Kritikán felül

Tartósteszt: VW VENTO 1.8 GL

2001.12.06. 07:39
A Vento az 1991-ben bemutatott III-as Golf lépcsőshátú változata. Ahogy annak idején a II-esből Jetta, illetve manapság a IV-esből Bora, a Vento is a népszerű kompaktautóból származtatható. A lépcsős formának köszönhető nagyobb csomagterével és nagyobb hosszával a Vento túlnő az alapjául szolgáló modellen és a középkategória határát súrolja.

Ehhez tartozik, hogy a VW-nek ekkor sem volt, és ma sincs "igazi" felsőközépkategóriás - azaz Opel Vectra, Audi 80/A4, illetve 3-as BMW-méretű autója. A Passat hivatalosan ugyan ide tartozik, de vetélytársainál nagyobb méreteivel már a nagyautók felé kacsintgat.

 
   
   

A széria első darabja 1992 áprilisában hagyta el a szerelőszalagot. A Golf III kissé kapkodva beindított gyártása rengeteg összeszerelési és konstrukciós problémával járt. Hogy csak a legsúlyosabbakat említsük: rosszul illesztett, zörgő ajtók, akadozó zárak, hibásan működő tolótető-, fényszóró-, tükörállító -és ablaktörlő motorok, megbízhatatlan fedélzeti számítógép, csikorgó fékek, beragadó biztonsági övek és zörgő műszerfal - ezek mind-mind a vásárlók Golf-minőségbe vetett hitét gyengítették. A gyár azonban fokozatosan úrrá lett a problémákon, és szubjektív tesztünk alanyán, a 1993-as évjáratú Ventón az említett jelenségeknek már nyoma sem volt.

 
   
 

A forgalmi engedély bejegyzése szerint a szín: tompalila. Eltarthat néhány pillanatig, mire erre magunk is bólintunk, az autó unalmasan szürkének tűnik, míg koncentrált fény nem éri. Ennél előnytelenebb színt választani már nehéz lenne, ami persze nem a gyártó hibája, és az amúgy harmonikus külsejű autó megítélését mit sem befolyásolja. A felszereltség GL jelzésű, ami jelen esetben egy többek között klímával, ABS-szel és 1.8-as motorral szerelt változatot takar.

 
   
   

Ha beleülünk, jobb, ha félreteszük a Volkswagennel, mint magyar viszonyok között hagyományosan túlértékelt német márkával kapcsolatos előítéleteinket. Nem, nem az elénk táruló látvány miatt. A korabeli VW-belső hagyományosan fekete műszerfalával és szürke kárpitjával ugyan a maga módján ízléses és minőségi, ám túl funkcionális ahhoz, hogy azonnali birtoklási vágyat ébresszen az emberben.

 
   
 

A motor meggyőző finomsággal kell életre. A zaj elindulás után sem emelkedik jelentősen, a motor diszkrét búgással veszi a magasabb fordulatszámokat. E jellemzőjének kihasználására viszont igen ritkán van szükség, alacsony fordulaton is tisztességes nyomatékot produkál. A vezethetőség kritikán felül áll: a hajtáslánc kifinomult felfüggesztésének és rendkívül finoman kezelhető kuplungjának köszönhetően a Ventót szinte már művészet akadozva vezetni.

 
   
   

Teljesen mindegy, váltóról, úttartásról vagy kormányzásról esik szó, a jelző ugyanaz: kifogástalan. A fokozatok igen precízen és viszonylag rövid utakon kapcsolhatók; még ha a kar egy gondolatnyival nehezebben is mozog az optimálisnál, összességében messze túlnő az átlagos szinten.

 
   
 

A kormány a szervorásegítés ellenére nagyon pontos visszajelzést ad az útról, jó értelemben vett paradox állapotot igazán a futómű mutat. A mai napig nemigen gyártanak ennél jobb rugózás/úttartás viszonyú felfüggesztést. A rugózás lágy, a csillapítás feszes, így alacsony sebességnél, azaz rossz minőségű városi utakon haladva puhán gördül át a durvább úthibákon is. Az úttartás ennek ellenére kitűnő, nagy kanyarsebességeknél is stabil, de ha kellő bátorsággal mégis "táncba visszük" az autót, a csúszáshatáron semlegesen, majd igen enyhe, könnyen korrigálható alulkormányozottsággal kezd sodródni.

A Golf III/Vento futóműve tehát egyszerre teremt varázsszőnyeg-effektust és kis túlzással sportosan stabil érzetet. Szintén az első felfüggesztés javára írható, hogy a hajtási befolyások csekélyek. Egyetlen apróság van csak, amit felróhatnánk, ez pedig a gördülési zaj - ami csak az egyébként oly nyugalmas utastér miatt tűnik fel.

 
   
   

Egy 1.8-as motorból kihozott 90 lóerő mai szemmel nem sok, de rendelkezik olyan előnyökkel, amellyekkel jelenkori 16 szelepes társai nem: az elavultabb hengerenként kétszelepes technikának köszönhető kevésbé érces a hangszín és igen egyenletes a nyomatékleadás. Az igazsághoz tartozik, hogy a finom működésnek ára van; városban tíz liter feletti fogyasztást mértünk.

Az ABS-szel szerelt féket szélsőséges körülmények között nem tettem próbára, így esetleges gyengéire nem derülhetett fény. Ám az autó kifinomult működését látva nem kell nagy bátorság hozzá, hogy megkockáztassuk: valószínűleg nincsenek is. S ha netán ebben a kategóriában keresgélnénk autó után, nyugodtan tegyük félre előítéleteinket: a VW Vento legalább annyira jó, amennyire kommersz