Feleselő gyarmatok

2008.07.12. 00:41

Adatlap Tata Safari 2,2 - 2008

  • 2179 cm3-es,soros 4 hengeres dízel
  • 140 LE @ 4000 rpm
  • 320 Nm @ 1750 rpm
  • 5 seb. kézi
  • Végsebesség:
    160 km/h
  • Kombinált fogyasztás:
    0.0 l/100km
  • Városi fogyasztás:
    0.0 l/100km
  • Országúti fogyasztás:
    0.0 l/100km
Ha azt mondom Tata, az átlagembernek azonnal beugrik a város, kamasz kirándulások édes, tapizós emlékeivel. Nyúlkálni ugyan ebben is lehet, de ez a Tata másról szól.

A Tata Safari terepjárót nem a szépsége miatt nézik meg. Bármerre is megy, van akkora, hogy belógjon a látómezőnkbe. Nem előznek sávomban a szembejövők, viszont lehúzódnak, ha én teszem ki az irányjelzőt. A 4,8 méter mindenkit nyugalomra int, békesség lengi körül.

A márka a hazai köztudatban szinte ismeretlen. A 90-es évek Merci-pofájú pick-upjai olcsók voltak és kellően széthullósak - mára alig látni a munkagépnek használt kocsikból. A homály ellenére a Tata Industries Ltd a világ egyik legnagyobb iparvállalata. Idén márciusban odáig jutottak, hogy a Jaguart és a Land Rovert 2,3 milliárd dollárért felvásárolva adtak egy sallert az angol prémium márkáknak. A takony eszi meg az óvodást – az egykori gyarmatok visszacsaptak.

A 2.2-es DiCOR motor is indiai fejlesztés. Szó sincs az európai luxusdízeles lágyságról, itt szörcsögés van és kerregés, ez passzol a terepjáróhoz. Süt belőle a pozitív értelemben vett munkagép jelleg. A közös nyomócsöves dízel mint egy traktor adja le 140 lóerejét. Ha nem lenne a kilógó motorháztető, vezetése a magas üléspozíció miatt teljesen teherautós lenne. Százra tizenöt másodperc alatt gyorsul, és menne még, de minek – nem való a gyorshajtásra.

A 320 Nm már 1750 fordulat/perctől rendelkezésünkre áll, nyomatékból dolgozik a kocsi. Cirkálni jó vele, vagy terepen bukdácsolni. Az ablakokat teljesen le kell engedni - ha kell, tökig ki lehet hajolni. Nincsen emelkedő övvonal és hasonló huncutságok – az alvázra helyezett kocsiszekrényben hely van, sík padló és tágas tér.

A 235/75 R16-os utcai jellegű gumik gördülési zaja elég magas, de ettől a járműtől senki se várjon luxusterepjárós vonásokat. A légkondin és az ablakemelőn túl nincs is benne extra. Minél kevesebb hívság kerül bele, annál megbízhatóbb a szerkezet, hisz ami nincs, el sem romolhat. Az Alpine márkájú rádió például masszív kontakthibával küzdött, néhány másodperc után mindig feladta. Az elhelyezése is nagy büdös pofon az ergonómiának: hármasban és ötösben nem lehet kivenni a CD lemezt, a váltókar elállja az útját.

A fokozatok kiosztását jelző díszbetét az első hármasba tolásnál a kezemben maradt. Ugyan a pillanatragasztó segítene, de ha rajtam múlna, örökre a kesztyűtartóban landolna az ezüstre festett plasztikdarab. A beltér anyagai és illesztései amúgy is meddő harcot vívtak a 21. századdal: sorják, csavarfejek és tágan értelmezett illesztések mindenütt. A kormány hátoldala lényegesen kisebb, mint annak elülső takarója, a tengely mögé nyúlva legalább egy centi rés volt.