Összehasonlító tesztünk a maga nemében
ritka. Egy szerző használhatott két autót, úri kedve döntötte el, a
következő útra melyikkel indul. Nem titok, gázolajból kellett
többet tankolnia, ám a kevesebbet futott benzinest szerette.
Vasárnapi ebéd a menedzsercsaládnál. Rigorózusan betartott
esemény, nem is találkoznak egész héten. A két kereső cégénél robotol
napkeltétől napnyugtáig; a gyerekek nem kicsik, tudnak vigyázni
magukra, egyébként is napi 7 órát tanulnak az elitgimnáziumban,
mellette szakkörök és felkészülés az országos tanulmányi versenyre: be
van osztva minden percük.
De a vasárnapi ebéd szent. A vezérigazgató férj és apa PDA-ján végig
kopi-pésztelte 52 héten át: "vasárnap 13-14, lunch with family".
Egyszer akarta egy japán üzletfél egy nappal lerövidíteni európai
tartózkodását; talán még ma is bánja csökönyösségét és az emiatt
elveszített bizniszt.
Az asszony előveszi a régi szakácskönyvet, elfátyolosodik a
szeme néha, hogy ezt is édesanyja tanította, de rég volt ideje minden
nap főzni... A két nagykamasznak sem haszontalan a közös
szóhasználatban családi
weekly meeting. Amióta átutalással jön a havi zsebpénz, nehezebb
elcsípni az ősöket az extra kiadásokra. Mostanában csak megmutatják az
SMS-ben kapott egyenlegértesítőt, és elnézően mosolyognak.
Szóval vasárnap, dél múlt, gőzölög a húsleves, a kötény a szennyesben,
mindenki ünneplőben az asztalnál. Sok a téma, kevés az idő, csak a
legfontosabbakat tárgyalják meg.
- Már egy hete nem beszéltünk, drágám.
Képzeld, előnyösen változott a cégnél a
car policy, lecserélhetem végre a Passatot, már megrendeltük
nekem az új S80 D5-öst - újságolja a gazdasági igazgatónő feleség.
- Ne viccelj, nekem is lejárt a lízing a régire, és megint Volvót
akarok - szisszen fel a vezérigazgató férj.
- Nem baj, veszel mást, vagy végre egyforma autónk lesz- vidul az
asszony.
- Na, azt már nem! - fortyog a tekintélyét veszni látszó
családfő.
Valóban, tárgyévig nehéz kérdés volt a Volvo nagy limuzinjával a
tekintélysorrendet fenntartani, ha egyforma autót akart az igazgató és
az igazgatóné/nő.
Mondjuk választhatta az egyik a T6-ot, a másik a dízelt, de
hiába a 40 Nm nyomatékkülönbség a benzines turbó javára, ha vacak
négysebességes váltóval adták. Aztán gyorsan fejlődik a dízeltechnika
(még a Volvónál is, akik kissé későn ébredtek), az S80-ason kívül
bármely más modellbe 400 Nm-es, 185 lóerős blokk volt választható.
Volvo S80 V8
Most viszont van megoldás, ha kínos az asszony váratlan előretörése.
Itt az
XC90-ben
megismert 4,4 literes V8-as. Teljesítményében és árában is
megkülönbözteti vásárlóját a törekvő felső-középosztály tagjaitól.
Bőven 16 millió felett indul, és nehéz 20 alá konfigurálni, ha
nem akarunk lenéző pillantást a szalonbeli értékesítőtől, aki hosszasan
sorolja a további extrákat. Amit viszont szerencsére nem kell külön
rendelnünk, az az összkerékhajtás.
Ekkora teljesítményt, számszerűen
315 lóerőt és 440 Nm nyomatékot előállítani sokkal könnyebb, mint
maradéktalanul közvetíteni az aszfaltra. Módomban volt már sok erős
autót vezetni; fő gondjuk ezzel volt. Ha elöl a hajtás, facsarja a
kormányt, ha hátul, a kerék egyhelyben akar pörögni. Nem újdonság a
megoldás, de ilyen pontos és észrevehetetlen változathoz még nem volt
szerencsém. Haldex várja a jelet a zárásra, ha túl nagyot sikerült
rúgni a pedálba, hogy hátra is juttasson az erőből. Nehéz jelzőket
találni az érzésre, talán ha a fogaskerekű tudná a nulláról százra a
6,5 másodpercet, ahhoz hasonlítana.
A két hajtott tengely óriási befolyással van az autó vezethetőségére.
Korrigálja a futómű esetleges elégtelenségét, a kisebb vezetői hibákat.
