Aztán rájöttem, hogy egy háromliteres dízelmotort gyakorlatilag lehetetlen tönkretenni, ha az ember folyamatosan padlógázon közlekedik, akkor sem lehet baja. Forgatni ugyebár nem lehet és nem is érdemes, csak arra kell figyelni, hogy ne állítsuk le, amíg a turbó vissza nem hűlt.

No, ez így már nem is olyan unalmas, gondoltam, aztán kihajtottam a Signumból a lelkét. Ez persze csak amolyan szófordulat, hiszen a bő 1,6 tonnás autó mozgása sem volt annyira fürge, és a fent említettek miatt a motor terhelése sem tekinthető vészesnek, de azért kapott rendesen; talán nem is bánta.

A tesztautó 9,2 másodperc alatt gyorsul százra, magasabb sebességtartományokban is dinamikus, és a nagy motor a bődületes nyomaték miatt már egészen alacsony, 1300-as fordulat környékén sem gyenge; a turbó is ekkor kezd fütyülni. Aki vezette már bármelyik modern, 2 liter és 150 lóerő körüli dízelmotort, az tudja, amíg nincs turbónyomás, mérhető gyorsulás sincs. Egy-egy szituációban az ember izzadó homlokkal nézi a tükröt és a fordulatszámmérőt felváltva, és imádkozik, hogy időben kezdjen végre tölteni a turbó, hogy aztán ki vagy beférjen egy lukon.

Ez az effektus elég kellemetlen, ezért kell háromliteres dízelmotort venni, mert az nem ilyen. Persze a 2000-es percenkénti fordulatszám alatt és felett történő eseményeket így is egy világ választja el egymástól, de legalább nem egy halott, hanem egy ráérős, de izmos és megbízható barom dolgozik az alacsony fordulatszám-tartományban. A Signum váltogatás nélkül is jól használható a városi forgalomban, ha meg váltogatunk, húz is rendesen. A V6-os motor zaja még erőteljes gyorsításoknál sem nagyon hallatszik be az utastérbe, és ebben az autóban ez így van jól. Alapjáraton van egy kis csúnya dízelkeretty, de azért nem vészes.

A váltó könnyen jár és pontos is. Ha jól emlékszem, hatodikig egyszer sem sikerült felkapcsolnom, de ötödikig nem volt vele gond. A futóművet kényelmesre hangolták, ami egy konzervatív lelkületű autónál természetes. A Sport gomb szinte minden erősebb Opel modellhez jár, de a dízel Signumhoz nem sok értelme van. Jópofa játék a közvetlenebb gázreakció, de a futómű felől semmi változást nem éreztem, ugyanolyan kellemesen rugózott az autó gombnyomás után is, mint előtte. Hiába, nem arra való, hogy versenyezzünk vele.

A Signum arra született, hogy a kényelmünket szolgálja. Az persze mindig jól jöhet, ha van az autóban néhány plusz lóerő, de a Signum mégis inkább a bőrülésről, a fabetétről és a Tárolómesterről szól. Ami egy kicsit ront a luxusérzeten, az a széria Vectra középkonzol, és az oldalát borító kemény műanyagfelület. Egyébként semmi gond vele, sőt. Kevesebb mint 9 millióért nagyon kényelmes, elektromosan állítható deréktámaszos bőrülést kap a vásárló, automata légkondit, tempomatot, parkoló radart, miazmást, amit ilyenkor szokás.

Ja, és csak 13 litert fogyasztott. Leírom még egyszer, mert én sem hiszem el: 13 litert fogyasztott. Tényleg. Az Audi A3 Sportback a 140 lóerős turbódízel motorjával hasonló használat mellett 12-t evett, a kis Clio RS a 180 lovas - a Signumnak is annyi van - szívó, benzines kétliteresével, szintén végig padlógázon, vagy 15-öt, vagy 16-ot, már nem emlékszem pontosan. De a Signum fedélzeti komputerének kijelzőjén csak nagy nehezen kúszott fel a számláló a tizenhármasig, akárhogy nyüstöltem. Amikor átvettem az autót, nullázás előtt ugyanez a kijelző 8,5-öt mutatott, a gyár pedig 10 literes városi átlagfogyasztást ír 100 kilométerenként, de talán még annyi sem kell hozzá.