Kisdarázs

Előre elnézést kérek mindenkitől, de hát egy autós újságíró is lehet néha elfogult. Előfordult ez már mással is. Talán néhányan még emlékeznek a 96-os genfi autószalonra, ahol az AX-et felváltó új kisautó, a Saxo bemutatkozott. A szépség fogalma a legkevésbé sem objektív, a Genfben tapasztaltak után mégis nagyon nehéz lenne megmagyarázni ezt a tételt, az új mini Citroënt ugyanis hatalmas ováció fogadta.

Új korszak kezdődött. A Xantia után megérkezett a második nevesített típus. Úgy tűnt, jó a recept, és a megszokott AX,BX,ZX stb... elnevezéseket szép lassan végleg felváltják majd a sokkal könnyebben memorizálható hangzatos nevek. Ma már tudjuk, a Citroën végül mégis visszatért eredeti stratégiájához. Hogy miért? Senki sem tudja. Japán kutatócsoportok évek óta nagy erőkkel dolgoznak az ügyön.

Név vagy kód, nem számít. Sokkal fontosabb és érdekesebb momentum, hogy az autók külső vonalai is szakítottak a hagyományokkal. A radikális formavilág egyszerűségét, egyenes éleit gömbölyded, lágy ívekre cserélték a tervezők. 98-ban kisebb arcplasztikát eszközöltek a Saxón, aminek - rossz nyelvek szerint - az elégtelen hűtés miatt felmelegedésre hajlamos motor volt a legfőbb oka, majd 2000-ben az egész autót kipofozták, így lett olyan csudaszép, mint az általunk tesztelt 2001-es modell.

Kivételesen haladjunk hátulról előre. A kicsike autóhoz képest jó széles gumik, - 185/55 R14 a gyári méret - sportkipufogó és a hátsó lámpák hófehéren világító mandula szemei azok, amiket elsőre észreveszünk. De figyeljük meg elmélyültebben is ezt a képet! Érdemes, hiszen ennek az autónak hátul is van arca. Ahogy nézegetem, gyermekkorom bábfilmhősei jutnak eszembe. Manócska legjobb barátja, Mazsola mosolyog rám kedvesen, hát persze, hogy azonnal elolvadok. A széles kerékjárati ívek, a hátsó szárny, valamint a több helyen felbukkanó 16v illetve VTS feliratok azonban jelzik, vizsgálódásom tárgya egyáltalán nem játékautó.

Szembenézünk egymással. Ebből a nézőpontból már felülkerekedik a tekintély a játékosságon. Mindenre elszánt, könyörtelen harcost látok, aki nem átallja bemocskolni isten adta szépségét a csatamezőn. A Saxo orra robusztus. Szép az összhang a hűtőrács, a lámpák és a ködlámpák formái között, a hatalmas Citroën-jel meg szinte világít a nagy feketeség közepette.

A belső tér is a sportosság és a játékosság ötvözete. Az autó tulajdonosa szinte minden mozdítható alkatrészt kicserélt. Momo-kormány, pedálok és váltógomb hivatottak helyettesíteni az eredetieket, lábunk alatt alumínium taposólemez díszeleg. Mókásan mutat az ülések gyerekszobák tapétájára emlékeztető kárpitja a sportos környezetben. Ahogy beültem, az első benyomásom az volt, hogy hú, de kicsi. Ez az észrevétel jobbára helytálló is, ennek ellenére elég hely van belül. Én a magam 170 centijével még úgy is elfértem hátul, hogy az első ülést teljesen hátratoltuk. Nincs a földön ember, aki a csomagtartó mérete miatt kacsintgat majd a VTS-re, de ha már a helykihasználásnál tartunk, megjegyzem, hogy az autó 280 literes csomagtartója még ma is nagynak számít a kategóriában.

Sajnos a kormány- és ülésmagasság fix, így a vezetési pozíciómat nem sikerült tökéletesen belőni. Az ülések kicsit puhák, az oldaltartásuk is lehetne egy leheletnyivel jobb, de végső soron jól érzem magam a kormány mögött. A műanyagok kemények, a középkonzol egyszerűsége spártai, de legalább könnyen megtalálhatunk minden kapcsolót. Kivételt képez a váltórúd alsó vége mellé gondosan elrejtett ablaklehúzó. A rádió helyén tátongó randa luk miatt egyrészt elnézést kérek az olvasóktól, másrészt a tulajdonossal - és minden becsületes emberrel - vállvetve átkozom el az összes pitiáner bűnözőt, aki autókat tör fel.