A két üléssor egyébként felhajtható, kivehető. Ha bent vannak, akkor is tisztes csomagtér marad, fokozatosan eltávolítva őket egy furgon raktere tárul elénk. Az is igaz, hogy a vastag szürke szőnyeg nem sok faládát vagy meszesvödröt látott. Jóérzésű ember nem tenné tönkre a hibátlan kárpitozást holmi hasznot hozó tevékenység kedvéért. Már csak azért sem, mivel egyetlen kopásnyom, hasadás, repedés, kikandikáló rojt, csüngő lebernyeg nem látható az autóban. Gyönyörű, újszerű szürke kárpit, nappaliba való padlószőnyeg, 20 éves ízlés szerinti, de teljesen eredeti állapotban lévő enteriőr vesz körül. Némi zörgés tudatja csak, hogy lazulhattak az eresztékek a 83 ezer mérföld alatt.

Vezetni ugyanilyen kellemes a F modellt. Szeretem az automatát, ez a négysebességes remekül passzol a 101 lóerős, tehát inkább nyomatékra hangolt négyhengeres motorhoz. Egészen gyorsan, simán, rántás nélkül felkapcsol, egyedül üresből hajtásba téve érezhető, hogy kopott valamit. Kényelmes utazósebessége 120 km/h (fordulat: ~3100), ennél nem tud sokkal többet, gyári adat szerint 144 a vége. A gyorsulása nyolcvanig jó, utána lankad kicsit, de nem is akarják versenyzésre használni. Zajszintje nem sokkal magasabb egy középkategóriás személyautóénál, ehhez jótékonyan járul, hogy kétezernél már vált felfelé. Főként fővárosunkban fut, 12-12,5 literes átlaga 14 mázsájához, nagy homlokfelületéhez képest feltétlenül jó.

Arra számítottam, hogy az első kerekeken kuporogva minden úthiba a tetőig repít majd. Tévedtem, és tudom is, miért nem tesz így. Ugyanis az autó gyakorlatilag középmotoros. A blokk egésze az első tengely mögött van, ettől remek a súlyelosztás. Persze ehhez hátsó hajtás kell, de egye fene, megéri. Semleges, végtelenül jóindulatú, nem dülöngél a kanyarban, nem pattog a rosszabb utakon, mérsékelt teljesítménye sem haladja meg futóműve képességeit. A fékkel gazdája maximálisan, magam kevésbé vagyok elégedett, igaz, ő 11 ezret vezette, én meg 11 kilométernél nem sokkal többet.

Apropó, tulajdonos. Rengeteg felajánlás érkezik hozzánk, sokan büszkék autójukra. Nekem, aki legfeljebb beleszagolni tud a miliőbe, amitől rajongják az autót, nemegyszer nehezen érthető a lelkesedés. Tessék nézni itt is, hogy szaladozik körbe a gazda, nehogy véletlenül az egy hiányzó kerékagy-kupak elrontsa az összképet. (El ne feledjem, egyfajta kompenzációként arra kértek, tolmácsoljam a felmerült igényt egy garnitúra ideillő, 14x4x114-es lyukméretű alufelnire, ha nem Model F, korabeli Celica Supráé is megteszi) Esetünkben viszont nem kellett színesen ecsetelni, miért szeretett bele első látásra, hogyan tudta azonnal elfelejteni a pár éves Primerát.

Pedig nem ilyen szerepelt a tervek között. A négytagú család vígan elférne feleekkora légköbméterű autóban is. A keresési paraméterek azonban hagyták belopózni a Toyotát: automata váltó, klíma, kétliteresnél nagyobb motor, egymilliónál kisebb ár. Idős mérnökember hirdette (mert Jaguart vett, meg tudom érteni ), az előélete két évtizedre visszakövethető. '87-ben gyártották, a következő évben helyezték üzembe az Egyesült Államokban, onnan hozta magával az új politikai berendezkedésben régi otthonára találó házaspár. Évekig pihent garázsban, ritkán használták, akkor is keveset, de például nem voltak restek a lámpákat európai szabványnak megfelelőkre cseréltetni. Az említett bácsika, a 2. belföldi tulajdonos sem hajtotta, hiteles adatok bizonyítják, hogy 4 és 19 éves kora között 50 ezer km került bele.

A makulátlan, tökéletesen rozsdamentes külső mindenek ellenére a kémia csodája. Lehet, hogy szó szerint: négy évesen kapott egy elektronikus korróziómegelőző alkalmatosságot. Őszintén mondom, ezt is a tetemes spórolást ígérő üzemanyag-mágnesek, a nyílt lángnak is ellenálló felületprotektorok, motorgenerált helyettesítő csodakenőanyagok átlátszó csalásának gondoltam. Nem szégyen megszabadulni egy téveszmétől, azt hiszem. Mert tényleg nincs rajta oxidáció, sem a látható, sem a rejtett helyeken. Egy javított elem kivételével láthatóan eredeti a fényezés is.

A fenntartási költséget nem én foglaltam táblázatba . Saját autóimnál jobbnak látom nem szembesülni a számokkal, pedig egyik sem az a pénznyelő, hálátlan fajta. Vannak azonban, akik nyugodtabban alszanak, ha tudják, aznap hány forint mennyi fillérbe került a megtett útszakasz. A statisztikai adatokat kedvelők merüljenek bátran a táblázatba, kertelés nélkül benne van minden.

Persze, nem ez a japán átlag, nem ez az elvárható. Egy kis varázslat a maga nemében, a távol-keleti autógyártás egy szál öreg fekvőlámpás Mercedese. Csak nem vacak 50-60 lóerővel, műbőrös fapaddal, egy kombinált fogóval szerelhetően. Nekem kéne. Az első Toyota, amire ezt mondom. Lehet, hogy egyben az utolsó is.