Aki úgy érzi, sportosan vezet, vigyáz a kocsira, de nem fél
leforgatni a motort, ha kell, a sávok között cikázik, így emelkedvén
felül a forgalom nyomasztó lassúságán, az is nyugodtan lapozhat.
Aki kíméli autóját, nem rángatja, nem ad nagy gázt, nem húzza-vonja,
de mások tempóját elfogadni képtelen, így a többieknél még mindig
gyorsabb úgy 10 km/h-val, be-be bújik egy-egy lyukon a sávváltásoknál,
hát ő is ejtheti a témát tüstént. Ha viszont olyan emberfajtához
tartozunk - és lássuk be büszkén, szerencsére ez az általános - aki
folyik az árral, nem siet, nem tolakodik, a KRESZ-ben foglalt szent és
sérthetetlen szabályokat - a sebességkorlátozással mindfelett - mint
becsületkódexet illeszti saját gondolatai közé, akkor akár jó napot is
kívánhatok, megérkeztünk.
A Xantia minden vonatkozásban igazi családi autó. Bárhonnan
néztem is, mindig erre a következtetésre jutottam. Család és
mértéktelen türelem híján azonban - bármily tökéletesen látja is el a
ráruházott feladatot - nekem azért voltak vele problémáim,
természetesen tisztán személyes jellegűek. Mindenki emlékszik még Lütyő
felügyelőre, aki Citroën-háton üldözte esküdt ellenségét, a nagy
Fantomast. A gonosz mindig meglógott, a francia dizájn viszont etalont
teremtett.
Azóta is magas a mérce és ezt szerencsére a Xantia esetében sem
felejtették el. Az orr-rész szolíd, de határozott.
Az akkoriban éppen divatos, lapos, nyúlánk fényszórók néznek
velünk farkasszemet, a fehér indexbúra és a színre fényezett lökhárító
teszi teljessé a hatást. Oldalról már a pimasz kis hátsó vezetőszárny
is megmutatkozik, hátul pedig a már-már kvattroportésan egyszerű,
egyenes vonalú lámpatestek keltenek jóleső érzést gyomortájékon.
Egyszerű és dinamikus - gondolhatnám, ha csak a fotókat nézegetném, de
mivel a fotózást megelőzően már vezettem az autót, egészen más
gondolataim vannak.
Odabenn kényelmes ülések fogadnak, elöl-hátul van hely bőven. A
dizájn egységes, tükrözi a kívül tapasztaltakat. Elsőre feltűnik a
középen elhelyezkedő négyállású kar, amivel a hidraulikus
munkahengerekben lévő folyadék mennyisége, és ezzel összefüggésben az
autó hasmagassága állítható. Van két szervizállás, ilyenkor az autóval
menni értelemszerűen tilos. Az egyik a kerékcserét segíti, a másik
különböző javítási munkálatoknál, például a rugógömbök cseréjénél
használatos. Ezenkívül van egy sima és egy magasított terep funkció.
Értelemszerűen most a normális, városi állásban hagyom, beindítom a
motort és várom, hogy az autó visszaállítsa a magasságát parkolóból
utazószintre, ám eközben megkezdődnek a bajok.
A kormány ugyan állítható, de a spektrum nagyon kicsi,
azonkívül, hogy dicsekedhetünk a funkcióval, sok mindenre nem jó. Az
ülésmagassággal nem ez a helyzet, viszont ki kell nyitnom az ajtót,
hogy a megfelelő karhoz kényelmesen hozzáférhessek. Lassan megtalálom a
lehetőségekhez képest ideális pozíciót, de nem vagyok igazán elégedett.
Persze ha mindezt a kényelmet otthon a fürdőkádban reprodukálhatnám, az
csodálatos lenne, most azonban kicsit úgy érzem, mintha nagypapa
kényelmes foteljében készülődnék valami szimulátor játékhoz.
Az érzésre rájátszik, hogy
gyakorlatilag az összes elektronikát két karról vezényelhetem.
Ez csodálatos, csak éppen nem könnyű vezetés közben rájönni, hogy éppen
a fel-le, előre-hátra vagy az oda-vissza technikát, illetve ezeknek
mely kombinációját válasszam. A hátsóablak-fűtés például az ablaktörlők
mozgatásáért felelős kar legvégén lévő gombbal kapcsolható be.
Egyszerű, csak találd meg.
A váltóval szerencsére nincs ilyen probléma, ott van a helyén,
úgyhogy kapcsolok és indulok.
Felkészültem, hogy nem repülőgépet fogok vezetni, de ez több a
soknál! Már az első sarkon rosszul vagyok. Igaz, a motor még hideg,
nem húzathatom, de ha alul ennyire nem történik semmi, valószínűleg
felül sem fog. Így is lett. A mérések alapján legyorsul egy Polski
Fiatot, de a kormány mögött tapasztaltak nem biztos, hogy ezt mondatnák
velünk.
Hiába forgatom - 6100 környékén szabályoz le -, nem történik semmi. 65
kW/88,5 LE, négy henger és nyolc szelep küszködik a - velem együtt -
majdnem tizennégy mázsával, hiába.