Szörnyű kanyarsebességet enged a 19 mázsás monstrumnak. Még
élvezetesebb lenne, ha kapna egy hidroaktív futóművet. Addig sajnos azt
mondom, valahová a kényelem és a sportosság határmezsgyéjére próbálták
belőni. Nem rossz, de simább utakra való.
A fék természetesen képtelenül jó. Gyorsan el is fog kopni, ha
használjuk a sebességtartó és követő rendszert. Az M0-áson próbáltam
először, remekül tapadt a teherautóra, gyorsított, ha az is, fékezett
helyettem, ha így tett az előttem haladó. Már valami egyéb tevékenység
után néztem, gondoltam, befejezem a most olvasott Dosztojevszkijt,
amikor hirtelen életre kelt a műszerfalra tett sziréna. A Volvo
rendszere
hagy egy kis szabadságot, ha mindenáron egy pótkocsi alatt akarjuk
végezni. Vagyis az utolsó méterek felelőssége a miénk.
Felbuzdulva a kényelmen külvárosunkban is elkezdtem használni. Nem
tudom, talán Csepelen különösen keskenyek a sávok, mindenesetre két
kellemetlen eset után gyorsan deaktiváltam. Ugyanis
a párhuzamosan haladókat néha összekeveri a velünk egy vonalon
közlekedőkkel. Például a balra kanyarodó, a piros miatt megálló
Suzuki után azt hitte, nekünk is lassítanunk kell. Csakhogy a mögöttem
jövő, az egyenesre zöldet mutató lámpa okán a gázba csimpaszkodó
motoros erre nem számított.
Ezzel fel is soroltam az összes ellenvetésemet a V8-as Volvóval
szemben.
Az autó egy szanatórium. Ha valaki valamiért örökre
megcsömörlött az autóvezetéstől, beutalnám pár napra ebbe az S80-asba.
Csodálatosan finom, érzékeny a motor, zseniális karmester vezette,
különösen összeszokott szimfonikus zenekart juttat az eszembe. (Nem
is hallgattam mást a prémium hangrendszeren, csak a Bartókot.) Kis
fordulaton bársonyosan erős, pörgetve kontrollált fenevad. Hangja
sajnos túlzottan lefojtott (a legkisebb köhintés is beszűrődött a
koncertfelvétel közben), ennek fő oka, hogy nem kell pörgetni. Hidegen
viszont viccesen felbődül: gombbal indul, az automatika mindent maga
csinál.
Erről jut eszembe, az első leállítás után, a kulcs tollára hajazó
távirányító-jeladót eltávolítva azt írta ki, hogy gyújtáson van. Nem is
engedte bezárni. Jeladó vissza, beindít-leállít, és azóta jó. További
bosszantó hiányosság, hogy
nem lehet motorindítás nélkül gyújtásra tenni. A dízel pedig
egyszer nem indult be. Túl röviden nyomtam a gombot, elismerem. De
jelet adott, mivel egyszer megforgatta a főtengelyt.
A kötelező automata váltó optimális hozzá. 1800-1900 között forog
száznál hatodikban, de sokkal lényegesebb, hogy ötvennél teszi
ötödikbe, hetvennél meg hatodikba, ha finoman nyomjuk a pedált.
Észrevehetetlen a kapcsolás, talán a távolról beszűrődő motorhang
tónusa változik kicsit. Igen,
lehet kézzel is pöckölgetni, ez már Geartronic. De nem kell,
soha. Tökéletes, mert mindig akkora a teljesítmény, hogy mindegy,
mekkora a fordulat. A fogyasztás megkerülhetetlen kérdés: 16 felett
volt az átlag. Nem kevés, de főleg városban használva méltányos.
Ez az autó való a vezérigazgatónak, főleg, ha nem tart sofőrt.
Ahhoz kissé nagyobbnak kéne lennie az autónak, a hátsó két hely
kényelmes, jutott oda is a kezelőszervekből a mikroklíma
megteremtéséhez, de nem tágas. Minden másban viszont kifejezi a
vállalat erősségét, tisztes üzletpolitikáját, a józan biztonságot a
kalandvágy elé helyező gondolkodásmódját.
Mosatom a Volvóimat
Szép nap ez. Szép verőfényes, tiszta.
Valahogy mindenki olyan előzékeny: a gyalogosok visszalépnek
előttem a járdára, a jobbkezesekben mindig enyém az elsőbbség, a
parkolóban elnézően nyugtázzák, hogy két helyet foglalok - na nem
mintha
nem tudnék szabályosan beállni, de ami jár, az jár, ugye.
