<page name="0"></page>
Előbb a Kocka, aztán a Tojás. Az első két Chrysler Voyager (és persze testvérmodelljei: Plymouth Voyager, Dodge Caravan) széria még szögletes kis furgon volt, ezt váltotta fel '95-ben a gömbölyded, máig modernnek ható vonalvezetésű változat, melyet 2001-ig gyártottak. Belül nincs nagy különbség kockák és tojások között: plüssel, vagy bőrrel kárpitozott, elegáns, kényelmes, sok extrával ellátott nagy utazóautó mind.
A gömbölyű Voyagerek szinte mindegyike két tolóajtóval készült, és gyakorlatilag kivétel nélkül mindegyikben van tempomat, klíma, elektromos ablak is. Amerikai családi autó, így az alapmodell felszereltsége is gazdag, de az igazi mégis a fabetétes, krómfelnis, kétzónás klímával felszerelt, utasait hat különálló fotellel váró Limited. (A legigazibb meg a Town&Country, de az nem volt dízellel.) Sok Grand Voyager is akad a piacon, a nyújtott tengelytávú, öt méternél is hosszabb autót rendszerint alig kínálják drágábban a rövideknél, viszont hat-hét személy mellett is kínál helyet a csomagoknak.
Aki igazi amerikai Voyagert szeretne, kénytelen lesz benzinest venni. Ezek az USA-ban készültek, a legtöbb nálunk futó példány onnan is került Magyarországra. A 2,4, 3,3, 3,8 literes benzinmotorok szomjas, viszont erős, megbízható jószágok. Alkatrész nehezebben akad hozzájuk, mint a dízelhez, de a tulajdonosok szerint nem is kell olyan gyakran.
Aki viszont csupán másfél-kétmillió forintot tud szánni nagy családi autóra, de a durva üzemanyagárak mellett valóban használni is akarja, anyagi megfontolásokból alighanem inkább a dízelmotor mellett dönt. A hátsó ajtajának fogantyúján büszke Turbo Diesel feliratot hordó jármű igazi kozmopolita. Amerikában tervezték, az olaszoktól kapott motort, Ausztriában szerelték össze.
A gyenge pont - scusi - a motor. Teljesítménye voltaképp elég a nagy test mozgatásához, de az Alfa 164-ből, Ford Scorpióból is ismert VM Motori termék csak az alapszabály betartása mellett szolgál sokáig hiba nélkül: nem szabad túlhajtani! Rövid távon bátor voyageresek beszámolója alapján akár a 180-200 km/h is megy neki, de ha pár tíz kilométeren át 150-160 felett autópályáznak vele, szinte törvényszerűen megfő, átég a pakolás, reped a hengerfej. 130-140-nel viszont a világból is kimegy.
A nép ítélete
Megbízhatóság és kényelem, Megbízható sprintmedve, Mint egy mozdony, Család szemefénye - a Voyager-tulajdonos népítélkezők elégedett, boldog autósok. Ha van kedve, olvassa el , miért.
A tojás-Voyager első három gyártási évéből vásárlóknak még valamire oda kell figyelniük. '95-ben, '96-ban és '97-ben az autó láncos vezérléssel készült. Az előd kockák és a későbbi gömbölyűek vezérlése fogaskerekes, ezekkel nincs is gond. Hogy ebben a három évben miért kísérletezett a gyártó más megoldással, nem tudni, mindenesetre a kísérlet nem jött be. A láncot ötvenezer kilométerenként ki kell cserélni, de a szakadás a használati periódus közepén sincs kizárva, egy ilyen örömteli esemény pedig szinte automatikusan többszázezres javítást von maga után.
Létezik a problémára egy lengyel megoldás, a leleményes polyákok megduplázták a vezérlést, a két lánc csak tovább húzza, mint az egy. A kókánykészlet párszáz euróért megvásárolható, de egyszerűbb, ha eleve újabb autót vesz az ember. Kicsit drágább, de később sokkal olcsóbb lesz nem motort cserélni.
A mi tesztautónkért jelenlegi tulajdonosa tavaly szeptemberben 2,7 millió forintot adott. Órájában 147 ezer kilométer volt, ez szakértők szerint akár még reális is lehetett. A 2000-es Limitedet Németországból hozták, jelenlegi gazdája már a negyedik (és 147 ezer, na persze). Mivel a kocsinak különösebb hibája nincs, úgy véli, a szellőzőrendszer apró problémája, a belső keringtetés fixre záródása miatt akartak szabadulni tőle. Pár órás internetezéssel sikerült megszerezni az eredeti szervizútmutatót, majd további pár óra otthoni bütykölés után a Voyager úgy szelel, mint rég.
