Jobb lesz váltani

2005.01.25. 08:04

Sokkal bonyolultabb feladat egy teljesen új modell gyártásának beindítása, mint bárki gondolná. Felmérések, sok tapasztalat, némi ipari kémkedés, hogy kiderüljön, mi kell a vevőknek. Az elképzeléseket ezután rá kell erőltetni a tervező és fejlesztő csapatra, akik biztos valami egészen mást szerettek volna építeni.

csik.jpg

Néha félresiklik az alkotó folyamat, és furcsának, értelmetlennek, sőt első látásra akár használhatatlannak tűnő dolgokkal örvendeztetnek meg minket a gyártók. Persze ezt a luxust nem mindenki engedheti meg magának, mert drágán gyártani nehezen eladhatót igen kockázatos vállalkozás. A hagyománytisztelő és megfontolt Mercedes az új évezred küszöbén mégis vállalta a kockázatot, mert volt kedve, kapacitása, de legfőképpen pénze valami egészen máshoz.

A Smart üzletág is csak némi haszon felmutatása mellett maradhat életben, még akkor is, ha ő a Mercedes legkedvesebb fogadott gyermeke. Ezért ha olcsóbbat nem is, legalább praktikusabb modelleket kellett tervezniük az alkotói szabadságtól megrészegült mérnököknek. De nem mindig célszerű újat fejleszteni, néha jobb alaposan körülnézni a piacon, hátha lehet találni egy alkalmas négyülésest. És a németek szerencsével jártak. Megakadt a szemük a legújabb fejlesztésű Mitsubishin - a Colton -, amiben rögtön felismerték álmaik padlólemezét. A sajátjaik mellé gyorsan szereztek még néhány motort, ami után már csak a megszokott békaszemek és a játékos beltér megalkotása volt hátra. Így létrejött az első négyszemélyes Smart, azaz a Smart Forfour.

Az álcázás tökéletes. Elsőre fel sem tűnik az idegenkezűség. Sőt, másodikra sem. Ha valaki nem nyitja fel a motorháztetőt, nem pattintja le a műanyag elemeket és nem olvas autós magazinokat, soha nem jön rá, hogy német kedvence japán alapokon nyugszik. A külső igazán smartosra sikerült. Szemből a négy apró lámpaszemmel és mosolygó hűtőmaszk-szájjal tökéletesen beillene a Vízipók, csodapók egyik mellékszerepébe. Fokozza az érzést a mélyen bújó, játékosan formásra rajzolt plexik alatt helyet foglaló irányjelző-ködlámpa páros. A forma harmóniája tökéletes, amihez a fekete-ezüst szín is nagyon jó választás. Ezen kívül még 140 különböző színösszeállítás található a palettán, amiből mindenki választhat egyéniségének és ízlésének megfelelő külső és belső harmóniát.

De bármelyik színre essen is a választás, a Forfour oldalnézete biztosan felemelő látványt nyújt majd. Az ezüst keretben bújó kontrasztos ajtópár dizájnja Frédi és Béni kőkorszaki tévéjének formáját idézi. A Passion felszereltséghez alapáron járó négyküllős alufelnik szintén a kőkorszak egyszerűségének hangulatában terpeszkednek a végre teljes értékű - 205-ös - gumikon. Azt gondolnánk, ilyen dizájngazdag kezdés mellett a hátulja már nem nagyon tartogathat újabb meglepetéseket. Igaz ami igaz, innen nézve a jól ismert Smart Fortwo-ra hasonlít az új négyüléses. Bár a kerek lámpák az autó teljes méretéhez igazodva megnőttek és feljebb kerültek, a forma eredete tagadhatatlan.

A dizájn szerelmeseinek az óriási ablak, a technika megszállottjainak az 1.5 felirat okozhat borzongást. Ez utóbbi a 109 lóerős, Colttal közös Mitsubishi motorra utal, ami több mint elég a 980 kg önsúlyú autó vehemens mozgatásához. Egyik este egy Seicento Sportinggal keveredtem piroslámpás erőfitogtatásba, amikor végre megállva a tulaj csak annyit kérdezett: Ez ugye nem az 1,3-as? Hát nem! A plusz 14 lóerő jól érezhető. Igaz, hogy 335 000 forinttal többe kerül, de megéri. Odaadnék érte pár apróságot, meg a 166 875 forintos robotizált Softouch Plus fantázianevű sebességváltót, amit a néhány együtt töltött nap alatt csak megszokni tudtam, megszeretni nem.

Hat sebesség és hihetetlen kapcsolási idők jellemezték az okosnak csak jóindulattal nevezhető váltószerkezetet. Bár gyors indulásokkor ügyesen tette a dolgát, dugóban, lassan araszolva félelemmel teli perceket okozott. Vagy üresben volt és nem ment, vagy úgy megindult, hogy csak a féket taposva lehetett visszafogni az előttem araszoló lökhárítójától. Ilyenkor aztán egy ütős üresbe kapcsolással állt rajtam bosszút, ami után kezdhettük az egészet elöről. Az egyetlen elfogadható megoldásnak a kézzel kapcsolgatás bizonyult, így időben üresbe téve megelőzhető volt a kellemetlen rántás. Ugyanez a módszer vezetett csak eredményre az egyes és a kettes közötti váltás traumájának tartós lelki sérülés nélküli leküzdésében is.

Elinduláskor a lovak és a 145 Nm nyomaték minden rendelkezésre álló tartalékát kihasználva masszívan az ülésekbe lapulhatunk. A motor azonban hamar a megengedett fordulatszám-tartomány végére ér, ahol bő másfél másodperc szünet következik. Ennyi időre van szüksége a kis robotoknak a robotizált váltóban, hogy kettesbe találjanak. Elképzelhetik, hogy ilyenkor már igazán szükség van a biztonsági övre egy-egy komolyabb fejsérülés elkerüléséhez. Kettesből hármasba is megfigyelhető volt némi tétovázás, de a 190 km/h végsebességig hátralevő további három váltás - a gyorsulás jelentős enyhülése miatt - már zökkenőmentesen átvészelhető.