Azt már csak sorstársaimnak, a többi összefüggésbubusnak ajánlom figyelmébe, hogy ugyanez a rendezőelv figyelhető meg a fényszórók átlátszó burája alatt is: a két kerek fényszóró egy határozott, vízszintes krómcsíkból gördül ki. Sőt, a könnyűfém felni választékban természetesen ott van a küllőin a belső krómfelületek homorú motívumát soroló változat is.

Az ülések nagyon jól tartanak és van két hátsó hely is, pedig ez nem egy kicsi tömegmodell kényszer és divat diktálta CC változata. Nem lehetett volna ezeket elhagyni? Két kisgyerek még talán elfér rajtuk, de egy felnőtt már bemászni is csak barlangász ismeretekkel tud. A fejtér hátul a háttámlák magasságában véget is ér, erre persze figyelmeztet egy matrica - gyanítom, az USA piac követelménye, vigyázat, a töltelék forró alapokon- nehogy valaki rávágja a bepakolás közben hátra orvul beszálltak fejére a hátsó szélvédőt. A teljesen felesleges látványülések csak a csomagtartót pazarolják, de legalább osztottan előredönthetők, így a mindenkinek megfelelni akaró marketingosztály kimérte büntetés házilag korrigálható.

Igazából mindegy is, mi van a sofőr mögött, mert elöl minimum a kétliteres turbóval számolhat. A tesztelt TT 1260 kg, 200 lóerőre. Ennek a tudatában akár berakhattak volna egy harmadik üléssort is a csomagtartóba, megbocsájtanám azt is és indulnék a tartóstesztre bedobott doboz-rém ellen. Szívesen befogadnék egy ilyen németet a kanapéra. Pedig ez csak a belépőmotor, amivel 6,6 másodperc alatt gyorsul 100-ra, de ez már bőven elég a levegő bentszorítására, majd röhögve kiengedésére.

Az S tronic (DSG) dupla kuplungos automata váltó a fokozatmentes váltásra törekvésben nagyon erős. Azt ugyan nem fogom soha megérteni, hogy lehet egy sportos autót teljesen egyenletes gyorsítást imitáló, vagy egyáltalán akármilyen automata váltóval szerelni, ez is csak az elkeserítő, egyre puhányabb autók és egyre ízetlenebb ételek világába vezet. Kétségtelenül jobban csúszik az automata TT egy kis rostkomplexre, de én inkább váltogatnék nagyokat rántva egy kolbászos-hagymás rántotta után. A bélflórámmal majd törődnek a felszabaduló boldogsághormonok.

Az S tronic persze csodálatos, automata funkcióban nagyon gyors, sőt, sport fokozatban a kézinél is gyorsabb, de egy kényelmes utcai sportkocsinál kit érdekel két darab tizedmásodperc? Nem hinném, hogy a tizedekre hajtók és a TT-vásárlók keresztmetszetet alkotnak. Ez az elsőkerék-hajtással és a végtelen tapadásával határozottan kulturált gép nem a megszállottak játékszere. A jobb kihasználhatóságot támogatja a sportos és a komfortos között állítható futómű is.

Így ha egyszer lehet váltani is, akkor inkább azt tenném. A kapcsolgatást átvéve ráadásul olyan hangokat lehet kiprovokálni a motorból, ami minden kézimunkát megér. Felfelé váltogatva még csak elegánsan felbőg, de visszakapcsolásra olyan durván hörög, hogy hangosan nevettem neki. Egy ilyen ezüstmetál technokratából sose néztem volna ki, hogy megnevettet. Vagy hogy egyáltalán örömet okoz. Legyilkolni persze nem lehet, a barbár bénáskodást nagyon helyesen felülírja, és berakja magát a megfelelő helyre.

Egyedül a gombnyomogatás érzetén változtatnék egy kicsit. Kormány mögötti váltófüleknél indokolt a kisujjal egy-egy centi elmozdítása, de egy váltókarnál ez furcsa. Tökéletes lenne, ha mesterségesen elnehezítenék egy kicsit a folyamatot, mert esetlen elefántnak éreztem magam, ahogy vállból mozdulok egy gomb megnyomására. Vagy akkor az lenne a hatfokozatú kézi váltó maga?

Teljesen hidegen hagynak a sportkocsik. Erre jön ez a háziasított, erősen robotizált acélnyomtató, és azon túl, hogy felfújja a szoknyámat, tud viselkedni és elképesztően élvezetes is. Kézi váltóval, fekete bőrrel nagyon kéne.