A kényelmes futómű és a jó hangszigetelés tovább rontják a
feelinget, minek következtében ott helyben pálcát török, fejemben
megfogalmazódik a kíméletlen gondolat: ez egy lomha dög. Majdnem
annyira kedvem szegte, hogy ki sem akartam próbálni keményebb
körülmények között. Azt gondoltam, ha egy autó annyira családi, hogy
szinte teljességgel kihagyják belőle a motorerőt, más örömökkel sem
kecsegtet, inkább nem is bántom. Nagy hiba lett volna.
A fékek jól dolgoznak.
A nagy tömeghez képest viszonylag rövid féktávokat vehettem -
családi viszonylatban. A kuplung könnyedén jár, a váltó példás. Hidegen
még akadozott, azt hittem ezzel is úgy leszek majd, mint a motorral, de
nem bánthatom. Miután az olaj megmelegedett, eszembe sem jutott többé,
tette a dolgát, ahogy kell. A szervó is jó, a kormány könnyen - de nem
túl könnyen - jár, elég információt szolgáltat az útról. Szóval mindezt
már tudtam, a fotók is elkészültek, tulajdonképpen már végeztem is.
Csurgok az árral, az autó pedig altat. Miközben viszem vissza,
már nem is a teljes forgalmat nézem, csak az előttem haladó pislákoló
féklámpáját, ha éppen kedvem tartja. Általában inkább pihengetek,
nézelődök, zenét hallgatok nagypapa kényelmes fotelében, szinte már
azon csodálkozom, hogy nem szolgálnak fel kávét. Egynapos kis
tesztkörútam végéhez közeledtem már, amikor valami felébresztette
bennem az akkor épp alélt, de egyébként majdnem mindig éberen figyelő
kisördögöt. Gyorsan kerestem egy félreeső szerpentint, majd eltátottam
a számat.
A futómű egyszerűen csodálatos. A hidro-pneumatikus rendszer,
ami a Citroënek alatt van, gondolom mindenkinek a könyökén jön már ki,
ha nem, akkor valószínűleg nem is érdekli igazán. Én nem a technikai
részét taglalnám, inkább praktikus oldalról közelítek. Azt mindenki
tudja, hogy ezek a nagy Citroënek mindig is extra kényelmesek voltak és
ez már így is lesz az idők végezetéig. Mivel azonban általában egy
autósújságnál vérmérséklet szerint van egy ember, aki a limókat szereti
és teszteli, és egy másik, aki a sportkocsikat, ritkán jut eszébe
valakinek megnézni, mit is csinálna egy ilyen lomha dög egy
versenypályán.
Nekem is a kisördög segítségével sikerült csak rávenni magam, hogy
ha pályán nem is, de közúton kicsit megkínozzam a Xantiát. Mivel
az útegyenetlenségek felett tényleg elképesztő puhasággal siklik tova,
azt hittem, kanyarban össze-vissza fog rogyadozni, mindenáron keresztbe
akar majd nyekleni alattam és mindezt nagyon alacsony sebesség mellett
teszi majd. Óriásit csalódtam.
A nagy tengelytáv és a rafinált futómű következtében
az autó nem billeg, képes dinamikusan kanyarodni, sőt, szinte a
sportosság határát súrolja - természetesen családi szinten. Nem akar
lemászni az útról, meglepően semlegesen viselkedik. Némi normális
alulkormányozottság tapasztalható, de semmi több. A Xantia jóindulatú,
a kisebb hibákat könnyen korrigálhatom. Egy kétezres motorral már
biztosan sok élvezetet nyújt, így sajnos hamar meguntam a
lendületautózást, kigyorsítás híján ugyanis azért ez a játék eléggé
egyoldalú.
Végül sikerült az autót épségben visszaszolgáltatni. Nem esett
nehezemre megválni tőle, pedig csak most veszem észre, hogy a motorerő
miatt érzett gyermeteg sértődöttségemben sem sikerült sok rosszat írnom
róla, bármennyire szerettem volna. Nem az én világom, az biztos, de
szép, tágas, kényelmes és biztonságos. Szerettem, még ha a
motortető-kitámasztót - ami nem alul van, hanem magán a tetőn - hosszú
perceken át kerestem is átkozódva. Ez egy igazán jó családi autó. Ha
még mindig kételkedtek, elmondom, hogy lassan 80 000 km-t ment minden
különösebb szervizelés nélkül, tehát úgy tűnik, még megbízható is.
Megjegyzem, a tulaj nagyon vigyáz rá, elképzelhető, hogy kevésbé
kíméletes bánásmód mellett több probléma merül föl. A nagy önsúly és a
kevés lóerő viszont nem túl jó párosítás.
Ilyen tömeget cipelve hiába az egyhatos motor, tíz liter
környékén alakul városban az átlagfogyasztás. Városon kívül viszont
akár hét literrel is elautózhatunk, megfelelő mennyiségű türelem
birtokában. Mivel újat már úgysem vehetünk, a nagy értékvesztés sem a
mi problémánk. Így viszonylag olcsón vásárolhatunk Xantiát, hogy aztán
ki-ki kedvére készíthesse az újabb csemetéket.
További cikkeink
