Előképzett olvasóink felhördülhetnek: már teszteltük az új Puntót! Ez mégsem a harmadik bőr ugyanarról a rókáról. Karak egyszerű, kissé molyrágta irhabundája (1.2 8V ELX) és a távoli rokon Lajka kutya pilóta-overálja (Road GT) után következzen most az ifjú dzsigoló Vuk égővörös, elegáns dzsekije.

Kissé persze fals a felvezetés: tesztalanyunk egyetlen piros eleme a hátsó ajtó "Sporting" felirata. Ha viszont az autó személyiségét nézzük - mert a gép azon kevés mai autó közé tartozik, amelyek rendelkeznek ezzel az extrával -, és nem veszünk tudomást a fejünkben felbukkanó kellemetlen képzettársításokról, leszögezhetjük: Vörös Ördög (legalábbis -fióka).

Persze ésszerű kereteken belül. Nyilvánvalóan nem várhatjuk el, hogy egy kétésfélmilliós, ezerkettes, kiskategóriás gép BMW-ket és Corvette-eket alázzon, de az "olyan erős, amilyennek látszik" -autót körbekerülhetjük vele egy lámpás gyorsulás, vagy egy kanyargós hegyiversenyzés alkalmával. Még a sztrádán is vállalhatunk egy-egy futamot: a végsebesség valahol 180-190 között leledzik - óra szerint, gyári adat: 172 km/h.

Hogy a csepp (1242 cm3) motor miként kreál 80 lóerőt puszta benzinből (kevés benzinből: gyári adatok szerint 7,6/5,0/6,0 l/100 km) és levegőből úgy, hogy a megbízhatóságon és az élettartamon nem esik csorba - ezt csak Torinóban tudják.

Ráadásul ezek a lóerők érezhetők, nincs az embernek az az érzése, mint sok mai 1.6-os 100 lovas motornál, amelyiknél "még a Dacia is jobban húzott". A gép a gázadásra élénken, és szép hanggal reagál, az embernek nincs szíve feljebb kapcsolni 5-6000 rpm előtt.

Pedig lenne hová: bár az egyes és a végáttétel ugyanakkora, mint a többi Puntóé, a tervezők a közbeeső tartományt hat fokozat számára is elégnek találták. Ez a trükk viszont rontja a 0-ról 100-ra gyorsítás idejét: a motor kettesben 90 körül durván leszabályoz, ekkor a főtengely alig 6800 1/min körül forog.

A motor nyomatékosságát illetőleg pusztán a katalógus adatra támaszkodhatom (114 Nm 4000 1/percnél); belezavarodtam, hogy városban 50-nél még az ötödik is nehezen kapcsolható rángatás nélkül, de Érdnél a dobbantón 130-nál nem kell kivenni hatodikból.

Az autót belül nem igazították mindenben a "Sporting"-táblácskához, de a polírozott alumínium-berakásos kormány és váltógomb, valamint a középkonzol aluszínű műanyaga; a sportos hatású, viszonylag erős oldaltartást is adó, kék gyöngyvászon huzattal takart ülések (ami amúgy más felszereltségekhez is párosul) fickós kis enteriőrt képeznek. Praktikus, könnyed és lendületes hatású a kis háló az ajtókárpiton.

Az ülésekről még egy cseppet: a vezetőülés magassága állítható, méghozzá könnyen és egyszerűen; a kart lefelé pumpálva süllyed, felfelé billegetve emelkedik a sofőr; de deréktámasz is segít a hosszú utakon. A fejtámla magassága egy egyértelmű gombbal állítható, ebben a kategóriában ilyet még nem láttam. Bosszantó ellenben, hogy a kárpiton a nedvesség (akár az izzadság is) maradandó foltot hagy.

Egy elhagyatott szlalompályán kipróbálva egy-két kanyar után már az volt az érzésem, hogy életem legerősebb gokartja került a kezembe. A 185-ös gumik bőven elegek a csupán 930 kilós önsúly íven tartására erőszakos kanyarvételeknél is, a motor már említetten kitűnő, a váltó a hosszú kart meghazudtolóan precízen viselkedik és rövid útjain élvezet cibálni.

