Ben Johnson talpig vasban

Teszt: Volvo S60 D5 automata

2002.05.23. 09:30
A kombi középVolvó (V70) új dízeljének tesztjekor az volt az érzésem, ez így tökéletes, de automata váltóval talán még jobb lenne. Nem az, de egy S60 turbódízel még automata változatban is kitűnő versenytank.
 
   
   

Az összes Volvók közül - a C70-est is beleszámítva - ez néz ki a legagresszívebben. Az S80-as brutális farával Peter Horbury vezető tervező szerint olyan, mint egy "négyajtós kupé", vagy legalábbis egy "kettő plusz két ajtós". Hallottam is embert panaszkodni, hogy neki (185 cm) az S60 kicsi, ami azért elég durva nagyzolás, de valami van benne. Legalább annyi, mint a négyajtós kupéban.

A Volvók belsejét eleget dicsértük, a többi Volvóhoz képest ez nem nagy szám, ugyanolyan csodálatos, mint a többi. Egyedül az első lábtér lehetne kicsit bőségesebb, a rengeteg high tech miatt kis csorbát szenved a harántterpesz.

 
   
 

Beülve azonnal az ADK tűnik fel (Azannyát, De Kényelmes!). Az ülések hatalmasak és puhák, de nem olyan süppedősen puhák, hanem mintha valami deformálódó sűrű zselébe ülnénk; az ember azt várná, hogy kiszálláskor majd cuppanunk. Természetesen cuppanás nincs, csak stabil üléshelyzet, mint egy osztályon felüli gipszágyban.

Az angol szaksajtó szering a jelenlegi Volvók közül az S60 az igazi drivers car. Harckocsizók imádni fogják: hatalmas a vas. A kilátási zavarok akkor lesznek szembeötlők, ha valahol át akarunk férni, be akarunk tolatni, ki akarunk bújni; átférünk, betolatunk, kibújunk, de nem azért, mert érezzük saját dimenzióinkat, hanem mert hiszünk benne, hogy akkorák azért mégse lehetünk. A V70-ben mintha előre is jobban ki lehetett volna látni, nem csak hátra.

 
   
   

A nagyfokú biztonságérzet odáig terjed, hogy még a szemközti sávból felénk sodródó terepjárók sem nyomasztanak - görcsöljenek inkább ők, én nem kacsázok ki a padkára, tanuljanak meg autót vezetni, vagy nagyon megjárják. Az S60 méretei alapján nem is nagyon értem, mire jó az S80, amikor szinte teljesen ugyanúgy néz ki, és összesen 24 centiméterrel hosszabb.

A biztonságérzet nem csak a nagy tömegből származik, az S60 jól uralható-vezethető-fékezhető autó. Tesztpéldányunk a nyári gumiknak köszönhetően még a tavaszi hőségben téli abroncsokkal maszatoló V70-nél is jobb eredményeket produkált. A stabilitáshoz tartozik, hogy a Volvókat eredetileg 16 collos kerekekkel adják, de a tesztautókon 17-es, 225/45-ös gumit adnak páratlan vezetési élményt. És vizuálisat is; a Volvo S60 ezekkel néz ki jól.

 
   
 

A nagy, 17-es felnik és a vékony profilú gumik miatt az ember előre várja az autópálya lehajtó-jellegű kanyarokat, hogy a megengedett (rosszabb tapadású autókra kitalált) sebességnél lényegesen gyorsabban suhanhasson végig az íven. Ha van elég tér, az S60 magabiztosan kacsázik, egy lakótelepi parkolóban viszont elég stresszes állandóan az átfér-nem fér át kérdés, meg hogy be tudunk-e férni valahová padkázás nélkül.

Kifelé ugyanazt a versenytank-masszivitást sugározza, amit odabent érzünk, ha nyomunk egy bőséges gázt, és hirtelen meglódul velünk a hajó. A motorház nagyvonalú V-domborítása és az amerikaias csomagtartófedél miatt nem sok varia kéne, hogy egy flex-szel és sok szeretettel igazi hot rod, vagy lowrider váljék belőle.

 
   
   

A V70-ben úgy tűnt, az új dízelhez igen jól passzolna egy automata váltó. Aztán most úgy fest, végülis nem katasztrófa, de mégsem az igazi. A D5 ereje jól érvényesül, a picike turbólyuk és a váltó jóval nagyobb késlekedése miatt azonban úgy hat a dolog, mint egy erősen dekoncentrált Ben Johnson. Az erő hatalmas, a dinamika lenyűgöző, de mire felfogja, hogy elsütötték a startpisztolyt, már eltelt 5-6 tized másodperc.

A kézi váltós V70 és az automata S60 saját méréses gyorsulási adatai igazolják a szubjektív érzéseket: az automata változat igen lassan tér magához. Ez akkor válik a legidegesítőbbé, amikor gyorsan átslisszolnánk egy magasabb rendű utcán, és szeretnénk kilőni. A kis turbólyuk, meg az automata késlekedése együtt már elég jelentős starthátrányt hoz össze, a kategóriatársak közül a Chrysler Sebring és az Audi A6 Multitronic sokkal élesebbnek tűnt, igaz, benzinesben.

 
   
 

Mert itt van a kutya elásva: az S60 benzines, mondjuk a 200 ló feletti 2.4 T (-urbó) automatája már pont olyan élénk, amilyen kell. A D5 motor és a Volvo automatája külön-külön tehát jók, de míg a dízel kezdeti lomhaságát megfelelő váltással-kuplungolással kompenzálni tudjuk, az automatika és a dízel hátrányai egyesült erővel hatnak. Legalábbis az állórajtnál. És a benzines turbó városi fogyasztása 15 litertől indul.

Az S60 automatájának gyorsulása abszolút értékben nem sokkal marad el a kézi váltós kombiétól, mert a második másodperctől kezdve úgy játszik nyomatékkal és fordulatszámmal, hogy kis híján behozza a lemaradást. Ha előre tudjuk, mikor akarunk majd gyorsulni, és idejében elkezdjük nyomni a gázt, például előzés közben, akkor ki bírunk lőni, de váratlan padlógáz mindig zavarba hozza.