Remek hétvége Nyíregyházán, csodás autókkal

2011.09.04. 17:09
54 hozzászólás

Az elején elmondom: nem túlzás az ország legjobb, legmozgalmasabb, legváltozatosabb autós eseményének nevezni a nyíregyházi KGST Partyt.

A Múzeumfaluban vártuk a díjátadót


Idén először sikerült megoldanunk - bár csak egy éjszakára - az ottalvást is, így azt gondoltuk, rengeteg időnk lesz alaposan végigjárni és megcsócsálni a rengeteg autót és ráérősen dumálgathatunk azzal a sok-sok ismerőssel, akikkel évek óta csak az ilyen alkalmakkor futunk össze.

 

A lengőteke hatósugarában tartózkodni tilos

Nos, nem így lett. Egyrészt rengeteg autó érkezett, ha jól emlékszem, valahol 270 körül volt a regisztrált járművek száma. Több kör után is hiányérzetem maradt, valószínűleg nem sikerült mindet körüljárni, megcsodálni, megszagolni. Másrészt szinte minden versenyen részt vettünk, megjártuk a felvonulást - amelyről minden túlzás nélkül kijelenthetem, hogy életem leglátványosabb, legjobban szervezett menete volt -, ráadásul az a megtiszteltetés ért, hogy részt vehettem a díjazott autókat kiválasztó zsűriben is. Így aztán estére kissé kimerülten zuhantunk le a napozóágyakra, hogy legalább a szűkebb baráti társasággal egy-két sör mellett kitárgyaljuk a napot, és megegyezzünk abban, hogy a Pócsi Tesók ismét alapos munkát végeztek.

Német, olasz, cseh, NDK, román, akad itt minden.

Jó volt látni, hogy szinte az egész várost megmozgatták. Sokan vállaltak kisebb-nagyobb részt a szervezésben, a csapatverseny lebonyolítását például a városi hulladékgazdálkodási társaság vállalta fel. Aki pedig kimaradt, a felvonulás útvonala mentén szinte díszsorfalat állva integetett és kiabált, rendesen megalapozva ezzel a hangulatot. (Itt jegyzem meg, rendeletileg tenném kötelezővé minden autós felvonuláson a körfogalomban való megfordulást, ennél jobbat még senki nem talált ki.)

A szovjet ipar remekei

A találkozó helyszínéül szolgáló kalandpark kitűnő választás, bár sajnos idén is csak hazafelé jutott eszembe, hogy ismét elmulasztottam kipróbálni a drótkötélpályát, amin nappal folyamatosan surrogtak a fejünk felett a bátrabb látogatók. Érdekes színfolt volt a rendezvény kellős közepén rendezett, de a KGST Partytól - idén - teljesen független esküvő is - mindkét úri közönség becsületére váljék, hogy kiválóan megfért egymás mellett a násznép és az autósok hada.

Keletnémet kemping-prospektus is lehetne

A találkozón megjelent autók tömege egyszerűen felsorolhatatlan, ezért nem is tennék rá kísérletet, elégedjetek meg a galériával. Az mindenesetre biztos, hogy - finom ellentmondásban a rendezvény nevével - már régen nem az ex-szoci blokk autóiról szól a rendezvény, bár az NDK és lengyel dominancia még most is érezhető.

Kellemesen töltöttük tehát a hétvégét, és ahogy a rendezvény Facebook-oldalán olvasható kommentekből kiderül, más is hasonlóan érez. Megyünk jövőre is, és ezt javaslom nektek is. A KGST Party résztvevőként és szimpla nézelődőként is kiváló időtöltés, remek emberek között.