Újjáépítették az ádándi ralikrosszpályát. Úgy döntöttünk, elmegyünk, megnézzük, milyen. A szívélyes meghívásra nem lehetett nemet mondani: ki utasítaná vissza a lehetőséget, hogy egy vadiúj, bukócsöves Subaru Impreza WRX STi-t és egy épített szöcskét kipróbálhasson?
Csikós már vagy fél órája nem teszi le a telefont, valami régi
Merci kupé felújításáról cseveg önfeledten egy barátjával; nekem
a régi Merga mind csak zőccséges. Nem vonzanak sem a Mercik,
sem a régi kocsik, a romautó-felújítás meg egyenesen taszít.
Én fordítva gondolkozom: szerintem egy kocsiban pont az a jó, hogy
új és nem kell szerelni.
Elhagyjuk Velencét, mire leteszi a telefont, de elröpül még
vagy harminc kilométer, mire pontosan eligazít. Még fotókat is mutat az
autóról. Megyünk subaruzni, aszfaltot fogunk kaparni, földet fogunk
hányni, Csikóst mégis ez a régi kupé izgatja. Majd’ leharapja
a fejemet, mikor harmadszor is lezőccségesezem. Mit csináljak,
nekem más az ízlésem. Hozzáértő, de monoton mondatai duruzsoló zenéjére
röpülnek tova gondolataim az ádándi ralikrosszpálya irányába. Nem
tudom, hol van, nem tudom, milyen, csak azt tudom, hamarosan
a legújabb
Subaru WRX STi-t
fogom gyilkolni, méghozzá földes, murvás, vagyis jó csúszós talajon…
Nem érdekel a zőccséges. Sajnálom.
Ádánd nincs messze Siófoktól.
A Szekszárd felé vezető
65-ös úton
kell menni néhány kilométert, Ságvárnál tábla jelzi, hol kell balra
kanyarodni. A pályát ennek ellenére sem találtam volna meg,
ugyanis egy, a falu határán kívül fekvő, helyenként sík, másutt
dimbes-dombos területen fekszik, de szerencsére nem kellett keresgélni,
csak követni a randa, mégis kívánatos kék szörnyeteget,
a becsövezett Subaru Imprezát, ami Siófokon várt ránk.
A pályát nem volt nehéz megközelíteni. Az utolsó szakasz földút, ráz
egy kicsit, de nem vészes, bármilyen hétköznapi autó megbirkózik vele.
Mikor megérkeztünk, megkérdeztem, mi lesz a program − életem egyik
legfeleslegesebb kérdése volt. Nincs körülöttünk az égadta világon
semmi, csak egy ronda kék konténer, egy hatalmas kupac halott autógumi,
egy ralipálya meg egy Subaru Impreza WRX STi. Nem kanasztázni
fogunk.
A pálya egy kilométer hosszú, összesen hét kanyar meg egy lassító,
a második kör végére nagyjából meg lehet tanulni. A felülete
helyenként aszfalt, helyenként viszont földes, murvás, ami a lassú
kanyarokban végtelenül szórakoztató, a gyorsakban viszont
veszélyes lehet. Az
STi teljesen
gyári, de becsövezték, ami nemcsak a testi épségünk védelme miatt
hasznos, hanem a szerkezetet is merevíti: stabilabbá, ezáltal
gyorsabbá teszi a kocsit kanyarokban. A sportos, de aszfaltra
való gumikon nem sok minta van; nem tudom, a csúszós talajon
hogyan tudnak majd megkapaszkodni.
Kapok kesztyűt, maszkot és sisakot. Soha életemben nem ültem még
raliautóban. A maszk, a kesztyű, a sisak,
a négypontos öv meg a bukócső más versenyautókból már
ismerős, de az átbeszélő nekem új. Majdnem el is mosolyodom, mikor
meghallom oktatóm hangját a sisak hangszórójában, mint valami
távoli rádióműsort. Az egész hirtelen olyan groteszknek tűnik: ülünk
egymás mellett leszíjazva, hogy mozdulni is alig bírunk, és egy hülye
adóvevővel kommunikálunk, pedig simán hallanánk egymás szavát.
Nevetgélni azonban nincs idő; indulhatunk – recseg a fülembe
a bűvös szó a rádióból.
