A ridegtartás öröme

Teszt: Opel Speedster

2003.01.14. 09:19
Kevés autó miatt voltam eddig annyira besózva, mint a Speedster miatt. Egyrészt ugye gyönyörű. Másrészt gyors. Harmadrészt Lotus.
 
   
 







A Speedster kategóriájának van szép angol neve, úgy hívják, image booster. Olyan termék, ami arra van, hogy emblematikus nagyszerűségével beragyogja a gyár teljes termékskáláját. Ilyenkor nem számít, hogy maga a booster hogy fogy, csak az, hogy mennyire ismert. A befektetésnek nem a konkrét eladások révén kell megtérülni, hanem a márka arculatának kipirosodása révén, ha tehát a Speedster beválik, akkor nem belőle vesznek majd sokat, hanem Astrából, Vectrából, Corsából.

 
   
   

Mindenkinek más fáj. A VW-t az állandó lenépautózás bosszantotta, erre megcsinálta a harmincmillás Phaetont, a Mercedest az leunalmasozás, lekonzervatívozás, erre beszállt az F1-be. Az Opelnél - és pláne a briteknél, a Vauxhallnál - ezek a bajok mind egyszerre vannak. Ugyanakkor nem akartak hihetetlen milliárdokat költeni egy nagy durranásra, amire aztán néhány fanatikus ráájul, de voltaképpen sose lesz belőle igazi készpénz.

Az Opelnek a biturbó, 300-zal menő - véletlenül szintén Lotus - Omega óta nem volt igazán érdekes autója. Egy-két GSI itt, Calibra Turbo amott, de ezek zömében inkább csak sport os autók, ráadásul a Calibra már csak a rajongói klubokban tobzódik, kapni nem lehet. Astra Turbo? Igen, 7 másodperc alatt felér százra, és ilyen tempónál már nincs járókelő, aki megkülönbözteti egy sima háromajtóstól.

 
   
 

Ideje volt végre dobni egy nagyot. Ehhez persze egzotikusat és kiválót kell alkotni, az pedig nem egyszerű. Milyen szerencse, hogy vannak erre specializálódott cégek. A Lotus például annyira egzotikus és kiváló autókat csinál, hogy legendaszövés közben véletlenül megvette őket a maláj illetőségű Proton. Ne tessék röhögni, ez nagyon szomorú.

Így van ez gyakorta: kedves elmebetegek a tökéletességig csiszolgatnak futóműveket, motorokat, komplett versenyautókat, Forma 1 VB-ket nyernek szerelemből - autókkal szeretnek foglalkozni, nem kufárkodással. Aztán jön az ambiciózus kistigris, és hamm, bekapja. És még ezzel jártak jobban, végezhették volna simán a Közlekedési Múzeumban is.

 
   
   

A Lotusnak a Proton jót tett, hisz él. Mérnöki részlege temérdek autóba beleszakért, idén állítólag az európai gyártású autók 10 százalékába Lotus fejlesztésű motor kerül. A név ma is remekül cseng, és véletlenül pont volt egy autójuk, amiért egyhangúan lelkesedett a komplett szaksajtó, az Elise.

Az Elise - pontosabban annak második generációja - lett a Speedster alapja. Az Elise egy igazi Lotus szellemű sportautó, egy iszonyú merev, pillekönnyű, ragasztott alumínium vályú, a közepében egy motorral, a sarkában négy kerékkel, (kettős keresztlengőkaros felfüggesztések végén) beborítva egy szép műanyag ruhácskával.

 
   
 

Ilyen műanyag ruhácskát kapott újat az Opeltől, ami hangulatában egészen más, de minden vonalában remekmű. A jelenleg érvényes íratlan autótervezési törvények értelmében csuklóból levágják annak a dizájnernek a kezét, aki nem cicaszemet rajzol, de a Speedsteren még ez is istenien mutat.

A képek hasznavehetetlenek; a Speedster valódi arca csak akkor válik láthatóvá, ha érzékeljük a tetővonal és az emberi nemzőszervek átlagos magassága közti káprázatos közelséget. 112 centiméterre van a legmagasabb pontja a földtől, 4 centivel rövidebb a Corsánál és csak 7-tel keskenyebb az Omegánál.

 
   
   

És megy, mint a barom. 950 kilóhoz 147 lóerő és egy nagyon rövid váltó jár, így gyorsulunk nulláról százra 5,9 alatt. A 2,2-es, teljesen standard Opel Ecotec motor egyike lenne az autóstörténelem süllyesztőjében hangos puffanás nélkül eltűnt tisztességes relikviáknak, ámde jó könnyű, ezért nagyszerűen érzi magát a Speedsterben.

Mivel eredetileg nagy, nehéz autók kulturált mozgatására tervezték, az a dolga, hogy finoman, egyenletesen járjon, és halálba pörgetés nélkül is szépen húzzon. A Speedsterben ennél valamivel könnyebb a dolga, mert egy műanyag esőkabáton kívül sok egyebet nem kell cipelnie. Nem is erőlködik. Egyesben nem pörög fel lényegesen lassabban leszabályozásig, mint üresben. Mintha ott se volnánk.

 
   
 

A váltó nyers, rideg, fémes nyikkanással (mint az F355-ben) ugrál fokozatból fokozatba, eltéveszthetetlen utakon lökdösve. Feltehetően direkt maradt ki a zsírzás a végszereléskor, így minden váltás finom borzongást hoz a nyakszirten.

Rideg, fémes nyikkanást egyébként nem csak a váltó hallat, hanem nagyjából minden más is. A Speedsterrel kockakövön haladni olyasmi, mint egy zúzott kővel töltött bádoghordóban gurulni lefelé egy hegyoldalról. Persze hogy is lehetne másként, amikor nincs minek elnyelni a hangot.

< >