Miért csak négy?
Skoda Fabia (2007)
Az Euro NCAP tesztek tényleg kezdenek elkényeztetni minket, de azért nem minden autó kap öt csillagot. Ezt igazolja a Fabia eredménye is. Tulajdonképpen nem csoda, hiszen az új verzió ugyanazt a platformot használja, mint a régi, 2000-ben tesztelt generáció. Akkor még nem minősítették a gyermek utasok védelmét, viszont a felnőttek védelmére négy, a gyalogosokéra pedig kettő csillagot kapott a Skoda. Ehhez képest annyival változott a helyzet, hogy a Fabia tágasabb lett, leginkább felfelé terjeszkedve, a biztonsági felszereltsége pedig sokat javult. Sőt, a teszten 1055 kilós autót vizsgáltak, (sajnos a publikált eredményből nem derült ki, milyen motor volt benne), míg 7 évvel korábban, 1,4 literes motorral 1077 kilót nyomott a kocsi, tehát nem is lett túlsúlyos.
Érdemes átnézni a biztonsági szerelvények listáját, mert meglepő dolgok derülnek ki. A Fabiában összesen hat légzsák volt, első-, oldal- és fejlégzsákok, tehát ezzel a tesztelt autó kicsit túllőtt a magyar alapfelszereltségen: jelenleg nálunk a fejet védő függönylégzsákért felárat kérnek, még a drága Elegance verziónál is. Igaz, nem sokat, 72 ezer forintot. Csakhogy a hét évvel ezelőtti teszten mindössze egyetlen légzsákkal zúzták a Fabiát, ha tehát az oszlopteszt és az övbecsatolás pontjait levonjuk, kiderül, hogy alapszinten mindössze két pontocskát fejlődött a felnőtt utasok védelme.
| Frontális és oldalsó ütközésvédelem |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
| Gázolási rizikófaktor |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
|
| Gyermekbiztonsági védelem |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Teszteredmények:
Összesítés: 32
Frontális: 13 Oldalsó: 15 Biztonságiöv-emlékeztető: 2 Oszlop: 2
Gyermekbiztonság: 36
Gyalogosbiztonság: 17
![]() |
![]() |
![]() |
| Sérülés esélye a sofőrön frontális ütközés esetén | Sérülés esélye az utason frontális ütközés esetén | Sérülés esélye a sofőrön oldalütközés esetén |

A sérülési kockázatot jelző rajzemberkéken is látszik, hogy az Euro NCAP teszteken vizsgált versenyszámokban gyakorlatilag alig változott a Fabia utasvédelme. A vezető bal lábszára például a régi Fabiában zöld volt, a jelenlegiben pedig besárgult. A vezetőnél a mellkas lassulása sem érdemelte meg a zöld színt, de ami még meglepőbb: az utas lábai a régi világban légzsák nélkül is minimális kockázatnak voltak kitéve, míg a maiban narancssárga-sárga színkombinációban pompáznak. Az utas mellkasának viszont valóban csökkent a terhelése – de csak az utaslégzsák nélküli verzióhoz képest. Az ütközésben egyébként az utascella stabil maradt, tehát minden szépen folyik le, a sérülési kockázatot javáért a műszerfal alsó részének kemény struktúrája felel.
A mai Fabia mellett az szól, hogy oldalról kiváló védelmet nyújt, hiszen eleve van benne oldallégzsák, amit tényleg érdemes megtoldani a függönylégzsákkal. Hogy miért? Nos, aki nem tudja a választ, az nézze csak meg újra a videón az oszloptesztet.
A gyermekek védelmére a Fabia 3 csillagot érdemelt, persze, mint minden ilyen törési eredménynél, itt is az Isofix ülésekre vonatkozik az eredmény. Ez a pontszám a szuperminik kategóriájában ma átlagosnak vehető, de olyanok körözik le, mint a Citroen C1, a Hyundai i10 és Gezt, a Kia Picanto, az aktuális Mazda2, a Renault Clio és Modus, továbbá az új Seat Ibiza. A 18 hónapos babát jól óvta a Fabia, a probléma a háromévessel volt, amelynek a feje nem maradt az ülésen belül, így nekicsapódhatott az autó belsejének.

Mint az orról készült színes térkép is jól mutatja, a lökhárító puha, nem töri a lábakat. Az felsőtest és a fej becsapódási felületeinél viszont kevés lágy részt találtak a tesztelők, amikor a testrészeket imitáló próbatestekkel végigtapogatták a Fabia orrát. Hát ezért kapott két csillagot, ami szintén megfelel a kategóriaátlagnak.
Címkék:
A Totalcar címlapjáról ajánljuk
Megszületett a legszebb BMW?
a németek visszafogottsága találkozik az olasz formatervezők temperamentumával.
Itt az új holland sportautó
Teszt MZ-vel csak király lehetsz
Technika Ha béna vagy, sokba lesz. Nagyon
a kenés hiánya öli meg az érzékeny szerkezetet.
Mit tegyünk, hogy ez velünk ne történjen meg?
Robogóval is lehet tetű napod
a Mopedrallyra a Fossal.