Mikor a mosóban kiszállok a szakadt farmerban, meg a sportcipőben,
mindenki tudja: én nem vagyok az a fajta, aki a millióival
kérkedik, nem lógnak a nyakamból kilós aranyláncok, és nem
sminkeltem magam Barbie babásra. Így is kijár egy kis seggnyalás.
A srác önként behelyezi a kártyát a gépbe, és felajánlja további
segítségét. Feldúltan konstatálja, hogy nem kérek belőle. Mereszti
a szemét, mikor tíz perc múlva visszajövök a másik Volvóval. Most
már legszívesebben engem is lemosna - ingyen. De kösz, én tiszta
vagyok, mint ez a szép, verőfényes nap. Ahogy autóimat spricceli a
forrósampon, mintha a lelkemet mosnák, velük együtt fürdök a
gyönyörűségben. Dolce vita. Ez van, így ébredtem ma: most már
nemcsak szép vagyok és okos, hanem gazdag is.
Volvo S80 D5
Borítékolható, hogy a legtöbb S80-ast ezzel a dízelmotorral adják
majd el.
Okosan 6-7 százalékkal árazták csak feljebb, mint a 163 lóerős
2,4D-t. Nálam 8,8 litert fogyasztott száz kilométerre, ez biztosan
negyedével kevesebb, mint a legkisebb benzines hasonló körülmények
között elérhető átlaga. Kár, hogy ára van, ráadásul szerintem
eltúlzott.
185 lóerő, 400 Nm, első látásra csodálatos értékek. Nincs
kétségem, hogy önmagában próbálva kevésbé vettem volna észre a kínosan
szűk (2000-2750) használható tartományt. Vagy ha más lenne a szintén
hatfokozatú váltó hangolása. Megkérdeztem, pontosan ugyanaz-e a két
nyomaték-átalakító, mivel a fordulattartománya azonos, mint a V8-asé.
Igen. Az mindenhol bika, ez meg előbb halovány, aztán hirtelen lesz
virgonc. Sokat elmond, hogy itt tízzel feljebb, 80-nál hajlandó
kapcsolni a hatodikat. Nem jó, hogy hamar, a nyomatékcsúcs
háromnegyedénél felvált. Kicsit ránt is, valahogy tolakodóan jelen
van.
Senki kedvét nem akarom elvenni a gázolajostól, de
nekem a zajszint is elérte a megjegyzendőt. Egy minimum 11
milliós (esetünkben jóval drágább) autóban síri csöndet várok, nem
pedig azzal vigasztalni magam, hogy majd nagyobb fordulaton elhalkul.
Kell mondanom, hogy a futóművével sem vagyok maradéktalanul elégedett?
Pedig biztosan jó, mint már az
elődjéé is az volt.
De picit alulkormányzott, árnyalatnyival jobban megy az orra után, mint
ahogy vártam. Biztosan a tökéletes V8-as tévesztette meg
arányérzékem.
Aztán a fék. Mint olvasom, bizonyos opciókkal fejlettebb
fékasszisztens jár. Hát, ha ez az, akkor túlfejlesztették, ha meg ez a
butább, a másik felárát akarják bezsebelni.
Hogy mi a bajom? Pulzál a fékpedál. Megnyomom, és visszanyom.
Elhiszem, hogy keresi az optimális fékerőt. De az isten áldja meg,
tegye úgy, hogy én nem érzek semmit az egészből. Az importőrtől
megkérdeztem: szerinte is természetellenes.
Nem szól más a dízel S80 mellett, csak kétségtelenül kecsegtető
(országúti) fogyasztása.
Városban neki is kell a 12 liter, de hazudik, aki egy 185 lóerős
motornál kevesebbet vall be. Ja, és még egy: ha az egyre terjedő
dízelvásárlási kedv tovább erősödik a vállalati flottáknál, annak lesz
jó dolga, akire a car policy nem vonatkozik, hanem maga szabja azt.
Amiben mindkettő erős
Az a szépség. Az új S80 picit nagyobb, mint az előző széria. 3 centi
a kaszninál, 4 a tengelytávnál. Mégis, az előd egy statikus erőemelőre
emlékeztet, az újról meg egy arányosabb négyszázas futóatléta jut az
eszembe. Kicsit talán túlméretezett, kissé burgonya alakú orral, de ez
már haladó hagyomány a Volvónál. Tényleg sportosabb, egyben elegánsabb.
Nekem kéne, de benzinmotorral, abból a legkisebbel, a 2,5-ös
turbóval, 200 lóerővel, 300 Nm-rel 1500-4500 között. És ezzel az
automatával. Nem a legolcsóbb konfiguráció, de megérné.
További cikkeink
