A komandirszkij
Teszt: UAZ 469B
|
|
|
|
|
|
Eggyel jobbra a felező rövidebb, még eggyel az
összkerékhajtás hosszabb karú kapcsolója található - az UAZ
egyébként hátsókerék-hajtású. Természetesen mindhárom váltó küzd
egy kicsit a sofőrrel, mielőtt megadná magát, de ha végképp
reménytelennek tűnik a váltás, egyesben vagy hátramenetben
megmozgatjuk kicsit az autót, s akaratunknak enged az anyag.
|
A futómű igazi terepjáró konstrukció, merev tengellyel, laprugókkal, végeérhetetlen rugóutakkal, így az UAZ egyenesfutása országúton igazi horror. A hivatalos végsebesség 110 km/h, de ennyi erővel akár a hangsebességet is megadhatták volna, úgyse meri az ember 90 fölé nyomni. Ijesztően kóvályog, de ez állítólag nem is a futómű, mint inkább a szovjet gumik hibája, és egy tisztességes abronccsal az UAZ is jól megy országúton. Állítólag. Addig is hallgassuk a ponyva csattogását, ami nyolcvanas tempó felett szegődik meghitt társunkul.
|
|
|
|
|
Az UAZ elég magas építésű, ennek köszönhetően tiszteletet
parancsoló 70 cm a gázlóképessége, 71 centis vízben azonban már a
hűtőventillátor lapátja belepancsolhat a vízbe, akkor pedig
fffffffffff!, és egy gőzfelhő kíséretében vége a dalnak, legalábbis
míg nem víztelenítettük az elosztófedelet. Addig azonban örüljünk,
hogy húsz centivel mélyebbre jutottunk, mint a defenderes
testvérek, akiknek fél méteresnél mélyebb vízben meg kell toldaniuk
a légszívó végét.
A fényszórót egy fogantyú kihúzásával kapcsoljuk fel, és hiszik vagy sem, de tekergetve a műszerfal fényerejét változtatja. Ilyen a Defenderben nincs. A jobb első ülés előtt két további kar, egy a külső levegő beáramlásának megakadályozására, a másik a hűtő előtti lapátok állítgatására. Ha kiszállunk, láthatjuk, hogy a hűtő elé kis redőnyfélét szereltek, amit melegben nyitunk, hidegben zárhatunk.
|
|
|
|
|
|
Ha vizet pumpáltunk a szélvédőre, azt le is törölhetjük: az
ablaktörlő motort ott találjuk, ahol sokkal hasznosabb lenne egy
belső visszapillantó tüköt, a fejünk felett. Rajta a kis billenő
kapcsolóval. Ha elindítottuk, belül csak azt konstatálhatjuk
elégedetten, hogy működik, de az igazi élmény odakint vár. Mert
működik, működik, de hogyan?! A rudas szerkezet mintha valami
kétszáz éves szórakoztató-elektronikai felhúzható zenebohócból
származna.
Összesen hét az ülés, bár a leghátsó kettő csak afféle macskazsámoly a büntetőzászlóalj katonái részére. A többi viszont elég kényelmes, és az autó annyira tágas, hogy ha a hátsó sorból előre akarunk ülni, nem kell kiszállnunk, simán előremászhatunk a székek között.
|
|
|
|
|
| Mészáros törzsőrmester akcióban | |
Terepen egyszerűen döbbenetes, mit tud. Mészáros
törzsőrmester, aki Okucaniban maga is békefenntartott, esküszik rá,
hogy a magyar alakulat egyszer Hummert is mentett UAZ-zal. A Hummer
ugyanis elsősorban sivatagi viharban, széles rónaságban gondolkodó
mérnökök alkotása, a széles nyom- és tengelytáv miatt azonban
könnyen fölül az autó egy-egy buckára. Akkor pedig fújhatja a
Torsen-differenciált.
Intenzív, magával ragadó élmény a terepezés UAZ-zal. Időbe telik ugyan, míg el tudok vonatkoztatni a hajmeresztő ténytől, hogy nincs biztonsági öv, boruláskor pedig maximum egy arra járó őrangyal segíthet, mert bukókeret sincs. A képeken látható alkotmány csak a ponyvatartó vas, ami annyira erős, hogy egy kis bozótjárással szét is cincáltam az egyik oldalát. Boruláskor tehát szinte biztos a halál, leszámítva az őrangyalos változatot, amire persze számos példa volt már: aki nincs becsatolva, kiesik, és szerencsés esetben az autó másfelé borul.
|
|
|
|
|
|
A városi közlekedést ki lehet bírni: az UAZ rövidebb, mint
egy
Volkswagen Golf,
és a magas ülésből jól átlátjuk a forgalmat. Előre legalábbis igen,
de a ponyva alól oldalra és hátra már alig-alig. És ha azt hinnénk,
ennél rosszabb nem lehet, télen hamarább párásodik be az ablak,
mint hogy annyit mondanánk, "komandirszkij". A fűtés gyengécske,
szellőztetni pedig csak az elefántfüllel lehet, mert az
oldalablakokat is csak tízes kulccsal lehet leengedni.
|
|
A kabrióvá alakítás kicsit hosszadalmas, elsősorban a szélvédő tetején rögzítő tizenegy csavar miatt. Maga a művelet természetesen lényegesen macsóbb, mint amikor a Fiat Barchetta tetejét hajtjuk le: amúgy bakancsosan felugrunk a motorházra, úgy dolgozunk a tízes villáskulccsal. Oldalt és hátul megszámlálhatatlan kis bújtatóval rögzítjük a ponyvát, de szerintem egy hétvége alatt egy-két gyorsszorítóval, és patentekkel (vagy cipzárokkal) bárki barkácsolhat gyors és megbízható tetőrögzítő rendszert.
Ha valakinek azért kell terepjáró, mert terepet fog vele járni, szeret barkácsolni, van benne egy kis találékonyság, kedveli a szépet, a kabriózást sem veti meg, szerel bele bukócsövet és biztonsági övet, és nem akar több milliót autóra költeni, az UAZ-nál jobb megoldást nem talál.
Udv! Minden tiszteletem az UAZ gyarnak (nekem is van egy 469), de az
ELbrus probalkozasukat osszehasonlitani a LandRoveressel, kisse abszurd
:) (Egyebkent az egy 469A volt! Csak nekunk hozta a Red Army a szakadt
B-ket.)
A Defi 10 nap alatt ert fol, de a csucsra! 3500meterig 'siman'
fol lehet menni, onnan idealis korulmenyek kozott 4000m-ig holanccal,
de aztan csorlozes volt vegig. Lefele elszakadt egy drotkotel, a Defi
maradvanyai most is ott vannak a gleccserbe fagyva.
'74-ben 3500-ig mentek fol, mert foljebb 'lehetetlen'. Ezt cafolni jott letre a LR marketing-expedicio.
|
|
< >
Címkék:
A Totalcar címlapjáról ajánljuk
Fillérekért osztják a családi Daciát
Törésben verhetetlen
Gonoszabb lett a 7-es BMW
Négyes BMW jön, már jövőre?
Meghalt a vétlen motoros
férfi belehalt sérüléseibe.
















