BMW. Egy a kettőből. Ára: 2,1 millió forint

2011.01.06. 17:00
119 hozzászólás

A Frankfurti Autószalonra készült el annak idején (1980) ez a teljesen gyárinak mondott E23 Touring (mert a BMW-sek ugyanolyan idegrángást kapnak, ha lekombizzák a touringot, mint a mercisek). Párjával együtt mindösszesen két darab pontosan ilyen autó létezik a világon, 735i-ből épültek annak idején. Autós körökben szép visszhangot vert  a hír, hogy az egyiket elárverezték az E-Bayen potom 2,1 millió forintnyi összegért.

014

Én is megkaptam a hitetlenkedő e-mailt linkestül, ennyi pénzért egy ilyen autó ajándék, hogy lehet ez, hiszen makulátlan, nem egész 15 ezer kilométeres futásteljesítménnyel! Legalább négyezren áradoztak róla, hogy kéne, elfogadnám stb.

001

Kéne? Kéne persze, hiszen egyrészt nagyon-nagyon ritka (és mennyivel összeszedettebb, mint a máshol készült E23 T-k), másrészt kora egyik legszebb, legelegánsabb autójából készült. Háromsebességes automataváltó, selymes sorhatos, hibátlan beltér (bár a fejegység vet fel kérdéseket), szép kombiforma. Egy cápa touring odaver rendesen mindig, mindenhol. Még akkor is, ha kurblis az ablak.

bmw-735i-touring-2

Elég volt azonban kicsit utánanézni és minden valószínűség szerint megtaláltuk az okát annak, miért is kelt el csupán ennyiért egy ilyen autó. Igen, minden öregautó rákfenéje utolérte ezt is: rozsdás, méghozzá elég komolyan.

028

Azért titokban remélem, hogy mostani gazdája olyan állapotba hozza, amelyben előző tulajdonosainak kellett volna tartania. Az alap jó, és korántsem reménytelen a projekt. De ez még nem minden.

Autódokink azonnal lecsapott a VIN-re megsemmisítő erejű gyanútól vezérelve (olyan nincs, hogy nem hokiütő) kiderítette, hogy a szám egy szedánhoz tartozik, és ez az autó minden, csak nem gyári. Valószínűleg ezért is rohad ilyen szépen ott, ahol nekimentek anno. Telós Bandi bibliája (BMW Sondertypen) aztán minden kétséget eloszlatott. Az eredeti autó ez:

És még mondja valaki, hogy itt nem autóbuzik dolgoznak. Főleg, miután a fél internet benyelte a sztorit, Jalopnikostul, Carscoopostul. (Titokban azért Bandival megegyeztünk abban, hogy a zöld autó - gyári vagy sem - elegánsabb a hokiütő nélkül.) Reméljük, az új tulaj nem készül ki a ténytől annyira, mint Bojler Gyula.