Az illúziót csak a nagyon könnyű elektromos szervokormány rontotta el, melynek még országúti állásban is túlzott könnyedsége mellett az áttételezése sem ideális, lehetne direktebb. A futómű a pilótának sportosan, az utasok számára a kellemetlenségig kemény.

Nem tudni, hogy a kis játék mennyit vett ki a tankból, mindenesetre ezzel együtt sem sikerült vegyes használat során, gyakori 140-150-nél hat és fél liternél többet belediktálni száz kilométerenként. És a tank még egy előnye: a tanksapka formájának hála, ezen a típuson viszonylag kevés műgyorstöltőfedelet látni.

A bumszli bajuszkapcsolók kézre állnak, jól kezelhetők, nem mondható el ugyanez a középkonzol nyomógomb-kavalkádjáról, ami a méretes szellőzőrostélyokkal amúgy is Darth Vadert juttatja eszünkbe. De ha leszáll az éj, minden megváltozik: a szépen megvilágított kapcsolók és a műszerfal látványa szemet gyönyörködtető.

Jó, kulturált és a kategóriában szokatlan megoldás, hogy a ködlámpakapcsolók, az ablakfűtés és a vészvillogó kapcsolója elektronikát utasítanak: a ködlámpa fényszórólekapcsolás után visszakapcsoláskor alva marad, az ablakfűtés automatikusan kikapcsol idővel.

A boardcomputer gombját nyomogatva a megszokott információk kérdezhetők le (átlagsebesség, a tankkal az átlagfogyasztás mellett még megtehető kilométer, stb.), érdekes, hogy az átlagfogyasztást km/l-ben adja meg. Meg lehet szokni, csak nehezen: a fogyasztást jelző paraméter minél nagyobb, annál jobb.

Tesztünk során még egy érdekesség szúrt szemet: a műszerfal szól, ha valamelyik izzó hibás. Ezt az apró figyelmességet három alkalommal is tapasztaltuk egy héten belül: egy országúti, egy első és egy hátsó ködlámpaizzó égett ki - pedig azokat isten bizony csak próbaképp kapcsoltuk fel 1-1 pillanatra.

A hiedelemmel ellentétben a Punto izzói otthon, vagy út mellett is cserélhetők (bár baloldalt elöl igen nehezen), hiba viszont, hogy az első lámpatestek belső műanyag borítói nem kapnak vissza könnyen a helyükre. Gyakran látni könnybe lábadt szemű, párás fényszóróüvegű (vagyis műanyagú) példányokat.

A célcsoport valószínűleg nem biztonsági megfontolások alapján veszi meg autóját, a célcsoport szülei viszont alighanem nagy jelentőséget tulajdonítanak a vezető állagmegóvását szolgáló felszerelésnek. Így hát széria az ABS és a vezetőoldali légzsák. Hátul nem széria a három automata öv és a fejtámla. A célcsoportnak szól a zene: a felirat szerint 100 wattos (el is hiszem neki) mélynyomó a csomagtartóban megadja a lehetőséget a rendszámzörgető tucctuccra, de elmondhatom, hogy Leonard Cohen is szépen szól belőle.

A hat hangszóró ügyesen szórja szét a zenét, elöl-hátul kellemes a hangzás. A szerelvényfalba integrált rádiómagnó kezelőszervei egyértelműek és jó nagyok, tekergetés és nyomogatás közben is lehet az utat figyelni. Komfortérzet-javító special effect, hogy a kazetta nem manuálisan, hanem gombnyomásra szép lassan, gépesítetten dobódik ki.

A csomagtér, melyhez ráadásul csak az ajtólemez csupasz alját megfogva férhetünk hozzá, (rossz pont) már méretével is elégedett mosolyra bírja azokat, akik az autó árát (2.680.000, illetve Euro-3:2.755.000 Ft) inkább Palio Weekendre (1.2 8 szelepes: 2.515.000 Ft) szánják, de hát az élet nem csak racionalitásból áll. Aki megvette a Sportingot, ugyanígy mosolyog a többiekre a visszapillantó tükörből. <

>

Címkék:

• punto,
• fiat,
• teszt

A Totalcar címlapjáról ajánljuk