Száraz, tiszta, biztonságos érzés

Teszt: Volvo S40 2001

2001.02.13. 11:49
A Volvo fél évszázadon át konokul fejlesztette a biztonsági tartozékokat. Akkor is, amikor gyors autó volt a divat, meg akkor is, amikor a kis fogyasztású: most végre a biztonságos autók jöttek divatba. A Volvo világéletében kifejezetten szép autókat csinált, de a biztonsági fejlesztések, meg hogy rengeteget szónokoltak a biztoságról, sikeresen terelte el a figyelmet az autók dögös külsejéről.
 
   
   

De gyönyörű is egy Amazon! Vagy a szép, szögletes Nagy Disznó, a 740-es! A sok biztonság annyira az imázs rovására ment, hogy A szikla című filmben Nicholas Cage azzal próbált kibújni egy vadabb kommandós trükk alól, hogy önnön kispolgári jelentéktelenségét bizonygatva így kiáltott fel: "Értsd meg, nekem még a Volvóm is szürke!"

A 460-as tényleg nem volt különösebben nagy vizuális élmény, de közel sem keltett olyan szörnyeteg benyomást, ami miatt valóságos megváltóként kelljen üdvözölni az új formatervezőt, Ray Horbury-t. Az új dizájner azonban végre elterelhette egy kicsit a figyelmet a biztonságról (ami a tudatalattiban valahol az "unalom" szóval rokon értelmű), és a figyelmet végre a Volvo markánsan szép megjelenítésére irányíthatta.

 
   
   

Hiába az űrtechnika, sportosság és biztonság nem igazán hozhatók közös nevezőre: a 160 lóerős motor önmagában jól hangzik, de ha az autó a gyári adat szerint 1.2 tonna (ráadásul szerintem több is megvan), és elsősorban a passzív biztonsági elemek miatt, akkor már kicsit kevés. Úgyhogy én az első lelkesedés fészekrakó energiáival ki is ciánoznám az összes biztonságtechnikai többletsúlyt, lejjebb ültetném, széles gumi, satöbbi, az már persze nem Volvo lenne a végén, hanem Opel Manta. A Volvo nyilván nem is nekem szánta az S40-et, hanem a beérkezett cégvezetőnek, aki diszkréten bár, de a presztízsre is ad. És szereti, ha autózás közben olyan biztonságban van, mintha államkötvénybe fektette volna magát.

 
   
 

A cégvezető-célközönségre mi sem utal jobban, mint az alap-ajtókárpit, ami az autóban terepszínű viseletté teszi a halszálka-mintás, konzervatív tárgyalóöltönyt. Az ülést, azt magammal vinném valamennyi jövendő autómba. Hogy rendesen lehet állítgatni, az a minimum, de ahogy belefészkelődik az ember, érzi, hogy akár tíz óra is belefér: előbb jön a farkaséhség, vagy egy vécére menés, mint a zsibbadás.

 
   
   

Csodálatos a műszerfal-dizájn. Egy drága limuzin műszerfalát két irányba érdemes fejleszteni: az egyik a Chrysler 300M art deco-krómzsebóra-formaterve, a másik ez itt. Annyira kékesszürke minden, hogy az ember hunyorogva már nem is találná meg a kormányt és a váltót. Aki észreveszi a szépséget egy Mies van der Rohe-toronyházban, annak szerintem ez is be fog jönni. Rendelhető plusz fabetétekkel, 101 000-Ft-ért, de szerintem az hazavágná ezt a koherensen letisztult IKEA-feelinget. Kékesszürke minimal-art ínyenceknek.

 
   
 A sportosság nagyjából meg is áll a kipufogóvégnél

Dúsan tenyésznek a tárolóhelyek, zseniális a telefontartó, amelybe finoman be lehet nyomorgatni egy mobilt: stabilan ott marad, de egyetlen mozdulattal ki lehet majd venni. A kesztyűtartó kétfedelű, ugyanakkor hozzátenném, hogy bár embert juttatni a Holdra már sikerült, a könnyedén zárható kesztyűtartó előállítása valószínűleg a következő (negyedik) évezredre marad. A Volvo kesztyűtartója is csak akkor csukódik, ha megtanuljuk a megfelelő szögben/ponton/erővel becsapni. Rengeteg a kényelmi apróság, de a legtöbbhöz el kellett volna olvasnom a használati utasítást, úgyhogy e helyütt csak az analfabéták számára is élvezhető parkolócédula-tartó fülecskéről emlékeznék meg.

 
   
   

Az alacsony nyomású turbó miatt a gép majdnem úgy hasít, mint egy V6-os, nem ugrik, de húz; a legszebben hármasban, azt érdemes kipróbálni. Az alacsony nyomású turbo elsősorban a nyomatékkarakterisztika javítását szolgálja. 1800-as fordulattól már úgy megy az autó, mintha tényleg kiszereltem volna a légzsákokat.


 
   
 A halszálkaminta maradéktalan élvezetéhez kattintson a képre

Olvastam egyszer a Volvo üzemi lapjában valami furcsa eszmefuttatást a "felelősségteljes száguldozásról", ami persze marhaság. Felelősségteljesen száguldozni még a Negev-sivatagban sem lehet: mi van, ha véletlenül kiirtjuk a környék egyetlen fűcsomóját? És ennél csak szörnyűbb dolgok történhetnek egy száguldozás során. Magam is erőteljes lelkifurdalást érzek minden egyes padlógáznál. Az S40-nel pedig végképp csak sztrádán szabad száguldozni, a futóművet és a kormányt nem a szűk szerpentinekre találták ki. Így a biztonság, mint abszolút érték kicsit relatív, mert mi tényleg maximális biztonságban vagyunk, miközben mind egy szálig letaroljuk a Pilisben bringázó Őzike őrsöt (a Mókust már a Viggennel elintéztük).

 
   
   

Egyszóval nem a Mecsek Rallyra találták ki, hanem az amerikai utakra, ahol rengeteg túlbuzgó sheriff gondoskodik róla, hogy még felelősségteljesen se száguldozzanak a népek. Az S40 futóművét úgy tudom, a magyar útviszonyokhoz igazították, mert sokan túl keménynek találták. Szerintem még mindig túl amerikai, de aki szeret fekvőrendőrökön 80-nal átmenni úgy, hogy az utas kezéből se essen ki a laptop, imádni fogja.

Teljesítmény: 121KW/162 le /5100
nyomaték: 240/ 1800-4800
motor: 4 henger, 16v 1948 ccm, kisnyomású turbo
szervizintervallum: 20 000 km
fogyasztói ár (2.0T): 8 200 000 Ft
tesztfogyasztás vegyes használatban: 12 l

A konkurencia:

Saab 9-3 Base 2.0 Eco Turbo: 6 480 000 Ft
Volkswagen Passat V 5 Comfortline: 7 773 000 Ft
Peugeot 406 Supreme : 6 480 000 Ft
Honda Accord 2.0i ES: 7 320 000 Ft
Ford Mondeo V6 Ghia: 6 610 000 Ft
Lancia Lybra 2.0 LX: 6 725 000 Ft
Toyota Avensis 2.0 Linea Sol: 6 920 000 Ft
Alfa Romeo 166 2.0 T Spark 16 V: 8 495 000 Ft

hello

rendszeres olvasója vagyok az index-ről elérhető cikkeiteknek, ez a Volvós is nagyon szellemes, de azt azért kicsit fájlalom, hogy nem avattad be az olvasókat, hogy ez az autó valójában nem Svédországban készül és sok eleme szinte azonos a Carismaéval.
üdv
Vért András