Már több mint tíz éve, hogy a Renault sikerre vitte a kompakt buszlimuzin formulát, ami a garzonlakások galériázásának receptjét hozta az autók világába. Persze létezett korábban is ekkora autó buszszerű karosszériával, de a Nissan Prairie-k vagy a Space Mitsubishik soha nem lettek igazán népszerűek. Bezzeg a Scénic.

Adott alapterületen nagyobb hasznos teret úgy alakítottak ki a leleményes franciák, hogy vertikálisan terjeszkedtek. A fotel helyett karosszéket idéző üléshelyzet lehetővé teszi, hogy még a plafont létra nélkül meszelők is normálisan beférjenek. Nemcsak elöl, de a második sorban is, ahol a három különálló, tologatható, dönthető és kivehető ülés sokféle belső elrendezésre ad lehetőséget. A gyerekülést is könnyebb a Scénicbe betenni, mert nem kell hozzá olyan deréksajdítóan mélyre hajolni. Ráadásul a kilátás is jobban esik a magasabb ülésekből, szóval átlagautósnak csupa kellemes többletet adott a buszosítás.

Autózni kedvelőként már inkább csak fanyalog az ember. Varnus Xavér biztos örül, ha egy orgona lábpedálját fentről lefelé kell taposni, de egy autóban a gázt, féket és kuplungot így működtetni kész kínszenvedés. A csuklós buszt idéző kormányszög sem a ralipilóták kedvence, mint ahogy a magas építésből, valamint az egyszerű és puha rugózásból adódó szánalmas dülöngélés sem. Sietni egy Scénickel nem lehet, vagy ha mégis megerőszakoljuk, mi is vele szenvedünk.

Aki szeret vezetni, az válassza inkább a hagyományos, hozzáépítéses kombi megoldást. Itt a nagyobb helyigényt hosszabb hátsó túlnyúlás elégíti ki. Ettől hatalmasra nő a csomagtartó, de parkolóhelyet nehezebben talál egy Golf Variant pilótája, mint egy ötajtós kompakt vagy egy Scénichez hasonló buszlimuzin sofőrje. Viszont nem tohonya, támolygó dobozban, hanem tisztességesen kanyarodó autóban ülhet előrenyújtott lábakkal, normális szögben álló kormánykerékkel és autóhoz méltó módon taposott pedálokkal. Nem lehet véletlen, hogy a sportkombi fogalma nem tökéletes paradoxon, és a sokat autózó területi képviselők még mindig inkább ilyet választanak kisbusz vagy furgon helyett. Ha tehetik.

Persze árnyoldalai is vannak egy kombinak. Hátsó ülései közel sem olyan sokféleképpen variálhatók, jó esetben aszimmetrikusan osztva előre lehet őket dönteni, még jobb esetben ilyenkor sík padlójú rakteret kapunk. A Golf kombi egy ilyen még jobb eset. De hátsó üléssorát tologatni nem lehet, vezetőülésében nem tárul elénk szemkápráztató panoráma, és nem lehet menet közben járkálni az utasterében. Általánosságban ennyi a két kategória között a különbség, de lássuk, ezek a tulajdonságok mennyire igazak két konkrét tesztalanyunkra, egy 1998-as születésű Renault Mégane Scénic 1.6-re és egy 1996-os VW Golf III 2.0 Variantra.

Mindkét autó az AutoCity telepén várja új gazdáját, mindkettő benzines, klímás és az áruk is nagyjából egymillió forint körüli. A Scénic számít modernebb konstrukciónak, viszont a Golfban nagyobb, erősebb motor dolgozik, így a verseny egyáltalán nem előre lefutott. Mindkét kocsin érződik, hogy nem volt könnyű életük, a Scénicet kezdettől fogva Magyarországon használták, míg a Golf eredetileg németországi. Utóbbi viselte jobban a megpróbáltatásokat.

