Miért pont Seicento?

2003.07.18. 10:36

 
   
 

Persze az sem tett jó a gépjárműnek, amikor öcsém tévedésből kénsavat öntött az ablakmosótartályba, és amikor lestukkolt egy motorost, aki a felezővonalon próbált lavírozni a belvárosban. Szerencsére mindkét eset az autó hátsó traktusát érintette, ilyenformán a hátsó ajtón viszonylag kevés a festék, ellenben ékeskedik két csúnya horpadás. (A motoros jól van, köszöni.)

 
  A Seicento és a biztonság (a szerk.)
 
  Egy Seicento és egy motoros karambolja esetén szerkesztőségünk természetesen a motorosnak drukkol, elvégre a bukósisak és a denimdzseki lényegesen gyengébb védelem az acéllemeznél. De az esendőségi verseny szorosabb nem is lehetne, a Seicento az európai független töréstesztek történetének egyik legnyomorúságosabb eredményét hozta. Csak ésszel, óvatosan!

Az autó fényezése egyébként maga a halál, ebben is emlékeztet a jóöreg PN-es Daciánkra: ahol lehet, pattogzik, ahol meg nem, lekopik magától. A legnagyobb kárt mégis az ablakon kidobott csikkek okozták, ugyanis mindkét ajtón, az ablak környékén gyanús fekete foltok akadnak, amelyeket reménytelen elüntetni. A hamutartót pedig megtalálni, merthogy sikerült a sebváltókar elé, az ember bokájának magasságában elhelyezni.

 
   
   

Van benne műszerfal is, meg helykínálat. Pont amennyit három és fél méteren el lehet képzelni. A szüzesség elvesztéséhez kevés, a mindennapi szükségletek kielégítéséhez azonban éppúgy elég, mint az elődmodell Kispolszkiban.

Mindezek ellenére átvettük a kisautót, nagyjából fél éve. Hogy miért? Keveset fogyaszt, olcsó is volt, újak a gumijai (Kormoran, de erről később), a vizsgáig még több mint egy éve van. Emellett a városban megy, ahogy kell. Igaz, ha az ember későn veszi észre a sárgát, hiába igyekszik utolérni a többieket, esélye sincs, de nem kell lemaradni. Ha sikerül elsőnek startolni, nyerő pozícióban vagyunk.

 
   
 

Sávot persze nem úgy váltunk, mint más autóval, hogy tükörbe nézünk, visszakapcsolunk, meg ilyenek; magunk mellé nézünk, látjuk, van-e három és fél méter, és ha van, az indexszel együtt már húzzuk is a kormányt. Mindenhova befér, a többi autó meg úgyis meg tud állni. Csak Kormoran gumit ne rakjon rá senki, hiába olcsó, mert vízen csúszik, szárazon meg nem tapad. Az autó amúgy sem a szerpentinek királya, hiszen a karosszéria úgy dülöngél kanyarban, mint a szerző nyolc sör vagy egy szerkesztőségi értekezlet után.

 
   
   

De a Seicentóval az ember nem a gyorsulási vagy a szlalomversenyek ásza akar lenni. Ebben az autóban az ember akkor is király, ha egyszerűen csak nem marad le, tartja a tempót. Nincs az az érzése, hogy azért győztem, mert a kocsimban több száz lóerő dübörög, meg rengeteg elektronika. Nem, én technikás vagyok, nagyon jól vezetek, koncentrálok és cikázok, a dugóban simán felveszem a versenyt bárkivel, mind a 39 lóerőmmel. (Tényleg annyi, nem vicc.) Ha meg lemaradok, ott a válasz: könnyű annyi nyomatékkal. Ilyen az élet a legolcsóbb kisautóban.

 
  Versenyszellem
 
  A Seicento ralicélokra is tökéletesen alkalmas. Magyarországon nem nevezhető túlságosan elterjedtnek, összesen egy Seicento versenyez az elsőosztályban, az A5 kategóriában. Kern Nándor hétköznap a Fiat Magyarország kereskedelmi igazgatója, és bár tudja, hogy a Seicentónál választhatott volna valami erősebbet is, azt mondja, első a klubhűség. Legutóbb Veszprémben második lett, csak Szelep előzte meg Felicia Kit Carral.

 
   
 

Persze nőm néha hisztizik, hogy az Alfában, meg az eladósorban lévő Bravában senki nem szól be neki, viszont a kisautóban rendszeres konfliktusoknak van kitéve, 'Nyomd má' bébi', meg 'Húzzá' má' bele', de én ezt nem hiszem, nekem nem szoktak beszólni, bár a múltkor egy barchettás csávó gyanúsan méregetett.

 
   
   

A 95 ezer kilométer alatt volt néhányszor szervizben is, olajcserén, meg néha futóműproblémákkal, ki kellett cseréli a fél kipufogórendszert (nem márkaszervíz, egy év garancia, 21 ezer forint), de szerintem holnap be fog indulni és haza fog hozni. Városban 6,5-7, azon kívül annál is kisebb fogyasztással, ráadásul egyszer Donovalyba is elvitt, úgy, hogy a sílécek a vállunkat verték, és még csak meg sem fagytunk. Nem úgy, mint annak idején a Kispolszkiban. Hát ezért a Seicento.

 
 

Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, kérdezze le kártörténetét a Totalcar kártörténeti adatbázisban.