Ben Johnson talpig vasban

Teszt: Volvo S60 D5 automata

2002.05.23. 09:30

 
   
   

Fogyasztásban még érdekesebb a D5-ös. Kézi váltóval városban 8.5-ös átlaggal haladtunk, és csúcsforgalomban, dugóban se ment 9 liter fölé. Az automata váltóval araszoláskor még a 13-as átlagot is elértük (amire azért számítani lehetett), sima, tehát forgalmas, de nem teljesen bedugult-ácsorgós közlekedésnél viszont alig fogyaszt többet, mint a kézi váltóval. Ilyenkor 9-9.5, de ehhez tényleg sűrű forgalom kell. Országúton természetesen ez is ugyanúgy elpöfög 5-6 literrel.

A 13 hangszórós Dolby Surround rendszer már a V70-ben is nagyon tetszett, itt ráadásul a magashangsugárzók mélyebbre, az ajtókárpit alsó harmadába kerültek. Mély-magas jön bőséggel, és mivel arra valószínűleg nem számítottak, hogy élő ember ebben lehúzott ablakkal (klíma nélkül) szeret közlekedni, nem tűnt fel a tervezőknek, hogy az ablakrésből kellemes alkarmasszírozással tör fölfelé a basszus. A kissé loudness-es, de azért vállalható hifi mellett a motorhangban kevesebb örömünk lesz, mint kézi váltóval, de az automaták vásárlói amúgy is ritkábban utaznak a vezetési élményre.

 
   
 

A motor, arról nem lehet eleget hozsannázni. Hogy valami ilyen brutálisan törje át a takarékosság és a nagy teljesítmény közti választófalat, az példátlan. A fogyasztását egy-két literrel megdobja az automata váltó, így városban 8-9 liter helyett 10-12-t fogyaszt, de ha jön egy-két hosszabb, békésebb szakasz, és nem folyamatosan a csúcsforgalomban nyüstöljük, stabilan 10 liter alatt marad.

A Praktikus Apróságok Tanszéke megint remekelt, a Volvo-széria parkolócédula-plexilapocskán kívül ott a jó kis gumifüles tolltartó, a kartámaszba rakhatunk CD és aprópénz tartót, a másik rekeszbe meg, ha kedveljük a neurózist, a kávéspohár és a hamutartó helye kerülhet kialakításra. Az első ülőlapok elöl ugyanúgy diszkrét zsebben végződnek, mint a V70-ben (zseniális!), miközben nem tudom hogyan, de az ülés meggátolja a biztnsági öv alá csúszást.

 
   
   

Végre valakinek eszébe jutott, hogy a hátsó traktus utazói az automobilizmuslegnagyobb szemetelői: az S60-ba felhajtható kis szemetest is rendelhetünk, a hozzátartozó kis zsákokkal csomagon kívül mindössze ötezerért. Hasonlóan rendelhető a hátsó középső kartámaszba integrált gyermekülés-tartó, a működését nem értettük, de igen látványos. A csomagtartóba záródást is elegánsan akadályozták meg: itt nem a csomagtartó-fedél nyitható egy vészfogantyúval (mint a Chryslernél), hanem a hátsó uléstámlát hajthatjuk le a két karral, így látványosabb is a szabadulás.

A beépített gyermekülés természetesen kizárja a beépített pohártartókat - gyermekülésben tesék cumizni. A már említett kupészerű tetővonal miatt hátul tényleg nem lehet kalapban ülni, de ez azért még igen messze van a nyomasztó szűkösségtől.

 
   
 Integrált mozgó telefon

A V70-ben nem volt, ezért is tetszett annyira a kisebb gyerekek ijesztgetésére is kivalóan alkalmas mini-guillotine: egy gonosz gombnyomás, és a két hátsó szélső fejtámla hirtelen lekonyul. Ezt természetesen arra az eshetőségre találták ki, ha nem látnánk ki a felhajtva felejtett fejtámláktól. De egyrészt nagyon látványos mutatvány, amit különböző Mr. Bean-es körítésekkel is előadhatunk, másrészt hátrafelé úgyse nagyon látunk ki, ahhoz a C-oszlopokat meg a csomagtartót is le kéne hajtani.

   
  Árak, csomagok
 
 Az S60 D5 alapára 9 630 000 Ft

Luxus csomag: aktív utastérszűrő rendszer, sötétedő belsö tükör, elektronikusan vezérelt légkondicionáló, ködlámpa elöl, Szemeteszsák tartó hátul, tempomat: 455 000 Ft Prestige csomag
Elektronikusan állítható memóriás vezetőülés, elektronikusan behajtható külső tükrök, elektromosan ledönthető hátsó fejtámlák, külső tükör-memória, talajvilágítás a külső tükrökben: 282 000 Ft Téli csomag:
Fényszóró törlő-mosóberendezés, ülésfűtés, textil padlószőnyeg: 171 000 Ft Családi csomag:
Elektromos gyermekzár a hátsó ajtókhoz, integrált gyerekülés a hátsó kartámaszban, napfény-védő roló a hátsó ablakon

Természetesen az S60-ban is az alapfelszereléshez tartozik a hűtőradiátor PremAir bevonata, ami az egészségre káros ózon akár 75 százalékát is oxigénné alakítja - állítólag Michael Jackson is eladta az oxigénsátrát, mert inkább lemoonwalkol a garázsba, és befekszik a Volvója alá. Belégzés közben pedig arra gondol, milyen nagyszerű, hogy a Volvónál a bőrkárpitokat is környezetbarát, növényi eredetű anyagokkal cserzik. És a belső kilincsek bevonata a nikkelallergiások kedvéért nikkelmentes nikkelből van, úgyhogy csak a nikkelpótló-allergiásokat lepik el apró pörsenések minden egyes nyitáskor.

Kézi váltóval sokkal jobban tetszik, de az új Volvo-dízel így is mindent visz. Kilőni csak úgy tudunk vele, ahogy egy tesztautóval nem illik (egyszerre gáz és fék), de menet közben a dinamikájára sem lehet panasz. A fogyasztása pedig nehezen alulmúlható.

Értékelés: 4,5