Az elmúlt 13 ezer kilométer során egy kormányösszekötő rúdfejet és egy izzítógyertyát kellett cserélni, különben a gép kifogástalanul üzemel. Fény derült még pár apró, akár típushibának is nevezhető konstrukciós baromságra is. A lapos orr nem fogja fel a felverődő kavicsokat, a szélvédő csupa pörsenés. A kövekkel a klímahűtő elhelyezésénél sem számoltak a tervezők, így jelenleg már a harmadik, 60 ezerért cserélhető, 30 ezerért hegeszthető alumíniumhűtő cseréli a hőt a lökhárító mögött.
Oszi, a tulaj különben nagyon elégedett a kocsival. A szép, nagy busz birtoklása, a kényelemben elgurult órák mellett a legalább 7,5 literes átlagfogyasztás (városban tízre is simán felmehet), az odafigyelést igénylő motor vállalható kompromisszum.
A Voyager rohadni nem szeret. Sok magyar rendszámos autó Ausztriából került hozzánk élete virágában, ott pedig híresen szeretik sózni az utakat. És mégis: ha alánézünk egy-egy szomszédból befutott kocsinak, alig-alig találunk rozsdafoltokat. Még a kipufogórendszer is lassabban öregszik, mint az általában első pillantásra felismerhetően sógoréktól érkezett importautóké. Az elektronika okozhat gondokat, de nem se kép-se hang jellegűeket, inkább csak bosszantó apróságokat, mint egy megakadó ablak, meghaló tempomat.
Vásárlásnál az első dolog, amire oda kell figyelni, hogy személyautó legyen. Egyszer majdnem vettem egy 2007-es Dodge Ram Vant, hétülésest, dízelt. A tulaj elmondta, hogy Hollandiában fut ilyen néven a kocsi, meg hogy az övé milyen jó, meg hogy sosem hajtja tartósan 140 fölé. Már a banktól is megkaptam a visszaigazolást: rendben a hitel, amikor kiderült, hogy kétszemélyes teherautótól van szó, melybe utólag rakott üléseket a leleményes magyar gazda. Ezt elfelejtette mondani a tetű. Ha át akarunk minősíttetni egy ilyen, teherautónak behozott kocsit, sokszázezres utólagos regadó-befizetéssel, ha pedig így akarjuk személyautóként használni, gyakori rendőri zaklatással kell számolnunk, szóval hagytam a fenébe.
A második dolog, hogy feltegyük magunknak a kérdést: tényleg ezt akarjuk? Nem inkább egy európai buszt, egy Sharant/Alhambrát/Galaxyt? A Voyager sokat eszik, kényes a motor, drága az alkatrész (gondoljunk csak a 215/65/16-os gumik cseréjére, egy téli garnitúra árára!), nem sokan értenek hozzá. Ha ezeket a gondokat is nyakunkba vesszük a szép forma, az ámerikai fíling, a tágas, kényelmes kabin kedvéért, akkor már csak a nyolcvanezres átíratást kell kiköhögni, meg befizetni a nagy lökettérfogatra a sarcokat, és hajrá, mehetünk ki a világból. 130-cal, 140-nel.
Hogy nem vettem még Voyagert?
A letagadott teherautó után még nem csüggedtem el egészen, tovább kerestem, kutattam, és találtam még egy érdekes lehetőséget. Egy direkt Voyagerek javítására szakosodott vidéki műhelyben várt rám a nagy Ő. '95-ös, de nagyon jó állapotban, töretlenül fennmaradt kasztni, szép belső, épp vezérműlánc-szakadás miatt '98-as, fogaskerekes vezérlésűre cserélt motor, vizsgával, tipp-topp állapotra hozva másfél millióért.
Csak egy-két hetet kell várni, amíg összeáll.
Rábólintottam, és számolni kezdtem a napokat. Számoltam őket vagy ötvenig. Hetente egy telefon: nem értünk rá, beesett egy nagy meló, nem tudam elvinni vizsgáztatni, ilyesmi. Egyszerre csak meguntam, köszöntem, és elálltam az autó megvásárlásától. Ma is összeszorul a szívem, ha elmegyek egy-egy szép dízel tojás mellett. Lehet, hogy mégis kell majd egy egyszer.
