Egyezzünk ki kombiban

Bemutató: Fiat Stilo Multi Wagon

2002.11.15. 08:50

"Uraim! - kezdte mondókáját a marketingosztály feje. - Az általunk megcélzott szegmensben 600.000 autót adnak el évente. Mivel egyelőre még Torinóban is kevesebb van Stilóból, mint 147-es Alfából, és az említett osztályban lévő egyetlen imádott békaszemű autónk már kicsit öregecske, lépnünk kell. És még valami: ha elszúrják, a szerelőink mehetnek koldulni a gyárkapuk elé, Önök pedig Kukutyinba zabot hegyezni. Ja és a Ferrarit is el kell adnunk."

 
   
 







Mindebből persze egy szó sem igaz, ilyen beszéd soha nem hangzott el, de ami tény az tény, Észak-Olaszországban valóban több Alfát lehet látni, mint Fiatot, és a középkategóriás kombi-egyterűek piaca tényleg több mint félmillió eladott autót jelent évente.

Első benyomások

 
   
   

Ennek ellenére a Stilo kombin, azaz a végleges elnevezés szerinti Multi Wagonon nyomát sem látni a görcsös igyekezetnek. Az olasz tervezők olyan természetességgel gyúrtak össze egy igazán européer puttonyt a Stilo hátára, mintha világéletükben nem húztak volna egyetlen vonalat sem a konkurencia alapos kielemzése nélkül. Sikerült is olyan feneket rajzolni az autónak, hogy márkajelzés nélküli hátulnézeti kép alapján egyenlő eséllyel tippelhessünk az autógyárak szinte bármelyikének új kombijára.

Hogy ennek örülünk-e vagy sem, az ugye magánéleti kérdés, de különben is, az ördög a részletekben lakozik. Az olaszoknál általában a kilincsben.

 
   
 

A Stilo oldalsó ajtónyitói már adottak voltak, itt nem lehetett különcködni, de a kombi azért jó, mert nagy hátsó ajtaja van, hogy a csomagokat, méretes tárgyakat könnyen be lehessen helyezni. A Multi Wagon nagy hátsó ajtaja azért különösen szuper, mert üvegrésze külön is nyitható. Nagyon jól jön, ha csak könnyebb tárgyakat akarunk berakni hátra, nem kell felnyitni a böszme nagy hátsó ajtót.

Pedig nincs is jobb, mint felnyitni a Stilo MW böszme nagy hátsó ajtaját. Hiszen itt lakik az ördög, az ajtó közepén, a rendszámtábla alatti bumfordi rúdban! Önkéntelenül is megragadja az ember a furcsa kiszögellést ahogy hátulról az autóhoz közelít, majd bámul, amint halk kattanás után felnyílik az ötödik ajtó. Játékos, kedvesen idétlen ötlet a madárfogás jegyében, agyunkban kettőt dudál a kis piros Barchetta .

 
   
   

Manapság kombinak, egyáltalán, nem többcélú járműnek lenni nem sikk. A Multi Wagon sem sima kombi, az MPV osztály felé nyújtózkodik. 157 centijével tíz centivel magasabb, mint a háromajtós és 5 centivel magasabb, mint az ötajtós verzió, de önmagában szemlélve a különbség nem tűnik föl. Beszálláskor azonnal észrevesszük, de nem a fejtér bőségessége miatt, hanem mert megemelték az első ülések H-pontját, ami a vezetőoldali üléshelyzet magassága a földhöz viszonyítva. Ezáltal könnyebb beülni, nem kell annyira lehajolni beszálláskor, ráadásul a magasabb ülés jobb kilátást biztosít.

 
  A grafikon
 
 Az Y-tengelyen tüntették föl a beszállás egyszerűségét, az X-tengely mutatja az üléshelyzet komfortosságát. Mint látható, a két tulajdonság azonos jellegű, mindkettőnek van optimális értéke, az ettől való bármilyen eltérés rontja a komfortot. A grafikon tanúsága szerint az MPV-kbe nehezebb beszállni, míg a limuzinok, kombik esetében nehezebb ideális üléspozíciót teremteni. A Fiat értékelése szerint a Stilo MW-nél sikerült megtalálni a tökéletes beállítást: a magasított ülésekkel szerelt kombinál az üléshelyzet optimális, a beszállás egyszerűsége pedig majdnem. Ilyen egyszerű ez.

Vitathatalan előnyök, viszont az üléshelyzet nem lett jobb a H-pont megemelésétől. Az autó kiállása, viselkedése nem indokolja a teherautós pozíciót, így eléggé kakasülős, amolyan majom a köszörűkövön érzet fog el. Valószínű, hogy huzamosabb használatnál gyorsan elhalványul az érzés, két méter körüli kollégám azonban alaposan megszenvedett az ülés és a kormány beállításaival, üléspozícióját csak úgy tudta megfelelővé tenni, hogy közben kalodába zárta lábait a kormánykerékkel.

 
   
 

Egyébiránt a Multi Wagon beltere nem sokban különbözik az alapmodelltől. Ugyanazok a műszerek, ugyanaz az elrendezés, ugyanazok a mutatós, jó minőségű, zörgésképtelen anyagok borítják, a beltér kivitelezési minőségét csak szuperlatívuszokkal írhatjuk körül. Húsz különféle rekesz, zseb és egyéb tárolóhely van bent, és természetesen hűthető a kesztyűtartó.