Belga akarok lenni!

2013.08.13. 17:22
78 hozzászólás

Ez volt a kecskeméti repülőnap végén a konklúzió. Mondom miért.

Előző nap a szociautós találkozón voltam, éjjel kettőre értem haza, egésznap fűtött Trabantban, fűtött Balaton-parton, illetve fűtött Balatonban tartózkodtam. Éjjel, hazafelé motorozva majdnem beestem az árokba, olyan fáradt voltam. Nagyon nem éreztem magamban a késztetést, hogy másnap leguruljak Kecskemétre. Pedig Gyurika barátom ordított szombaton a telefonba, hogy ha nem megyek le és nézem meg a Vityazit, hülye vagyok, mert azok akkorát repültek, hogy mindenki szétesett tőle.

IMG 5236
Egy öreg MiG-21 fogadja a kecskeméti katonai reptérre érkezőket

Aztán ébredés után győzött a repülőbuzéria, meg a kíváncsiság, hiába keltették az idexes kommentelők, fórumozók a hangulatot, felültem a Kawára, és lehúztam az M5-ön. Persze készültem, mert az világos, hogy ha az ember egész nap egy árnyéktalan reptéren fog kóricálni, kell a víz, meg legalább sapka a kopaszodó fejre. Négy, gyöngyöző palack ásványvizet raktam az oldaldobozokba, meg hátizsákot, hogy legalább kettőt magammal is tudjak vinni. Persze Kecskeméten kiderült, az anyagi szempontokon kívül semmi nem indokolta az extra óvatosságot: lajtos kocsik, vezetékes víz, párakapuk, locsolófejek, és büfé mindenhol. Aki itt megfő, szomjan marad, az meg is érdemli. Még zacskós vizet is osztottak, amit katonák segítőkészen még fel is vágtak, ha valaki nem tudta maga megoldani a víz meghámozását.

IMG 5266
Zacskós vizet osztottak a melegben, jól felszerelt katonák segítettek a zacskó kibontásában. Hiába, egy jó csata-ollónál kevés hasznosabb szerszám akad

A sisakomat, kabátomat vendéglátóimnál, a robotrepülőket (pontosabban drónokat) fejlesztő és gyártó BHE sátrában letehettem, gyorsan körbeszaglásztam a légifelderítésre, adatgyűjtésre és még ki tudja mi mindenre alkalmas gépeiket, aztán húztam tovább.

IMG 5258
Egy gyorsan, bárhol telepíthető katapult-sínről indítható a drón

Délutánra volt meghirdetve a Russzkije Vityazi programja, ez tűnt a legérdekesebbnek -na, természetesen a vasárnapi programot átvariálták, mikor fél egy körül leértem, már rég pihentek a Szuhojok. No, nem mint ha így nem lett volna elég látnivaló.Röpködtek a fejünk fölött a Gripenek, deszantosok, robbantak a pirotechnikai eszközök. Kiderült az egyik sátornál, ahol a magyar Mi-24 csatahelikopter-pilóták állomásoztak, hogy Afganisztánban is repültek, igaz ott "csak" kiképzőként, a Mi-24 export verzióján. Hogy mostanában mennyiszer ülhetnek az imádott helikopterükbe, úgy hallottam jobb nem feszegetni, úgyhogy nem is bántottam őket ezzel.

IMG 5285
Mi-24 harcihelikopterek pilótái gyönyörködnek a deszantosok repülésében. Ha lehet hinni a szóbeszédnek, ők mostanában nem repülnek huszonnégyesekkel, mert bár az országnak vagy 12 darab Mi-24-e van, de egy sem repképes

Bődületes mennyiségű technikát állítottak ki, természetesen nem csak repülőeszközöket, de gyakorlatilag mindent, ami szolgál, vagy szolgált a magyar hadseregnél. Mondjuk volt egy olyan érzésem, hogy a hadra fogható magyar állomány és technika 80 százaléka itt volt a reptéren, de csak a májam rossz. Annyira, hogy mikor a törökök profi légibemutató-egysége emelkedett a levegőbe, és tartott kiselőadást precíziós repülésből, azon gondolkoztam, vajon a forró szurkos bográcsnál lenne-e fejlettebb eszközünk, ha a törökök megint fürdő-beruházásokat szeretnének erőszakkal az országra kényszeríteni. Úgyhogy inkább vettem a büfében egy dönert, hogy ezzel is mélyítsem a török-magyar barátságot, jobb a békesség. Persze a büfé magyar volt, a döner közel ehetetlen, és az alkoholmentes sör pedig langyos, mint a ... Szóval, langyos.

IMG 5373
A legkirályabb napernyő, mind közül, amit eddig láttam. A Bell is elhozta a bemutató helikopterét, ami a híres, szinte filmsztárnak is mondható Jet Ranger típus leszármazottja. A négy rotorlapátra sivatagi rejtőszínű ponyvát feszítettek, ez alatt hűsöltek az amcsik

Aki szereti a technikát, az nem tud nem belelkesedni egy ilyen bemutatón, de persze a nap végére az energiái még annak is elfogynak, aki annyi szőlőcukrot nyel egész nap, hogy még a pórusain is fruktóz glükóz távozik. Voltak pillanatok, mikor én is leginkább árnyékban horpasztva tudtam elképzelni a nap hátralevő részét, de a kíváncsiság legyőzte a fáradtságot.

IMG 5802
És igen! Megérintettem a Tornadót!!

Ahogy ment egyre lejjebb a nap, kezdett visszatérni belém is az erő, majd a parkoló gépek közt egy csapásra fitt és friss lettem. Ott állt a betonon egy gyönyörű, szürke Tornado. A britek hozták, Hawk T1-esekkel együtt. Persze nem bírtam magammal, meg kellett érintenem a Tornadót, ha már egyszer megérintettem egy Spitfire-t, a britek második világháborús vadászgépét. A pilóták meg sem lepődtek különösebben, csak sértődött arcot vágtak, mert ők a Hawkot repülik, és mi az, hogy nem azt akarom megérinteni. Szóval, azt mondták, beengednek a kordonon, de csak ha a Hawkot is megérintem. Nem kellett kétszer mondani. 

IMG 5804
Mondhatnám, hogy nagyon igyekeztem idiótán kinézni, de minek az álszerénység, csuklóból megy az ilyesmi. A britek azonnal vették a poént, így mindenki mindenkit megérintett

Csóváltam a fejemet, hogy dilisek ezek a britek, de jól áll nekik, mikor őrületes partihangulat-zaj csapta meg a fülemet. Az egyik Hercules szállítógép szárnya alatt a belga személyzet rögtöntzött DJ-pultot állított fel, és spanyol kollégáikkal, meg pár doboz sörrel őrületes bulizásba kezdtek.

IMG 5823
Belgák, spanyolok és magyar nézők partihangulata

Amire természetesen a nézők is hivatalosak voltak, a pilóták elbontották a kordont, és hívogatták befelé a megszeppent látogatókat. Kevés ilyen szürreális élményem van, mint a lemenő napnál pilóta-overálba öltözött legények (meg egy nő is!) kurjongatnak és tekerik a csípőjüket. Némelyiküknek a csapat-felvarró helyén I love lesbians feliratú hímzett badge virított... Ha ilyen a belga légierő, én belga akarok lenni, és jelentkezni az első légibázison.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.