Igazából csak a karosszériája kapufás, az viszont eléggé. Az itt-ott felvillanó rozsda és a 12 éves korhoz képest túlzottan is csillogó lakk harsányan hirdeti: ez nem az autó eredeti fénye. Sérülésmentes Golf III-asok ritkán rohadnak, viszont az idő múlásával többnyire mattá, fénytelenné válik a színük, úgyhogy ez példány biztos látott már fényezőkamrát a wolfsburgi gyáron kívül is. Viszont a padlólemez, a hossztartók és a karosszériaelemek illesztése nem árulkodik komolyabb törésről, az autó legalább ebből a szempontból egyben van.

Ahogy a sötétített ablakokat, a szánalmas és használhatatlanul picike, M3-as stílusú visszapillantókat, a Remus kipufogóvéget és a piros toronymerevítőt nézegetem, azonnal egy bundesliga-frizurás, zsíros tarkójú ifjú germán képe ugrik be. Jürgen valószínűleg azért volt kénytelen imádott GTI-jét erre a kombira cserélni, mert a helybéli kozmetikuslánnyal folytatott afférja 9 hónap után nem várt eredményt hozott. Egy kicsit frusztrált wannabe Schumacher kínzásaihoz mérten pedig nincs nagyon szétütve az autó.

Pöccre indul, finoman jár a szakik szerint elnyűhetetlen, kétliteres, nyolcszelepes, 115 lóerős benzinmotor. A kuplung nyomáspontja határozott, a váltó csak kicsit gatya, a kormányzásnak sem túl nagy a holtjátéka, és a futómű felől sem érkeznek gyanús zörejek. A fék határozott, jól adagolható, és erősebb lassításnál sem húz félre. Az egész kocsi teljesen használhatónak tűnik. Még a különböző kütyük is működnek, nem nyikorog a négy motoros ablak, hűt a légkondi, és hibátlanul mozognak az elektromos tükrök. Persze azért vásárlás előtt alánéznék, de a próbakörön semmi olyat nem művelt, ami kizáró ok lenne.

A Golf utastere is egészen jó állapotban megmaradt, bár a kormánykerék műfa kürtgombjai és az utólagos fa váltókar súlyos ízlésficamról árulkodik. De ez legyen a legkevesebb; mindkét csúfság fillérekért lecserélhető, a beltér többi része pedig rendben van. Nincs nagyon megkopva az ülések plüss borítása – valószínűleg igényes atlétahuzat védte őket. Nem karcos vagy töredezett a műszerfal, nincsenek kiesve kapcsolók, különösebben még a higiéniát illetően sem fanyaloghatunk. Mondjuk a csomagtartó szőnyegburkolatának hiánya elég fájdalmas tétel, mivel valószínűleg nem túl könnyen pótolható.

A Scénic csomagtartójában is akad leltári hiány, innen a kalaptartó tűnt el a tízévnyi használat során. De nem ez a legnagyobb baja. A sok helyen karcos, fakuló fényezés vagy a napszítta hátsó ködlámpabura is elég lehangoló, de az igazán szomorú látvány a beltérben fogad. Hatalmas, szintén összevissza karcolt műanyag felületek, tükörfényesre kopott váltógomb és szinte foszladozó karimájú kormány mutatja, hogy előző tulajdonosai használati tárgynak tekintették a Renault kisbuszát. A szellőzés ventilátora éktelenül hangos, a légkondi a legnagyobb jóindulattal is csak hűvös levegőt fúj, és a középkonzol tetején lévő kijelző sem mutat már mást, csupán egy fekete lyukat.

Talán még hervasztóbb, hogy menet közben a mechanika is az elhasználtság félreérthetetlen jeleivel bombáz. Az autó alapdülöngélése még csak hagyján, de ennek a Scénicnek már érezhetően lötyög is a nagyobb úthibákon gyanús hangokat hallató futóműve. A váltó soha nem volt a precizitás bajnoka, de ez a „fakanállal üres műanyag fazékba turkálás” érzet tényleg iszonyú. Legalább a fék fog, a kormányzás is csak az alappontatlansággal büntet, de szerintem az első szervizlátogatás után tekintélyes javítási költségekkel számolhat az új tulajdonos.

Mind ilyen, vagy csak nekünk nem volt szerencsénk? Lapozzon, és kiderül!