Megérkezett az új magyar népautó
Bemutató: Suzuki Swift - 2005
2005 február 4-én 11 óra körül hivatalosan is megkezdődött a Suzuki újabb reménységének gyártása. A Swift-bemutató az esztergomi gyár összeszerelő csarnokának csendesebb szegletében zajlott: miközben a többi szerelőszalagon tovább folyt a gyártás, a sajtó és a beszállítók képviselői, valamint az élő falként felállított egyenruhás Suzuki-dolgozók a gyártósor vége előtt gyülekeztek az apró ünnepségre. A katonás rendben sorakozó Swiftek leleplezése után a Nox együttes rövid produkcióját láthattuk, majd beszédet mondott Osamu Suzuki, Gyurcsány Ferenc és Inagawa Teruyoshi, Japán magyarországi nagykövete. A kötelező tiszteletkörök mellett hallhattunk a Suzuki közelmúltbeli eredményeiről és a jövő évi tervekről, de azt is megtudhattuk, hogy a japán nagykövet szívesen felváltaná Ignisét egy új Swifttel, sőt egy gyenge pillanatában még Gyurcsány miniszterelnök is kilátásba helyezte a kormány Audijainak haladéktalan cseréjét.
Ha az A6-osok nyugdíjazására a közeljövőben nem is kerül sor az esztergomi gyár újdonsága miatt, a nagykövet vágya érthető: a Swift sok szempontból jobb autónak tűnik az Ignisnél. Az udvarra kiállított négy körbejárható, megtapogatható példány pozitív csalódást jelentett. Az új modell elég tágas: 182 cm hosszú, 130 kilós habtestemmel könnyedén befértem magam mögé a hátsó ülésre, az Ignisben korábban hiába próbálkoztam ezzel. A belső tér minősége is megfelel a kategória átlagának: egyetlen puha felületet sem találni, de a belső tér formái és anyagai egyáltalán nem tűntek barátságtalannak.
Szemre a 215 literes csomagtartó sem látszik nevetségesen kicsinek, a hátsó ülések előrehajtásával pedig 562 liternyi tér nyerhető. Ráadásul az új Swift az eddig rendelkezésünkre álló adatok szerint biztonságos kisautó: az alapfelszerelés része az ABS, az elektronikus fékerőelosztó és a két légzsák, így már csak az EuroNCAP törésteszten kell bizonyítania. Az autó egyetlen fura, mondhatni ellentmondásos részlete a fékrendszer. Elöl termetes, belső hűtésű féktárcsák kandikáltak ki a bemutatóautók alufelnijei mögül, hátul viszont mindenhol apró dobfékeket láttunk - még a legsportosabb 1.5 VVT változaton is.
Az új kisautó az előzetes várakozásokhoz képest határozottan kedvező áron lesz kapható. A néhány héten belül a kereskedésekbe kerülő ötajtós Swift 1,3 literes, 92 lóerős motorral és az alapot jelentő GC felszereltséggel 2,25 millió forintba kerül majd. Ugyanezért az autóért a GLX felszereltséggel, azaz állítható magasságú kormánnyal, manuális klímával hat hangszórós hi-fivel, elektromos ablakemelővel, távirányítású, feltörésbiztos központi zárral és néhány plusz tárolórekesszel 2,45 millió forintot kérnek, a GS jelzésű csúcsmodell az összes létező extrával 2,95 milliós áron kerül forgalomba. Az 1,5 literes, 102 lóerős VVT motorral felszerelt változat csak GS felszereltséggel készül, és 3,15 millió.
A háromajtós változathoz egyelőre nem volt szerencsénk, azt csak az év második felében kezdik el gyártani. Aki kedvezőbb áron szeretne Swifthez jutni, érdemes várnia: a típus alapára 2,05 millió forint lesz 1,3 literes motorral és GC felszereltséggel, a GS 2,85, az 1.5 VVT GS pedig 3,05 millió forintba kerül majd. A külön rendelhető extrák árai közül csak néhányat említ meg a sajtóközlemény, láthatóan a teljesség igénye nélkül: a metálfényezés felára 70 ezer forint, a klíma és az automata váltó 200 ezer forintba kerül. A Swiftből később dízel változat is lesz, de ez 2006 előtt nem lesz elérhető.
A Magyar Suzuki 2005-ben 150 ezer autót szeretne értékesíteni Európában, ebből a mennyiségből legalább 40 ezer magyar gazdára vár. A sikeres szereplés érdekében az új Swift mellett egy új Ignis alapmodell is forgalomba kerül 1.3 VVT GL néven, 2,05 millió forintos áron. A Swift gyártásának beindításával párhuzamosan Esztergomban megszűnt a WagonR+ gyártása - a gyártósorok bontása jelenleg is folyik. A típus előállítását Lengyelországban folytatja a Suzuki, és nem kizárt, hogy ez a modell is újra elérhetővé válik. A tervek szerint az idén 140 ezer Suzuki készül Magyarországon - 60 ezer Ignis és 80 ezer Swift - de a közelmúlt fejlesztései nyomán a gyár kapacitása már most is eléri az évi 200 ezres értéket. A teljes kapacitást legkorábban 2006-ban, a Fiattal közösen fejlesztett terepjáró bemutatása után lesz képes kihasználni a Suzuki.
Osamu Suzuki várhatóan 2006-ban jön újra Esztergomba a következő új modell bemutatójára, de addigra a Swift talán már Magyarország új kedvence lesz, és ezúttal talán nem csak a hazai gyártás jogán. A Mi Autónk igazi szellemi utódja első pillantásra korrekt kisautónak tűnik - kíváncsian várjuk, hogy egy alaposabb teszten hogy állja meg a helyét.