Soha életemben nem mentem még dzsuván. Az autót érzem, tudom, mit
csináljak, ha elindul, mocorog alattam, de hiányzik a tapasztalat;
laza talajon sosem döngettem még versenytempóban. Óvatosan vágok neki
a pályának. Annyi eszem van, hogy az aszfalton fékezem meg
a kocsit, mielőtt rárongyolunk a földes részre − huh, az első
kanyart túléltük. Utána elnyújtott, lassú balos következik,
a pálya legjobb része. Először óvatoskodtam, de néhány kör után
már önfeledten rakosgattam keresztbe az autót. Persze nem úgy, mint egy
igazi ralis, csak mint egy eltévedt pályaautós, de azért élveztem.
Elképesztő, hogy az Impreza milyen kezes, még egészen extrém
helyzetekben is remekül irányítható.
Van kanyarkombináció, van lassító, és egy elég gyors, murvás
balkanyar is, ahol észnél kell lenni – itt egyszer egy kisebb
kirándulást is tettünk a pálya mellé, szerencsére még tudtam
korrigálni. Egy 300 lóerős kocsit egy repülőtér kifutóját leszámítva
mindenhol össze lehet törni, így természetesen Ádándon is történhet
baj, de nem sok esélye van, hogy komoly sérülést okozunk az autónak
vagy magunknak. Sok a kanyar, kevés az egyenes, még egy ilyen
dögerős szörnyeteggel sem vészesen nagy a tempó. Van valamennyi
bukótér is, szóval többé-kevésbé bolondbiztos a pálya. Nem tudom,
hány kört tettem meg, csak hogy egyre jobban élveztem. Oktatóm hasznos
tanácsait követve egyre gyorsultunk, de tudtam, a veleje akkor
következik, amikor helyet cserélünk.
A jobb egyben ülni legalább olyan izgalmas volt, mint vezetni.
Kaptam egy kis ízelítőt az igazi ralis stílusból. Az én finomkodó
vezetésem szinte nevetségesnek tűnt, Balázs úgy vágta a kocsit
egyik kanyarból a másikba. Ahol én elindítottam a fenekét, ő
végig keresztbe csörtetett, hányta a földet, a kavicsot. Jó,
hogy én mentem előbb, ha látom, mit művel, és megpróbálom utánozni,
biztosan valamelyik vízelvezető árokban landolunk, így azonban
megúsztuk a kalandot épségben.
A videón nem a cikk szerzője látszik (Ken Block és az 530 lovas
WRX)
Eddig egyszer volt rá lehetőségem, hogy Subaruval laza talajon
gyorsan menjek. A
Forester XT-t is
akkor szerettem meg igazán, az Impreza WRX STi-vel sem volt másképp.
Ezek az autók végtelenül gyorsak aszfalton is, de az igazi tudásukat és
az összkerékhajtási rendszerben rejlő több évtizedes tapasztalatot csak
akkor élvezhetjük igazán, ha csúszós felületen cibálhatjuk őket. Az
Impreza csúnya, ezt továbbra is fenntartom, kiveszett belőle
a csibészség oroszlánrésze, ez is igaz, de még így is megríkatja
az embert, ha nem aszfalt, hanem murva van alatta.
Az
ádándi ralikrosszpályán bárki
kipróbálhatja magát és a 300 lovas STi-t, öt kör ára 15 000
forint. Ötpercnyi szórakozásért nagyon sok, de ha az autó közel 13
milliós vételárához viszonyítjuk, ha figyelembe vesszük, mennyi gumit,
féket darálunk le, mennyit koptatjuk a kuplungot, pörgetjük
a motort, nem olyan vészes. Ha többet megyünk, a kör/ár arány
is javul valamelyest, 10 kör 25, 20 kör 40 ezer forintba kerül.
Megkérdeztem a tulajdonosokat, mik a távlati terveik − nem
csalódtam a válaszban. Először is vesznek majd egy
Mitsubishi EVO X-est
a Subaru mellé, nehogy megbomoljon a tér-idő kontinuum
egyensúlya. Lesz Zsiguli is, mégiscsak az az igazi csapató autó, és
olcsóbb is fenntartani − ezáltal természetesen bérbe venni is −, mint
a japán szörnyeket. Lesznek a pályán profi és amatőr
versenyek, állítólag a ralisok már most élénken érdeklődnek
a létesítmény iránt.
− Na meg persze van ez a szöcske. 90 lóerős, nincs 400 kiló…
Próbáljátok ki ezt is! Mondanom sem kell, azonnal nekiestünk
a szöcskének is. Még Csikós is kipróbálta, pedig nagyon
szabadkozott, hogy álmos meg fáradt, alig aludt, és úgy általában
minden baja van, a végén mégsem tudott ellenállni
a csábításnak. De ez már egy másik történet.
További cikkeink
