Vezetni nem is rossz

Teszt: Daewoo Tico SX '97

2002.04.08. 08:17
A 80-as évek rettegett közlekedési tényezői: kedves középkorú hölgyek fehér vagy sárga, tip-top Kispolskikban. Ezt a szerepet az életszínvonal általános javulásával a Maruti, majd a Tico vette át.
 
   
   

Szögletes, kissé idomtalan, de barátságos karosszériája (hossza csupán 3340 mm) mindentől elvonatkoztatva aranyos. A meredek szélvédő és a csomagtér oldalablakának tetőre felhúzott felső pereme, a meredek hátfal tágas hatást, távolsági busz-paródia érzetet kelt. Optikailag tovább nagyítják az autócskát a gyári 135 R 12 kerekek.

Rutinos öreg róka autósok nem törődnek az esztétikummal, azonnal az előre sejthető szélérzékenységet és a biztonság hiányosságait kezdik firtatni. Az ajtó nyitásával a rossz érzés fokozódik: akadási pont nincs, az egész ajtó jó, ha van hat centi vastag és nagyon-nagyon könnyű. Ez a könnyűség az autó önsúlyának számszerűségében kulminálódik: 670 kilogramm (a Trabant 601 Combi 650 kg).

 
   
 

Beülve, körülnézve az érzés hamisítatlanul kispolszkis. Az ülés szűk (183 centis pilóta számára), a kocsi vállban szorít, és ahol kilátok, ott az autó vége. Az ülést a pedálok kellemes eléréséhez igazítva a kormány nagyon messze kerül, funkcionálisan megfelelő vezetési helyzet átlagférfi számára már csak a volán térdek közé vételével alakítható ki.

A fejtámlák magassága nem állítható, a fix elhelyezés viszont megfelelő. Hátul ilyen extra egyáltalán nincs, van viszont három biztonsági öv, ami elvileg lehetővé teszi öt személy rögzítését is. Mondom: elvileg; a hátsó traktus 50 kilométeren túl nem embernek való. Ja, és még egy számottevő előny: a két hátsó ajtó. Szűk nyílást tárnak fel, mégis ott vannak és ez a lényeg.

 
   
   

A Tico a hátsó ülés előredöntésével (csak egyben) már 17 collos monitor szállításához is elegendő rakteret tár fel. Az ötödik ajtó elegendően mélyre nyílik, alul marad egy kis perem, de ez az útközben a Tescós-szatyrokból kirázódó sörösüvegek biztonsága szempontjából ideális. Érdekes, bár logikus, hogy a csomagtérajtót csak egy teleszkóp tartja.

A kezelőszervek sem sokkal fejlettebbek a Kispók utolsó verziójánál, régi japán bajuszkapcsolók, fűtésszabályozó karok, szögletes nyomógombok mindenfelé elszórva. Ami pedig mélyen a Polski nívója alatt van: a hihetetlenül vékony, durva anyagú kormány. A kárpitozottság óvatos, a tetőkárpitot körben csupasz lemezek határolják, az ajtókon viszont vidám textilbetét díszeleg. Központi zárat, villanyablakot ne keressünk, az csak a Matizban lett magától értetődő. Az anyagok olcsóak, kopogósak, kissé durva tapintásúak - ugyanakkor minden könnyen tisztítható és egyszerűen használható.

 
   
 

A Ticót vezetni nem is rossz. A csepp, 796 köbcentis, karburátoros aggregátkezdemény pöccre indul, a 41 lóerő és a 60 Nm elég a dinamikus autózáshoz - legalábbis a forgalom tempójának kényelmes tartása erejéig. A három henger kevésbé rezonál, mint az ezres Suzuki hasonló elrendezésű motorjában, a kuplung könnyű, a váltó nagyon precíz, a fékek hatásosak. A világítás, az ablaktörlők (tesztpéldányunkban hátul is!), a szellőztetés, az ablakmozgatás pontosan, könnyedén teszik a dolgukat, amire a Ticot tervezték, azt mindig biztonsággal nyújtja.

A gyorsulás katalógus szerint 17 másodperc 0-ról 100-ra, a végsebesség 143 km/h. Ez a gyakorlatban is így van, az autópálya belső sávjában a kormányt keményen szorítva halálfélelemben nagy szociológiai élmény keresni a szabálytisztelő nagyobb autósok rosszalló, vagy fensőbbségesen vidám tekintetét. Az igazi kihívást nem a városi forgalom és nem az autópálya, hanem a nyomvályús, rossz utak jelentik a csöppség számára: a kis kerekek minden gödörbe, árokba belecsúsznak, gyors korrekciókra a Tico hirtelen bakugrásokkal válaszol.

