2013.10.12. 09:58
19 hozzászólás

Miután megvettem a BMW-t, két hónap alatt tulajdonképpen minden égető problémát sikerült orvosolni: a kasztni rendbetétele után a futómű és a fékek következtek. Így már csupán egyetlen dolog maradt, amit idén, még a tél előtt mindenképpen meg akartam ejteni, ez pedig a hűtőfolyadék cseréje volt. Gondoltam, gyorsan meglesz, legfeljebb néhány órát vehet igénybe.

DSC 0919
A háttérben azért még látszik némi rozsda

 

Magával a fagyállócserével nem is volt semmi gond – persze azon kívül, hogy szakadni kezdett az eső, a garázsba beállva pedig alig marad hely az autó körül. Ahogy viszont megtettem pár kilométert a kiscápával, olyan dolgot vettem észre, ami eddig elkerülte a figyelmemet. Mikor elhoztam, tavasz volt, jó idő, így a fűtést nem is nagyon piszkáltam, most viszont, ahogy esőtől áztatva bekapcsoltam, folyton csak a hideget árasztották rám a BMW szellőzői.

DSC 0982

A kapcsolókat tekergetve aztán gyorsan megállapítottam, hogy a szellőzést nem tudom a szélvédőre irányítani sem, úgyhogy már magam elé is képzeltem a kibelezett autót, a középkonzoljától, és rosszabb esetben a komplett műszerfalától megfosztva. Mivel a fűtőradiátor meleg volt, így a bovdenekre kezdtünk gyanakodni, ahhoz pedig, hogy ezekhez hozzáférjünk, valóban meg kellett bontani kicsit az autó belterét.

A kesztyűtartó és a váltóbox eltávolítását követően, kicsit körülményesebben sikerült kiemelni a fűtéskapcsolókat tartalmazó egységet is. Ez valójában nem nehéz művelet, de kapkodással és erőltetéssel könnyen eltörhetjük az öreg műanyagalkatrészeket. Miután végül sikerült hozzáférni a bovdenekhez, már tisztán látható volt, mi is okozta a hibákat: két rögzítés nem volt a helyén, így a huzalok csak lógtak, a belső rész nem tudott megfelelően mozogni a külsőben.

Hogy ne legyen egyszerű a megoldás, a két rögzítés teljesen különböző volt. Fent, a kapcsolóknál egy hajlított kis lemez (balra fent, a kis képen) fogja a műanyaghoz a huzalt – itt a műanyag sérült, azt megfúrva dróttal lehet hozzáfogni a bovdent. Ha nem is végleges a megoldás, egy ideig megteszi. Lent, a fűtéscsapnál viszont egy műanyag bovdentartó patent található – itt tulajdonképpen csak vissza kellett pattintani a huzalt a helyére.

DSC 0958
Ez a patent szabadult el

Összerakás előtt persze megfigyeltük, hogy a tekerőgombok forgatására valóban úgy mozognak-e a bovdenek, ahogyan kell – mivel immár minden jól működött, jöhetett az összerakás. Igaz, a gyors fagyállócseréből végül egész napos bütykölés lett, de végre megint van rendes fűtés a kiscápában, így télen sem fogok benne megfagyni.

DSC 0943
Az egyik tekerőgomb is törött volt. Jobbra a gyári megoldás, balra a házilag javított

Bár sem a fűtésszereléshez, sem pedig a fagyállócseréhez nem kapcsolódik szorosan, de érdemes megnézni ezt a korabeli videót az E21-esről. Némettudás nélkül is élvezhető: