszaáramlás okozta fekélyek jelentenék, amik elfertőződve óhatatlanul az állat korai pusztulásához vezetnének. Hasonló problémát jár körül David Fincher Hetedik című filmje, ahol a harmadik áldozat egy éven át tartó ágyhoz bilincselése kizárólag folyamatos és masszív megelőző antibiotikumos terápia mellett képzelhető el, és akkor is csak nehezen.

Bár a bonszaicica tényleg hoax (hacsak az ötlet nem inspirált valakit a megvalósításra), hasonló praktikákat állítólag végeznek embereken, természetesen a távoli Keleten. De ennek már nézzenek utána önök, például a Wikipédiában.

De vajon mit gondol erről Bálint Zsófia, a Peugeot Hungária PR-igazgatója, aki pár perce a kezembe nyomott egy repjegyet és elkísért a biznisz lounge-ba? Megkérdeztem tőle. Kattintson ide (2,6 MB, DivX, vicc) a válaszért.

Ugye hogy nem egyszerű? Abban maradunk, hogy egyikünk sem látta még élőben, de majd megnézzük és kitaláljuk.

A számítógép a pestihez hasonló sűrű ködöt prognosztizált Párizsba is, úgyhogy egyelőre tejszínhab tetején vagyok cseresznye, ahogy nézek ki az ablakon. Párizs! Itt forgatta Claude Lelouch 1976-ban C'était un rendez-vous című filmjét, az autóbuziság esszenciáját, amiben állítólag a saját Ferrari 275 GTB-je motorházára szerelt egy kamerát, és száguldott át vele a városon. A felhők alatt aztán szupersportautóktól dübörgő metropolisz helyett lakótelepek és ipari csarnokok vannak, de hát a külváros az mindenütt külváros.

Aztán már a Charles de Gaulle reptéren kifelé a busz elhúz egy Concorde mellett, és összefacsarodik a szívem. Hogy a hatvanas évek végén itt tartottunk, ma meg egyáltalán nincs szuperszonikus utasszállító gép , és jó sokáig nem is lesz. Na de majd a 207, hátha vannak még rendes mérnökök a világon.

Kontrasztosan alulvilágított ipari csarnok folyosóján gyalogolok végig, aztán egy elsuhanó, feketébe öltözött pincértől pezsgőt kapok, aki még sötétebben néz rám, miután azzal köszönök neki, hogy hi. Piros-fekete plakátok között a fekete és a fehér Peugeot 20Cup tanulmányautók állnak a terem közepén. Mindenhol nyers, csillogó szénszál és nagy fémkapcsolók.

Nehezen azonosítható alapanyagokból, a rokokó és a minimalizmus látszólag lehetetlen ötvözetével megtervezett ételeket tesznek mosolytalan pincérek az asztalra, és ekkor hirtelen két dolgot is megértek. Az egyik, hogy a francia ételek dizájnelemei egyértelműen felfedezhetők a francia autókon, és hogy igenis még mindig van nemzeti karakter az autógyártásban. A másik pedig a finom, de pengeéles nagyvállalati manipuláció. Hamarosan észbontóan szép ételektől jóllakva, két pohár francia bor után, tehát a tudatállapotok egyik legjobbjában fognak nekem bemutatni egy terméket, amit kritikus szemmel kell majd néznem. Szóval itt válnak el a medúzák a gerincesektől, a libamájkockák és az előadóterem közötti néhány lépésben.

Oszd meg élményeidet!

Oszd meg nyári élményeidet más utazókkal is, tölts fel beszámolót, fotókat!

Ha már erre járok beugrom

..tényleg ez történt, Palau és Mikronézia szigeteit járva úgy döntöttem, hogy Saipanra is átugrom.