 
   
   

A kis motor és a kis saját tömeg igen kedvező fogyasztást eredményez. Gyári adatai szerint az autó 90km/h, 120 km/h sebességnél és városi üzemben rendre 4,3, 6,3, és 5,9 literes 100 kilométerenkénti fogyasztást produkál a 95-ös ólommentesből, a gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a 30 literes tank normál üzemben 600 kilométerre is könnyedén elég.

Keresztanyám igazán elhivatott Tico-tulaj, kis autójánál jobbat még nem gyártottak a Földön, rosszat szeme fényéről sosem hallani tőle. Ezzel a véleménnyel az átlagos, hagyományos női szerepkörben mozgó hölgyek többsége könnyen azonosul. A Tico vezetése egyszerű, a bevásárlás szatyrai bőven elférnek a hátsó kesztyűtartóban 8-) és az üléseken, a Tico nagy ablakai jó kilátást és szabadságérzetet adnak a sofőrnek.

 
   
 

Parkolni a 8,8 méteres fordulókörrel gyerekjáték. Keresztanyám, ha a Daewooban ül, nem Autót Vezet, nem Utazik, nem Siet, nem Közlekedik, hanem vidáman MEGY valahonnan valahová. A kis Cukorborsó 48 000 kilométeren van túl, ezalatt az olajcseréken kívül semmilyen beavatkozást nem igényelt - a konstrukció megbízhatósága vitathatatlan.

Erre egy közvetett bizonyíték a női autótulajdonosok hányaveti hozzáállását igazolandó (elnézést attól, akire ez nem áll): a tesztpéldány hátsó ablakán mindmáig ott virít a szállításkor rákerült vonalkód. Ezek után nem is merem megtippelni az olajszint, vagy a guminyomás ellenőrzési periodikáját - Cukorborsó mégis él, virul és üzemel.

 
  Anyám Ticója
 
 Anyámnak volt Ticója, Duci néni ajánlására vette, aki minden nomen est omen-jellege dacára is elfért benne. Én egyáltalán nem találtam olyan kispolszkisnak: a kispókban én legalább úgy rettegek, mint a Vidámpark Pirate nevű készségében, ahol -érzésem szerint - túl sokat bíznak az életösztönre, nevezetesen hogy majd mindenki kapaszkodik, azért nem esik ki.

A Tico ehhez képest teljesen autó-jellegű, puritán, puritán, de ez már egyértelműen autó, még ha kicsi is. Ebben a halálfélelem már nem annyira érzés, mint tudomány: csak azért félek, mert tudom, hogy kicsi, nem azért, mert érzem. És a Tico egész jól ment, érzésre sokkal dinamikusabban, mint a háromhengeres Suzuki. Anyám Ticójának úgy lett vége, hogy elment vele a piacra, közben oldalról (szabálytalanul) belement egy Golf. A Tico fejre állt, totálkár, Pamacs kutya sokkot kapott. Anyámat a tűzoltók flexelték ki belőle - ha nincs becsatolva, már árva is vagyok. -winkler-

Értékelés: mint elsősorban bevásárlásra, gyerekért menésre, hétvégi kis kirándulásra használt járműnek, figyelembe véve a használtpiaci árakat, de a Matiz, vagy a Seicento lényegesen magasabb komfortját is: 4          

Üdvözletem!

Némi kiegészítést szeretnék hozzáfűzni legutóbbi cikkedhez, másfél évig használtam én is Ticót. Nos, tényleg remek kisautó, városban állat, és soha nem felejtem el, amikor Gyuláról 3.9-s fogyasztással rongyoltam fel (90 km/h szinte folyamatosan).
Hogy megbízható, nem vitatom, de! Aki Ticot vásárol, jól nézze meg, hogy HOL és MIT.
Második héttől folyamatos kotyogást hallottam elölről... Vissza is mentem ahhoz a kereskedőhöz, ahol fizetés és az autó átvétele után már nem is köszöntek, illetve a szalonban téliszalámis szendviccsel rohangált a szerelő munkaidő megkezdése után 15 perccel (végülis csak pár vendég várt...), hogy ugyan nézzék már meg... Többször szóltam, az első kötelező (!) szervíz alkalmával is. És mindig elhajtottak, hogy "most jó lesz", "nincs itt semmi gond", "ide most berakok egy szivacs darabot, mert a műanyag verődik a kasznihoz" dumákkal. Egy másik szervízben (Újpesten) közölték, hogy az autó teljes kormányszerkezetét bezony cserélni kell, mert életveszélyes. Kicsit nyúlt az arcom... Ott szavatosság keretében megcsinálták az autót. Máshol (Őrmező) munkaidő előtti érdeklődésemre rögtön kérték az autót, hogy megcsinálják.
"Kedvenc" márkakereskedőmnél a fél évente megejtett koccok :) utáni javítások szintén hanyag módon lettek elvégezve (még gyűrött volt az elem, a színek majdnem stimmeltek).
Tehát a Daewoo egész jó, csak néhol a szervízekkel van probléma.

maratham tisztelettel
thom