Anyámat hagyd ki ebből

2001.06.27. 11:10
Ó istenem, már megint egy átkozott egyterű - kiáltottam fel önkéntelen, amikor megtudtam, melyik lesz a következő tesztautónk. Divat ide, praktikusság oda, a buszlimuzin nem az a tesztalany, amelytől jóleső vezethetnékje támad az embernek. A Tino neve hallatán meg pláne nem, de ezen nem élcelődünk: földön fekvő ellenfélbe sportszerűtlen belerúgni.

Azok kedvéért, akiket az egyterűek annyira érdekelnek, mint engem, itt egy gyors összefoglaló: az elején viccelődünk, majd egy kicsit ironizálunk, aztán finom kritika után bevalljuk, hogy nagyon szerettük a Tino-t - most pedig mehetnek vissza a címlapra megnézni a többi anyagunkat. A többiek olvassanak tovább.

 
   
   

Vesztemre belekukkantottam a sajtóanyagba az autó átvétele előtt, és elborzadva tudtam meg, hogy a típus fejlesztése során kiemelten kezelték a brit National Childbirth Trust, a Nemzeti Gyermekszületési Tröszt nonprofit szervezet értékes észrevételeit. Eleinte reménykedtem, hogy a szervezet a születések számát előmozdítandó tett javaslatokat a beltér szerelmespárbarát kialakítására, de később kiderült, hogy ők a már legyártott gyerekek és családjuk szakszerű és stresszmentes utaztatását voltak hivatottak megtanítani a konstruktőröknek. Ennyit az élményautózásról.

 
   
 

Itt gyorsan félbehagytam az olvasást, elvégre nem szerencsés előítéletekkel telten érkezni szegény vétlen jószághoz. Slusszkulcs a kézbe, irány a parkoló. Ha már a kulcsnál tartunk: a központizár kapcsolóit a kulcs feje rejti. Egyszeri megnyomásra csak a vezető ajtaja nyílik, ez csomag- és gyerekrablás ellen egyaránt okos védelem.

 
   
   

Ami a külsőt illeti... Nos, a szerkesztőségben volt, akinek tetszett. Én inkább azt mondanám, hogy külsőre az a fajta, amit talán idővel szeret meg az ember. Barátságosan bumfordi, formavilága leginkább az ólajtót támasztó faéket idézi. Szemből jobb a helyzet, az eleje egyszerre kedves és dögös, hátulról pedig meg lehet különböztetni egy korábbi Laguna kombitól, mert magasabb, és Nissan felirat van rajta. Emellett az üvegfelületek óriásiak, mert az angol kisgyerekek azt szeretik, így van hova tapasztani az orrukat, miközben lestoppolják a körülöttük haladó menő sportautókat, amiket nem a dadusok szakszervezete tervezett.

 
   
 

És akkor belül. A Nissan beltere se nem a legnagyobb, se nem a legtöbb ülést és variációs lehetőséget kínáló a versenytársak közt. Az Opel Zafirában heten férnek el, a Fiat Multiplában hatan, míg a Tino a Renault Scénichez és a Citroen Picassohoz hasonlóan öt ülőhelyet kínál. A hátsó ülésekkel viszont jó sokat lehet játszani: a támlájuk dőlésszöge állítható (épphogy), külön-külön lehet őket előre-hátra tologatni, a középső pedig lehajtható asztalkának. Ez utóbbit továbbá ki is lehet venni, ilyenkor a két szélső beljebb jöhet egy arasznyival. Kivenni persze a maradék két ülést is lehet, az így keletkező 1950 liternyi térben a gyerekek helyett a víkendházat vihetjük magunkkal nyaralni.

 
   
   

A csomagtartó már alapban sem kicsi a maga 440 literével, ráadásul egy nagyon ötletes, mindkét irányból lamellánként felhajtogatható kalaptartó fedi, ami soha nem zörög, nincs útban, és mégis lehet rá pakolni. A raktér legalján a pótkerékben helyre kis tárolórekeszt találunk - ha előtte kipakolunk fölüle minden mást. A gyerekek memóriájának fejlesztése érdekében a brit anyukák azt javasolták, hogy e rekesz mellett kerüljön az autóba elszórtan még 19 másik, így mindig kihívás lesz felidézni, hol láttuk utoljára a zsírkrétákat.

 
   
 

Két rendes füles kosárka a hátsó ülések előtti lábtérben, egy doboz a hátsó ülések alatt, két kihúzható fiók az első ülések alatt, ugyanezek hátlapján lehajtható asztalka csomagtartó kampóval, szemüvegtartó a tetőben, temérdek üreg és pohártartó a műszerfalon és környékén, és négy háló. A négy hálóból kettő a csomagtartóban van, ahol kiválóan megfékezik a szánkázni vágyó tricikliket. A másik kettő... A másik kettő, az akkora tragédia, hogy külön bekezdést érdemel.

