Kampón az égből

Lancia Thesis teszt

2001.11.19. 12:29
Testes autót úgy megformálni, hogy ne legyen basáskodó és nehézkes, nem kis feladat. Ráadásul még mindig nem múlt el teljesen a kényszeres kudarckerülő trend, hogy egyéniség nélküli autót kell gyártani, nehogy valaki csúnyának bélyegezzen egy jellegzetes formát.
 
   
   

A Lancia vett egy nagy lélegzetet, és gyártott két, nagyon is valamilyen autót. Az első a Lybra volt. A Lybra jó autó, egyetlen porcikájában több a stílus, mint amennyit némelyik másik neves konszern tervezői egy komplett modellpalettára küszködnek ki magukból. Viszont valamiért mégsem tipikus jelenet a Lancia kereskedés előtti sarokletaposós, könyökdöfködős sorbanállás.

Erre most itt a Thesis. A Thesist senki sem bélyegezheti fércmunkának. Dialogos néven indult a rajzasztalokon, mint az utaskényeztetés csimborasszója. Aztán még az alaköltési folyamat közben készült belőle egy hivatalos pápai autó, ami bizony nagy szó. Most pedig végre átesett a nemzetközi sajtópremieren. Hogy mi lett belőle?

 
   
 

A Lancia szándékai szerint egyedi stílusú, kifinomult technikájú, különlegesen kényelmes autó, révbe ért, tehetős, kultúrakedvelő üzletembereknek. Láthatóan nem a futballedző-agrárpolitikus-olajmágnás vonalat célozták meg. Hogy ez jót tesz-e az itthoni eladásoknak, majd elválik. Mi drukkolunk.

A retrofuturisztikus külső kétségkívül elegáns, és garantáltan soha senki nem fogja összetéveszteni semmi mással. Lágy és markáns. A lámpák egyszerűen zseniálisak, az antik forma és az ultra high-tech harmóniája itt a legteljesebb. Elöl bi-xenon, hátul ledekből kirakott íves fénycsík nyűgöz le éjjel.

 
   
   

Az olasz nagyautógyártás rákfenéje azonban jellemzően nem a stílus, hanem a minőség hiánya. Most láthatóan megsuhintották az ostort a minőségellenőrök és a munkások (robotok) feje fölött. A szemmel-füllel-tapintással megszerezhető szubjektív minőségi ingerek pompásak.

A Lancia illetékesei kettős szerepet szánnak a Thesisnek. Egyrészt meg kell vetnie a lábát a sofőrös menedzserexpresszek kényeztetésvilágában, másrészt elegendő vezetési élményt kell adnia ahhoz, hogy ne csak a hátsó ülésről legyen öröm birtokolni.

 
   
 

Mindezek érdekében igényes multilink első és többlengőkaros hátsó futóművet kapott, aktív elektronikus lengéscsillapítással. Ez utóbbi útviszonyoktól és vezetési stílustól függően változik, akár a négy keréken külön-külön is. A Lancia szerényen csak Sky Hooknak keresztelte a rendszert, mert szerintük egyenesen olyan, mintha az égből függeszkednénk alá pompás Thesisünkkel. Aki próbált már léggömbbel hirtelen kanyarodni, el fog tűnődni ennek szerencsés mivoltán.

Minden technikai vívmányt felsorolni kimerítő volna, de íme még néhány az eddigiek mellé: sebességfüggő szervokormány, ABS, EBD, ASR, ESP, kulcsnélküli tulajdonos-azonosítás (ami az ülés -és tükörpozíciókat is megjegyzi), testre szabható fedélzeti computer navigációval, Bose audiorendszer sok-sok hangszóróval, adaptív ötsebességes automata- vagy hatsebességes kéziváltó, automatikus elektronikus kézifék és még oly sok minden.

 
   
   

A légkondi külön bekezdést érdemel. Mivel a Thesisnek otthonosabbnak kell lennie az anyaméhnél (és az), a légkondi nemcsak oldalanként állítható, de még a hátsó utas is külön mikroklímát csinálhat a saját kis vezérlőpultján. Ráadásul a kondicionált levegő nem holmi rostélyokon át süvít az arcunkba, hanem huzatmentesen, szépen elosztva, apró lukacskák garmadáján át.

Ami pedig a kegyelemdöfést illeti, a napfénytető egyben egy szép nagy napelem-blokk, amely nyáron, a tűző nap alatt parkolva működteti a klímát, és kellemes 20-25 fok között tartja a hőmérsékletet. Természetesen álló motornál.

