2010.03.06. 18:55
146 hozzászólás

Sipos Zoli jelenti:

A hihetetlenül szikrázó svéd napsütésben suhanó öreglányt Karesz kizavarta a boxutcába.

P1230624

Biztos, ami biztos alapon, meg a figyelmeztető jelek alapján (néha egész picit prüszkölt a Teve) egy plusz benzinszűrőt iktatott be a rendszerbe. A dolgok tökéletesen szervezett rendben zajlottak. A már Pesten összekészített túlélő-szettből egyetlen mozdulattal került elő a szűrő, a rogyásig pakolt szerszámosládából szinte belecsúsztak Karesz kezébe a szerszámok. Pillanatok alatt végzett a műtéttel. Most először hallottam a motort beindulni és járni a finomhangolás óta. A különbség ég és föld. Indítózáskor nem egy szenvedő, alig átforduló  motort hallani, hanem a főtengely negyed fordulatára bepöccenő, kellemesen duruzsoló gépet. Most már nem olyan a hangja, mint egy strandkorlátot rágcsáló, szuvas fogú alligátor morgása.

P1230617

Ennek örömére a kúton, ahol megálltunk, leküldtünk egy hot dog menüt. A virslis szendvics mellé járó üdítőt nem adta oda a pultos, mondta, vegyük csak ki nyugodtan a hűtőből. Meg a sütiket is vegyük csak el. Oda se nézett, nem vesz-e el valaki eggyel több italt, vagy pitét. Itt ez fel sem merül.

P1230589

Készült pár kép az újságos pult autós részéről. Bődületes a választék. Oldtimeres újságból sem csak egy van, ráadásul a régi verseny- és sportautókat is külön tárgyalják. Itt, kicsit délebben már motoros újságot is láttunk. Domsjöben egyetlen egy sem volt a kutakon.
Falatozás közben Bende mókás feliratokat talált. Mert itt vehet magának a megfáradt vándor fikát, meg morotskakát, meg akár kulát is. Mi meg infantilisen röhögtünk. Vannak, akik sosem nőnek fel, csak nagyok lesznek. Persze, tudjuk, hogy egyáltalán nem vicces más nyelvben elő forduló szavakkal bohóckodni, mi több kínos. Elnézést kérünk.

A sztori eddig:

1.rész, 2.rész, 3.rész, 4.rész, 5.rész, 6.rész, 7.rész, 8.rész, 9. rész, 10.rész, 11.rész, 12.rész, 13.rész, 14.rész, 15.rész, 16.rész, 17.rész, 18.rész, 19.rész, 20.rész, 21.rész, 22.rész, 23.rész, 24.rész, 25.rész, 26.rész, 27.rész, 28.rész, 29. rész, 30.rész, 31.rész, 32.rész, 33.rész, 34.rész, 35.rész, 36.rész, 37.rész, 38.rész, 39.rész, 40.rész, 41.rész, 42.rész


(X) akiknek köszönhetjük:

 
 
 

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.