Egy újabb Impreza-impresszió

2003.05.19. 09:24

 
   
 

Erre nézve azt mondja az Írás: "Kerülni kell a kontrollálatlan terhelésváltást. Mindkét tengely SureTrack típusú önzáró differenciálművel rendelkezik és emiatt hirtelen gázadás, vagy gázelvétel esetén határhelyzetben a gépkocsi kitörhet." Ez a bújtatott életveszélyes fenyegetés kétféle módon realizálódik. Egyrészt a 3500-as kamikaze-üzemmódhoz tartozó fordultszám felett tartva a motor fordulatszámát sodrós kanyarban kis gázzal - kis gázelvétellel taszigálhatjuk az íven ki-be az Imprezát, ami jó mulatság, bár a hordónyi gumik csúszáshatára kissé a halálfélelem határain túli tempó után következik.

 
   
   

Az autó ha csúszik is, nagyon felhasználóbarát-módon, egyben teszi - mintha játékautóban ülnénk, amit egy gyerek tologat. A farát kidobva, keresztben csúsztatni csak igen agresszív kormánymozdulatokkal lehet, de ezt módjával teszteltük, különös tekintettel a biztosítás 30%-os, a szegény újságírót terhelő önrészére (az importőr okult korábbi tapasztalataiból, elege lett a kosárban visszaadott tesztautókból). Másik "kitörési pontunk" az elindulást követően jelentkezik: ritka ronda élményeim között fogom számon tartani azt a pillanatot, amikor a benzinkúttól egyesben kifordulva, a hátramaradott csodálóknak visszaintve, a kormányt óvatlanul egy kézzel fogva elértük a 3500 1/min-t. Azért kitekeredett kezemmel csak visszarántottam a kormányt és kimenekültem valahogy a padkáról. Hiába, direkt kormánymű, összkerékhajtás, brutális erő: nem lehet lazítani.

 
   
 

Élményautózás közben persze bőszen kapcsolgat az Impreza-berepülőpilóta: hát kérem, ez is feledhetetetlen élmény. Ilyen precíz, engedelmes váltóval utcai autóban ritkán találkozni. Fejtegethetjük, hogy az Opelek váltója lötyögős, a VW-k váltókarja rövid, de hosszú az útja, hogy milyen ügyesen alkalmaznak furfangos konstruktőrök ellensúlyokat a nehéz, fajsúlyos szerkezetet érzetét keltendő, de a WRX más paradigmarendszerben operál. Fémes klattyanás, alig 4-5 centis váltógomb-elmozdulások és kiváló, pont kellően nehéz, nagyon határozott kuplung - a különbség egy normál autóhoz képest olyan látványos, mint egy vizipisztoly mellett egy .45 Magnum.

És a futómű. Nincs kompromisszum, a kocsi híven leköveti az út felületi hiányosságait. És ez ebben az autóban nagyon jó érzés. A kerekek mindig az úton, kontroll alatt, az egyenesfutás 200-nál olyan, mint egy Volvóban 100-nál. És ez az első autó a kezem alatt, amelyben a gyári hifi CD-je képes volt néha ugrani egyet.

 
   
   

A WRX STi nyers erejénél és borzasztó fékhatásánál jó, ha be van kötve az ember, szerencsére a Subaru 20 km/h felett jó tyúkanyó módjára, folytonos kárálással dorgál minket amíg a műveletet el nem végezzük. Ha a pilóta többet hisz magáról, mint amire képes, az Impreza WRX STi akkor is megteszi a magáét: 1470 kilónyi vas, oldalmerevítések, frontlégzsákok, kagylóülés, hátul három hárompontos öv véd az ellen. Hátsó fejtámla nincs, de a háttámla magasítása az én 182 centimhez tartozó fejemet tökéletesen megtámasztotta.

 
   
 

Azért nem időztem sokáig magam mögött. A lábtér az Astráé és a Golfé között van - ami nem csoda, hiszen az Impreza tengelytávolsága 2525, az Astráé 2610, a Golfé 2515 milliméter. Ez lenne a kisebbik baj, de ha más vezeti az autót, a hátsó ülésbe mélyedve a kagylóülés támláját bámulva, térdemet ugyanebbe a támlába nyomva utasként tökéletes hullámvasút-élményem volt: a kontrollálatlan száguldás élménye a szardíniásdobozban nem nekem való.

 
   
    Megvalósult a vértesboglári kocsmáros álma

Az Impreza WRX STi tehát egy ordas vadállat, az országút királya, a szlalom ördöge, a földutak legnagyobb porkavarója és a végtelen hómezők legyőzője. Én mégsem ezért szeretem a legjobban, hanem tudják, miért? Amiért minden Subaru-limuzint imádok: a látványos ámokfutás után az ámuló közönség színe elé kiszállva hanyagul becsapható ablakkeret nélküli ajtók miatt. Nincs más autó, ami egyszerre tudna ilyen csúnya, izmos és elegáns lenni.

  Értékelés: öt csillagot érdemel és aki nem hiszi, járjon előtte - ha tud!          
 
 

<

>