Gorbacsov mackója

Quicksilver szárnyashajó

2008.05.27. 01:27
Gorbacsov vágyott rá, Kádár elmerengett felette. Hajósok álmodtak róla, de nem kaphatták meg. Az idők változnak: most már bárki megtapasztalhatja a világ talán leggyorsabb személyszállító hajóját.

– Mihail Szergejevics, szarban vagyunk – mondta kiszáradt szájjal Alekszander Nyikolajevics Jakovlev. – Ezek a vén marhák kötik az ebet a karóhoz.
– Szása, könyörgöm, halkabban... meghallják a kaukázusi küldöttek – súgta vissza Gorbacsov, és letörölte az anyajegye mellől induló verejtékcseppet. – Látod, már bámulnak is. Inkább beszélgess az elvtársakkal.
– Mi a nyavalyát mondjak nekik? – bámult előre Jakovlev, és nem túl leplezetten böffentett egy vodkásat.
– Mit tudom én, mesélj nekik a Krasznoje Szormovóiak új szárnyashajójáról. És kérlek, ne böfögj az emberek arcába. Pont te ne. Már csak az hiányzik, hogy nemet mondjanak a peresztrojkára – Mihail Szergejevics teljesen kimelegedett a néhány mondattól. Érezte, ahogy hátán átizzad a fehér ing. Hirtelen kényelmetlenül érezte magát a 26. pártkongresszusra varratott öltönyében. A szerencsétlenül toporgó Jakovlevre nézett, majd a sűrű fekete szemöldökük alól gyanúsan figyelő kaukázusi küldöttekre.

Hirtelen ő is arra a szárnyashajóra gondolt, amiről Oleg mesélt neki. Esküdözött, hogy ez a leggyorsabb eddig épített szárnyas. Jó lenne kipróbálni, szelni a Volga vizét, vagy nézni az ablakból Krím partjait. Jó lenne, mielőtt leviszik Kádárékhoz a Dunára. Elmerengett a jótékony semmittevésen, és el is kedvetlenedett, amikor a valóságba visszazökkent. Elfáradt a sok keményvonalas kommunistától. Kedve támadt köpni egyet, de nyílt a terem bársonyajtaja.

– Gorbacsov elvtárs, jöjjenek, folytatjuk az ülésezést.
Mihail Szergejevics hátrafordult, biccentett, majd a párt vodkázgató küldötteihez fordult – elvtársak, jöjjenek, ma még hosszú nap vár ránk – mondta, és a reformokra gondolva beballagott a Kreml üléstermébe.
Néhány hónappal később, amikor a Lasztocska az orrát hetykén kiemelve elhúzott a parlament előtt, még Kádár elvtárs is kinézett az ablakon. A peresztrojkán járt esze, paraszti ésszel megpróbálta összerakni, hogy mi vár Magyarországra. A formás hajótest őt is kizökkentette a nyugalmából. Halkan, mintha leckét magolna, maga elé dünnyögte:
– A Duna leggyorsabb hajója. Mi a fenét kezdjünk vele?

Nem sok mindent kezdtek. Kádárnak voltak ötletei, de vagy az oroszokhoz nem volt kedve, vagy intézkedni nem volt hangulata. Gyorsan elszaladtak az évek: amikor 1989. július 6–án, halálos ágyán fekve a nővér letörölte a homlokát, egy pillanatra még eszébe jutott, milyen szép is lenne most azon a szárnyashajón elszáguldani a Margitsziget mellett. Ehelyett itt van, pizsamában, megfáradtan...

Azóta is sokan megkívánták a hajót. Kizökkentek ők is, elmerengtek felette, ahogy ott állt a vízen, majd a szárazon is. Csónakosok, hajósok és kapitányok ábrándoztak arról, hogy felbőgetik a motorjait és mennek, tenyerelve a Duna vizére. Ez egészen mostanáig mindez csak vágy volt. Az évek során múlttá vált Gorbacsov, Kádárnak már csak a sírját bolygatják, a peresztrojka pedig kapitalizmussá hízott. Csak a hajó maradt itt. És ma, hosszú évek után először felbőgtek a motorok, és a Quicksilverre átkeresztelt hajó menetrendbe állt a Budapest–Bécs vonalon. Még azok is lassítottak, akik a rakpartról látták. Mint valami titkos terv a múltból – szinte senki nem tudja miért, kinek és mennyi készült a Lasztocska típusú hordszárnyas hajóból.