Ásnék neki gödröt

2005.08.24. 08:35
Ring, zúg és a hatalmas kormány dörzsöli a combom, de jól megy és meg is áll, ha kell. A '64-es púpos Volvo remek kompromisszum a középkategóriában autentikus veteránozás és forgalomképes közlekedés között.

Aranybányára bukkantam. Egy dunántúli községben botlottam a kis veteránfelújító műhelyre és a csinos magángyűjteményre. A lelőhely pontos helyét egyelőre nem mondhatom el, csak arra kaptam engedélyt, hogy magam termeljem ki a nemesfémeket. A Totalcaron sorozatban mutatjuk be a gyűjtemény legjobb állapotú darabjait. 2006-ban a tulajdonosok szándéka szerint szabadon látogatható tárlat nyílik a különleges autókból, motorokból, ez lesz az az alkalom, amikor elárulom, hova is tettem az X-et a térképen.
Addig is: köszönjük a lehetőséget az Old Chip és Old Rent Kft.-nek!

E heti veterán tesztautónk valószínűleg egy 1964-es Volvo PV 544 E, 75 lóerős motorral. Már ha jól sikerült a meghatározás a múlt század harmadik negyedének kaotikus Volvo-rendszertanából - lásd lenti keretesünket.

Az autó megpillantásakor bizonyosan sok szemellenzős, vaskalapos, begyöpösödött és csőlátásos profi életmód-veterános hördül fel elkínzottan. Bizony, a rikító almazöld nem egészen gyári szín, de a restaurálóknak nem volt szívük a gyönyörű élénkpiros kárpit mellé az eredeti korhű hullafolt-zöldet társítani. A tulajdonos szerint ez smafu, Amerikában sokkal bátrabban mernek hozzányúlni a színekhez, ott ez a kocsi akár rózsaszín pöttyös is lehetne. Én sem vagyok túl konzervatív, de azért az már talán tényleg túlzás.

Mint minden plasztikkorszak előtti öreg autón, a Volvón is a művészien alakított vas és a sok krómbigyó határozza meg az alaphangulatot. A púpos Volvo formavilágáról nincs is mit beszélni, tipikus '50-es-'60-as évekbeli dizájn, ha nem is tetszik az embernek (nekem nem tetszik, 200-as hívő vagyok), mindenképp lelkendezve simítja végig az íveket, domborulatokat. A kilincsek rendes kilincsek, nyitni-csukni kell őket, még az előre nyíló motorháztetőt sem leejteni kell, hanem finoman a helyére engedni és egy műszerfal alatti rúddal szépen visszazárni.

Az 544 ábécéje


A Volvo 1956-ban kezdte a Volvo 120-as sorozat gyártását. (Svédországban Amazonnak hívták, a külpiacokon copyrightgondok miatt nem nevezhették így, de ezt majd az Amazon-cikkben fejtjük ki, ha találunk egy tesztpéldányt.)




Az élesen elhatárolt sárhányókat a mai autókhoz hasonlóan mellőző kocsival két évig gyártották együtt a PV (Personvagnar, személyautó) 444-es és 445-ös modellt. 1958 augusztusában aztán a 444-est nyugdíjazták, helyette az Amazon mellett megkezdődött a

Volvo PV 544 A gyártása. A 444-es továbbra is konzervatív formájú utódja csak annyiban haladja meg elődjét, hogy ma ezt a fejlesztést simán betudnánk egy könnyedebb modellfrissítésnek. Kicsit megnőttek az oldalablakok, egy táblába olvadt össze az osztott szélvédő, kicserélték a hátsó lámpát, kapott egy díszlécet az oldalára. Belül megváltoztatták a műszerfalat, a kormányművet ütközéskor összecsukló biztonsági kormányoszloppal egészítették ki, a hátsó ülésen már három személy is elüldögélhetett. Új, hatásosabb fékeket pakoltak alá, a kézifék karját meg a két első ülés közé költöztették.


A PV 544 A Svédországban négy verzióban létezett: 54403 Standard, 54404 Special II, 54405 Special I és 54406 Sport, utóbbi kettő négysebességes, előbbi háromfokozatú váltóval. A Sportot az izmosabb B16 B motorral szerelték. Aki még eddig sem zavarodott meg teljesen a Volvo korai rejtjelezési szokásaitól, annak egy végső csapás: Amerikában a B16B blokkos, négysebességes kivitelt 54408, a háromsebességest 54409-nek hívták. Az 544A-ból 99 494 darab készült. Aki kikészült, nyugodtan továbbléphet, vissza a cikkbe, ki a keretesből, nem hibáztatom. Aki nem, annak jöjjön a


Volvo PV 544 B. 1960 és '61 augusztusai között készült, 34 600 példányban, új kárpitozással, és ami még fontosabb, új, teljesen szinkronizált négysebességes váltókkal. A háromsebességest M30-nak, a négygangost M40-nek hívták. Ezt követte a




Volvo PV 544 C, egy vadiúj, B18 kódjelű négyhengeres motorral. Öt helyen csapágyazott főtengely, 12 voltos elektromos rendszer, 75, vagy a sportverzióban 90 lóerő. Az első indexeket áthelyezték a sárhányók szélére, a fényszórókat aszimmetrikusra cserélték. Megváltoztak a belső kilincsek is. A hűtőrácsra és a csomagtérfedélre büszke vörös B18 jelzés került, a sebességmérőt 180 km/h-ig skálázták. 37 900 készült belőle. A következő augusztusban újabb frissítés, megjelent a


Volvo PV 544 D, minimális változtatásokkal, legszembetűnőbb a vörös alapon króm V betűt hordozó dísztárcsa. 27 100 D készült.






Volvo PV 544 E. Újabb nagy horderejű újítások: a műanyag tetőkárpit, a szelepdekli közepéről a motor elejére tolt olajbetöltő nyílás, a cserélhető levegőszűrő. A műszerfalra nagyobb visszajelző lámpákat szereltek, a megvilágítás zöldre változott. A gumiméretet 5,90-15''-ről 6,00-15''-ösre növelték. 24 200 készült belőle. Ha minden igaz, tesztautónk is ebből a sorozatból való. Nyugalom, már közel a vége, az utolsó előtti változat a


Volvo PV 544 F, új, ezüstszínű, ovális hűtőnyílásokkal ellátott felnikkel, fekete közepű dísztárcsákkal és eltávolított B18 feliratokkal, viszont új emblémákkal. 17 300 példányban készült.






Volvo PV 544 G: itt a vége. A PV sorozat utolsó darabjának sportosabb motorja 95 lóerőt teljesített, ehhez a méneshez már 165/15-ös radiálgumik is jártak! A legutolsó 544-es, egyben a PV sorozat legutolsó tagja 1966 október 20-án készült el, a göteborgi Volvo-múzeumban tekinthető meg. 3400 G-t gyártottak.