 
   
   

Ezek a hálók ugyanis a két első ajtó belső oldalán feszülnek. Ránézésre egy sörhasra való neccatléta és egy sátorcövek számára kiképzett rögzítőszem keresztezésének eredményei, és annyira méltatlanok az egyébként gusztusos beltérhez, hogy muszáj őket megfogdosni, hogy elhiggyük, tényleg ott vannak. A praktikusságuk vitathatatlan, de ennél rondábbak már csak akkor lehetnének, ha a meztelen vasorrú bábát tárolnák bennük a rosszcsont kölkök.

 
   
 

A műszerfal egyszerű és szép, a függőlegesen lógó pozícióból induló fordulatszámmérő és a pezsgőszín műszerkeret diszkréten sportos. Az üléspozíció remek, semmi teherautós kakasülő-érzet, egyedül az oldaltartás teljes hiánya róható fel, de ezért is az angol anyák a felelősek: az ülések kialakításakor ugyanis az volt a legfontosabb szempont, hogy a hátsó traktus tökéletesen szemmel tartható legyen, ezért direkt elkeskenyítették őket. És hogy miért kell egyáltalán megemlíteni az oldaltartás hiányát egy konszolidált családi autóban?

 
   
   

Mert a Nissant vezetni nagyszerű. Az 1,8-as motor alacsony fordulaton gyengécske, de utána megembereli magát, és hangos, de kellemes morgással kezd húzni. Autópályán nem a belső sáv démona, de városban nagyon fürge bestiát farag a Tino-ból. Egyesben és kettesben keményen birkózni kell a kormánnyal, mert nagy gáznál szeretné kicsavarni a kézből, de ez megbocsátható. A váltó jó, a karja ugyan hosszú, de az ég szerelmére, ez mégiscsak egy egyterű. Váltogatni így is élvezetes, aki meg nem akar, annak ott a fokozat nélküli automata a kétliteres modellben - de ahhoz tényleg nagyon lustának kell lenni.

 
   
 

A futómű úgy remek, ahogy van. Akit a műszaki tartalom érdekel: elöl MacPherson rugóstagok, hátul Nissan-féle multi-link. Kényelmesen feszes, nem ráz, de imbolygásról, billegésről kár is beszélni. A Tino még személyautó viszonylatban is nagyon jó, a kategóriájában pedig végképp nincs mitől félnie. Vezetni kedvelő és tudó apukák késésben a napköziből rettenetes ámokfutást végezhetnek a városban, garantáltan istenien fognak szórakozni.

 
   
   

Ámokfutni persze csak addig szabad, amíg a gyerekek nincsenek az autóban, ettől kezdve a biztonság a gondos apuka vezérelve. Megállni könnyű a Tinóval, a vészrásegítős, elektronikus fékerő-elosztós, ABS-es fékek némileg túl érzékenyek, de nagyon hatékonyak. Ha sikerül megszokni, hogy kedvesünk hófehér kislábujját képzeljük a pedál alá, az utasok feje sem fog minden lassításnál előre nyaklani. Tényleg megszokás kérdése az egész, utána viszont nagyon megnyugtató érzés, hogy ha baj van, az autó megáll.

 
   
 

Ha valamiért mégsem állna meg, esetleg minket talál el valaki, a gyerekek az ISOFIX rögzítésű gyerekülésekben, mi pedig a két első és két oldalsó légzsákban, az aktív fejtámlákban és az NCAP által kiállított kiváló törésteszt-bizonyítványban bízhatunk.

Amikor épp nem száguldozni kell a Tinoval, lehet CD-t hallgatni a kellemesen légkondicionált utastérben, és örülni, hogy az angol anyukák jóvoltából a jobbunkon ülő nejünk milyen remekül rálát a hátsó ülésen épp egymás torkát szorongató gyerekeinkre. És előre nevetni, hogy milyen vicces lesz, amikor - szintén nekik köszönhetően - az ülések alá dugott kosárkákból előkerülnek a vizipisztolyok.


Költségek:

A nálunk járt 1,8 Luxury kivitel alapára 5 790 000 Ft. Ennyiért - vagy épp kevesebbért - szinte bármelyik vetélytársát megkaphatjuk hasonló motorral és felszereltséggel. Akiket a pontos összevetés érdekel, az alábbi linken egybegyűjtve láthatják a legjavát. A Nissan mellett szól az ötéves garancia, a rendkívüli biztonság, a kiváló vezetési élmény és a brit anyák védegylete. Ellene szól a jócskán tizenegy liter feletti tesztfogyasztás és a szörnyű csomaghálók az első ajtókon. Tessék választani.