 
   
 

Belül a Thesis egyébként is remek. Az anyagok a Medici család udvarházaiban sem lógnának ki az átlagpompából. Nem tudom, hogy az elmúlt évek kergemarhakór-járványai hogyan hatottak a bőriparra, de a Thesis belsejében komplett marhacsordák vesztek el. Ahová állat nem jutott, ott jó eséllyel növény van: fának látszó fabetét. Az olaszok nem lakkozták és polírozták agyon a mahagónit, így nem változott plasztikkülsejűvé. Gyönyörű, tessék utánozni.

Fémből króm és magnézium jutott, mindkettő ízléssel. Az ülések lehetnek szellőztetős-masszírozós ultrakényeztetősek, vagy csak egyszerűen nagyon kényelmes, elektromos állítású fotelek. A Thesis is megkapta a legelképesztőbb autóextrát, a hátulról elektromosan állítható első utasülést. Ennek segítségével a nyújtózkodni vágyó protokollvendég egyszerűen felsimíthatja az elöl ülő testőrt/tolmácsot/államtitkárt a szélvédőre. Elegáns.

 
   
   

Az általunk kipróbált autók csak az első szériadarabok, de a minőség példás. Nem "majdnem németautós", hanem olyan. És amikor az olasz ízlés összeborul a német perfekcionizmussal, olyankor a végeredmény nagyon megnyerő. A hosszú távú megbízhatóságról nincs mit találgatni egyelőre, de az alapos első inspekció után sehol se lógott ki a lóláb. Az ember beül a bézsszínű alcantara ülésbe, ránéz a gyönyörű műszerfalra, megsimítgatja a fabetéteket, és legszívesebben inkább csak üldögélne és olvasgatna néhány órácskát. Ennyire invitálóan kellemes beltér nem sok gurul manapság.

És akkor milyen vezetni?

Ami az "inkább csak olvasgatnék néhány órácskát" kitételt illeti, az a tesztút után még fokozottabban megállja a helyét. Nem mintha a Thesist borzalmas lenne vezetni, korántsem az. Az autó elképesztően kényelmes. Az egyetlen kipróbálható verzió az Alfákból ismert 3 literes V6-os benzines motorral szerelt csúcsmodell volt. A motor szép hangú és erős, de mindkettőt inkább a korábbi ismeretség alapján merem mondani, a Thesisben egyik tulajdonsága sem feltűnő - a Thesis csendes és nehéz.

 
   
 

Stílusos cirkálásra talán az egyik legjobb alternatíva; a futómű tényleg nagyon ügyesen simítgatja az utat, a váltó finoman kapcsol, a V6-os duruzsol, az autó annyira kiszakítja a bent ülőket a környező alantas világból, beleértve az utat is, hogy akár valóban heverhetnének az otthoni szófán a kandalló előtt, lábukat a szunyókáló vadászkutya hasán melengetve.

A vezetés mint élménykeresés értelmetlen, a Thesisben az élmény a relaxációs hipnózishoz hasonlít. Bár a kormány kellemesen közvetlen, nem arra van, hogy ész nélkül tekergessük. A Lancia nem szeret durván haladni, olyankor hirtelen érezni, hogy a mahagóni nehéz fa, és az XL Sisters agyrémformáció állításával ellentétben a nagy test nem okvetlenül nagy élvezet.

 
   
   

Erre viszont hamar ráérezni, és ahogy a duhajkodási vágy elmúlik, a Thesis megmutatja legszebb oldalát. Vezetése közben nyugodtan tűnődhet az ember, nézegetheti a tájat, hallgathat zenét, miközben a radar szépen tartja a követési távolságot, a légkondi kevergeti a levegőt, az ülés pedig masszíroz. Jó dolog ez nagyon.

A Thesis forgalmazása Olaszországban jövő áprilisban indul, nálunk annál is később. Az áráról semmit sem tudni, azt a homályos célzást leszámítva, hogy a Thesis 15%-kal több értéket fog képviselni azonos árú versenytársainál. Az viszont biztos, hogy csak bizonyos kiemelt kereskedők árulhatják, és minden példány egyedi igények alapján készül majd. A Lancia nem akarja letarolni a piacot, évi 25.000 autó eladásával elégedettek lennének. A szépséges Thesisek jót tesznek a városképnek, mi szívesen látnánk itthon minél többet.